Az ismeret alapvetően azt jelenti, hogy valaki tisztában van a tényekkel, melyeket személyes élmények, megfigyelés vagy tanulás által szerez meg. A Biblia határozottan arra ösztönöz mindenkit, hogy a megfelelő ismeretet  keresse és tekintse kincsnek, semmint az aranyat (Pl 8:10; 20:15). Jézus kiemelte, hogy elengedhetetlen igazán megismerni őt és az Atyját, és az ismeret fontossága újra meg újra hangsúlyt kap a Keresztény Görög Iratok könyveiben (Jn 17:3; Fi 1:9; 2Pt 3:18).

Az ismeret forrása: Jehova az ismeret legfőbb forrása. Tőle származik az élet, és csak akkor szerezhet valaki ismeretet, ha életben van (Zs 36:9; Cs 17:25, 28). Továbbá Isten teremtett mindent, vagyis az emberek tudása azon alapul, hogy Isten keze művét tanulmányozzák (Je 4:11; Zs 19:1, 2). Isten ihlette az írott Szavát is, melyből az emberek megismerhetik az akaratát és a szándékait (2Ti 3:16, 17). Ennélfogva minden valódi ismeret Jehovától származik. Annak, aki ilyen ismeretet szeretne szerezni, félnie kell Istent, mert így ügyelni fog arra, hogy ne vonja magára Jehova nemtetszését. Ez a fajta félelem az ismeret kezdete (Pl 1:7). Az istenfélelem segít abban, hogy pontos ismeretet szerezhessen valaki, míg azok, akik nem veszik figyelembe Istent, hajlamosak rossz következtetéseket levonni az általuk megfigyelt dolgokból.

A Biblia sokszor összekapcsolja Jehovával az ismeretet; úgy nevezi őt, mint aki „az ismeret Istene”, és azt írja róla, hogy „tökéletes a tudása” (1Sá 2:3; Jób 36:4; 37:14, 16).

Jehova a szándékai megvalósításában olyan fontos szerepet jelölt ki a Fiának, hogy elmondható Jézusról: „Őbenne van gondosan elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse” (Kol 2:3). Egy személy csak akkor tudja felfogni a Szentírás valódi értelmét, és csak akkor fogja átlátni, hogy Isten szándékai hogyan valósulnak meg mindazzal összhangban, amit megjövendölt, ha hisz abban, hogy Jézus Krisztus Istennek a Fia.

Ha megvizsgáljuk azokat a héber és görög szavakat, melyeket gyakran „ismeret”-nek vagy „tudás”-nak fordítanak, sokkal jobban megértjük, hogy mit jelent az ismeret, és hogy miért fontos. Az is segít, ha számításba vesszük, hogy hogyan függ össze az ismeret a bölcsességgel, a megértéssel, az értelemmel, a gondolkodóképességgel és a tisztánlátással.

A szó jelentése: A Héber Iratokban számos szót (főnevet) lehet úgy fordítani, hogy „ismeret, tudás”, melyek kapcsolódnak a já·dhaʽʹ alapigéhez. Ennek a héber szónak a jelentése: ’tud vagy ismer valamit vagy valakit (mert elmondták neki; mert megfigyelte; mert tapasztalta, illetve személyesen ismeri)’; ’tapasztaltnak, ügyesnek lenni’. A szövegkörnyezet határozza meg, hogy pontosan milyen jelentésárnyalatról van szó, valamint sokszor azt is, hogy hogyan kell fordítani az egyes szavakat. Például Isten azt mondta, hogy ’ismerte’ Ábrahámot, és ezért biztos volt abban, hogy ez a hithű férfi megfelelő parancsolatot fog átadni a leszármazottjának. Jehova ezzel nem egyszerűen csak azt akarta mondani, hogy tudott Ábrahámról, hanem inkább azt, hogy megismerte őt, hiszen sok-sok éven át figyelte Ábrahámot, és látta, hogy engedelmes, és szívén viseli az igaz imádatot (1Mó 18:19, ÚV, KNB; 22:12; vö.: JEHOVA: A név korai használata és jelentése).

