IZRAEL nemzetét, amikor az Istentől kapott területén lakott, olyan nemzetek vették körül, melyek hamis isteneket imádtak. Az izraeliták korábban Egyiptomból jöttek ki, ahol az emberek az állatokat istenként tisztelték. Tőlük K-re és DK-re helyezkedett el Ammon, Moáb és Edom, akik ugyan az izraeliták távoli rokonai voltak, de bálványokat imádtak. Ny-ra a sokistenhívő filiszteusok éltek a parti síkságon. Izraeltől É-ra voltak a tengerparton a föníciaiak, akiknek a vallásos szokásaik között volt a homoszexualitás, az állatokkal való fajtalankodás és a gyermekáldozat is. A szíriaiak vallásában pedig meztelenül jelenítettek meg olyan istennőket, amelyeknek a gesztusai a nemiséget hangsúlyozták. Az izraelitáknak ahhoz, hogy továbbra is elfogadhatók maradhassanak Isten előtt, el kellett különülniük az őket körülvevő nemzetektől.

Jehova, hogy megvédje őket, nekik adta a mózesi törvényt, amely ’elkülönítő válaszfalként’ távol tartotta Izraelt a szomszédos nemzetektől (Ef 2:14). Nem volt szabad szövetséget kötniük ezekkel a nemzetekkel, sem házasságra lépniük velük, vagy utánozniuk vallási szokásaikat (2Kr 16:7; 2Ki 17:13–15). Amennyiben Izrael engedelmeskedett ezeknek a törvényeknek, szent nép maradt.

A szomszédos