Csakúgy, mint a já·dhaʽʹ (ismer, tud) ige, az „ismeret”-nek, „tudás”-nak fordított héber alapszó (daʹʽath) is azt az alapvető gondolatot hordozza magában, hogy valaki ismeri a tényeket, ám időnként többről van szó. A Hóseás 4:1, 6 például azt mondja, hogy volt olyan idő, amikor nem volt „Isten ismerete” Izraelben. Ez nem azt jelenti, hogy a nép nem tudott arról, hogy Jehova az Isten, és hogy a múltban megszabadította és vezette őket (Hó 8:2). De mivel gyilkoltak, loptak és házasságtörést követtek el, vagyis nem cselekedtek a valódi ismerettel összhangban, kimutatták, hogy elvetik azt (Hó 4:2).

A já·dhaʽʹ szó néha a nemi kapcsolatra utal, mint például az 1Mózes 4:17-ben. Vannak olyan fordítások, melyek itt szó szerint adják vissza ezt a héber szót, vagyis úgy, hogy ’megismer’ (Kat., Kár., KNB), míg más fordítások helyesen azt mondják, hogy Káin „együtt hált” a feleségével (ÚV, ÚRB). A görög gi·nóʹszkó ige is ilyen értelemben szerepel a Máté 1:25-ben és a Lukács 1:34-ben.

Miután Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből (1Mó 2:17; 3:5, 6), Jehova ezt mondta annak, akivel együtt végezte a teremtési munkáit (Jn 1:1–3): „Íme, az ember olyan lett, mint közülünk egy: tudja, mi a jó és mi a rossz” (1Mó 3:22). Ez nyilvánvalóan nem csak azt jelentette, hogy az első emberpár tudta, mi a jó és mi a rossz a számára, hiszen ezzel már tisztában voltak, mert ismerték Isten parancsait. Ezenkívül Istennek az 1Mózes 3:22-ben feljegyzett szavai nem jelenthették azt, hogy Ádám és Éva tapasztalatból tudta, mi a rossz, hiszen Jehova azt mondta, hogy az ember olyan lett, mint Ő, Jehova pedig nem azért tudja, mi a rossz, mert valaha is tett volna rosszat (Zs 92:14, 15). Az ember kétségtelenül abban a különleges értelemben tudta, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy ettől kezdve ezt ő határozta meg magának. Bálványimádó módon a saját értékrendjét fontosabbnak tartotta, mint Istenét, vagyis öntörvényű lett, nem engedelmeskedett  Jehovának, akinek megvan a joga is, és a bölcsessége is ahhoz, hogy meghatározza, mi a jó és mi a rossz. Jehovát figyelmen kívül hagyta, és a saját ismerete és irányadó mértéke alapján döntötte el, hogy mi a jó és mi a rossz. De ez csak szenvedéshez vezetett (Jr 10:23).

A Keresztény Görög Iratokban a legtöbbször a gnóʹszisz és az e·piʹgnó·szisz szavakat fordítják „ismeret”-nek. Mindkét szó a gi·nóʹszkó igével rokon, amely azt jelenti, hogy ’tud, ismer; ért, megért; érzékel, felfog’. A Biblia úgy használja ezt az igét, hogy abból az látható, hogy a két személy között, akik ’ismerik’ egymást, jó kapcsolat van (1Ko 8:3; 2Ti 2:19). A Keresztény Görög Iratok szerint az ismeret (gnóʹszisz) jó. Ellenben nem minden „ismeret” hasznos – noha az emberek ezt állítják róla –, mivel vannak olyan filozófiák és nézetek, melyeket „hamisan »ismeretnek« neveznek” (1Ti 6:20). A Biblia azt javasolja, hogy azt az ismeretet szerezzük meg, mely Istennel és a szándékaival kapcsolatos (2Pt 1:5). Ez többet jelent a tények puszta ismereténél, hiszen ezekkel sok ateista is tisztában van. Arra is szükség van, hogy valaki odaadással legyen Isten és Krisztus iránt (Jn 17:3; 6:68, 69). Míg ha kizárólag információkon alapuló ismeretünk van, az ahhoz vezethet, hogy többet gondolunk magunkról, addig az, ha megismerjük „a Krisztus szeretetét, amely felülmúlja az ismeretet” – vagyis ha úgy ismertük meg ezt a szeretetet, hogy utánoztuk Krisztus szeretetteljes tetteit –, azt eredményezi, hogy kiegyensúlyozottan és jól fogjuk használni a megszerzett ismeretet (Ef 3:19).

Az e·piʹgnó·szisz kifejezés a gnóʹszisz egy nyomatékos formája (e·piʹ,  jel.: ’további’). Ez a szövegben gyakran úgy jelenik meg, hogy „pontos vagy teljes ismeret”. Ezért írta Pál némelyekről, hogy tanulnak (ismeretet szereznek), „ámde soha nem képesek eljutni az igazság pontos ismeretére [„valós ismeretére”, TC; „személyes ismeretére”, Ro; „világos, teljes ismeretére”, Da, lábj.]” (2Ti 3:6, 7). Pál imádkozott a kolosszéi gyülekezet tagjaiért is – akik természetesen ismerték valamennyire Isten akaratát, hiszen keresztények lettek –, hogy ’teljenek be az Isten akaratának pontos ismeretével minden bölcsességben és szellemi megértésben’ (Kol 1:9). Minden kereszténynek arra kell törekednie, hogy ilyen pontos ismeretre tegyen szert (Ef 1:15–17; Fi 1:9; 1Ti 2:3, 4), hiszen ez elengedhetetlen az ’új egyéniség’ felöltéséhez, és ahhoz, hogy békéje legyen (Kol 3:10; 2Pt 1:2).

Kapcsolódó fogalmak: A Bibliában vannak még más szavak is, melyek az ismerethez kapcsolódnak, például a bölcsesség, megértés, értelem, tisztánlátás és a gondolkodóképesség (Pl 2:1–6, 10, 11). Ha megértjük, mi az alapvető különbség az egyes fogalmak között, akkor sok bibliavers jóval világosabb lesz. Persze el kell ismerni, hogy a szóban forgó eredeti szavakhoz nem lehet mindig ugyanazokat a magyar szavakat társítani. A szövegkörnyezet és a szóhasználat befolyásolja az értelmet. Mindenesetre megfigyelhető néhány érdekes eltérés abban, ahogy a Biblia az ismeret, bölcsesség, megértés, értelem, tisztánlátás és a gondolkodóképesség szavakat használja.

Bölcsesség: A bölcsesség az a képesség, hogy valaki használja az ismeretet, és a tanultakat megfontoltan átülteti a gyakorlatba. Egy személynek lehet sok ismerete, de ha nem bölcs, nem tudja, mihez kezdjen vele. Jézus, amikor azt mondta, hogy „a bölcsességet igazságosnak bizonyítják a cselekedetei”, azt fejezte ki, hogy a bölcsesség szorosan összefonódik azzal, hogy valaki megvalósít valamit (Mt 11:19). Salamon nemcsak ismeretet, hanem bölcsességet is kért Istentől, aki mindkettőt megadta neki (2Kr 1:10; 1Ki 4:29–34). Salamon tudta, hogy egy anya milyen mély érzésekkel van a gyermeke iránt, így amikor két asszony ugyanazt a gyermeket követelte, a király bölcsen ennek az ismeretnek a birtokában rendezte az ügyet (1Ki 3:16–28). „A bölcsesség a legfőbb”, hiszen bölcsesség nélkül az ismeretnek vajmi haszna van (Pl 4:7; 15:2). Jehova bővelkedik ismeretben és bölcsességben, és ad belőlük a szolgáinak is (Ró 11:33; Jk 1:5).

Megértés, értelem: A megértés az a képesség, hogy valaki látja, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a részletek, egészében látja a dolgokat, és nemcsak külön-külön a tényeket. A héber bín alapige fő jelentése ’megkülönböztet’, és gyakran úgy adják vissza, hogy „ért” vagy „felfog”. Ugyanez a helyzet a görög szü·niʹé·mi szóval is. Ezért mondja a Cselekedetek 28:26 (idézve az Ézs 6:9, 10-et), hogy a zsidók hallottak, de nem értettek, azaz nem látták a dolgok egészét. Nem értették, hogyan állnak össze értelmes egésszé a részletek vagy a gondolatok. A Példabeszédek 9:10 kijelenti, hogy „a Legszentebb ismerete az értelem”, és ez azt mutatja, hogy akkor lehet valóban megérteni valamit, ha látjuk, hogyan kapcsolódik Istenhez és a szándékaihoz. Mivel az értelmes személy össze tudja kapcsolni az új információt a már meglévővel,  elmondható, hogy „az értelmesnek. . . könnyű az ismeret” (Pl 14:6). Az ismeret és a megértés kéz a kézben jár, és mindkettő megszerzésére törekedni kell (Pl 2:5; 18:15).

Tisztánlátás: Az a héber szó, melyet gyakran „tisztánlátás”-nak fordítanak (tevú·náʹ), a bí·náʹ szóval rokon, melyet „megértés”-nek adnak vissza. Mindkét szó benne van a Példabeszédek 2:3-ban, és ezek a The Jewish Publication Society fordításában így szerepelnek: „Ha értelemért kiáltándasz, és tisztánlátásért emeléd fel szavad. . .” Csakúgy, mint a megértés, a tisztánlátás is magában foglalja, hogy valaki látja vagy felismeri a dolgokat, de a tisztánlátásnál azon van a hangsúly, hogy megkülönbözteti a részleteket, az egyiket a másik fényében mérlegeli. Ha valaki az ismeretet a tisztánlátással ötvözi, meggondoltan szól, és higgadt szellemű (Pl 17:27). Aki ellenáll Jehovának, az nem tisztán látó személy (Pl 21:30). Isten a Fián keresztül ad tisztánlátást (mindennek a megértését vagy éleslátást) (2Ti 2:1, 7; ÚV, Kat.).

Gondolkodóképesség: Az ismeretnek fordított héber szó azzal a szóval is rokon, melyet „gondolkodóképesség”-nek adnak vissza (héb.: mezim·máʹ). A héber szó használatos rossz értelemben is (gonosz gondolatok, tervek, elgondolások), és jó értelemben is (eszesség, éleselméjűség) (Zs 10:2; Pl 1:4). Vagyis az elme és a gondolatok terelhetők nagyszerű, helyes irányba is, de igaz rá ennek az ellenkezője is. Ha gondosan megfigyeljük, hogyan jár el Jehova bizonyos dolgokban, és ha az akaratának és a szándékainak az összes részletére ’hajtjuk a fülünket’, akkor megőrizzük a gondolkodóképességünket, és helyes mederbe tereljük a gondolatainkat (Pl 5:1, 2). Ha egy személy megfelelően használja a gondolkodóképességét, azaz Isten bölcsességével és ismeretével összhangban, akkor nem fogják csapdába ejteni az erkölcstelen csábítások (Pl 2:10–12).

Óvatosság az ismeret megszerzésében: Salamon kétségkívül nem jó fényben tüntette fel az ismeretet, amikor ezt mondta: „Hisz ahol bőven van bölcsesség, ott bőven van bosszankodás is, úgyhogy aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a fájdalmat is” (Pr 1:18). Ez ellentmondásosnak tűnhet, ha összevetjük a Biblia többi részével, ahol az ismeretről van szó. Ám Salamon itt ismételten azt emeli ki, hogy mennyire hiábavaló mindenfajta emberi törekvés, ha az nem kapcsolódik Isten parancsainak a megtartásához (Pr 1:13, 14). Tehát egy személy sok területen szerezhet ismeretet, és tehet szert bölcsességre, illetve mélyebb kutatásokat végezhet egy-egy szakterületen, és ez önmagában nem rossz, viszont az ilyenfajta ismeret és bölcsesség nincs közvetlen kapcsolatban Isten kijelentett szándékával. De a több ismeret és a nagyobb bölcsesség rádöbbentheti az embert, hogy nem tudja korlátlanul használni a megszerzett ismeretét és bölcsességét, hiszen rövid az élete, továbbá a tökéletlen emberi társadalomban sok probléma van, és rossz állapotok uralkodnak. Ez bosszantó, és fájdalmas csalódáshoz vezet. (Vö.: Ró 8:20–22; Pr 12:13, 14; lásd: PRÉDIKÁTOR KÖNYVE.) És az is igaz, hogy ha valaki úgy szerez ismeretet, hogy ’belemerül a sok könyv’ olvasásába – de ezek nem segítenek megtartani Isten parancsait –, „az fárasztó a testnek” (Pr 12:12).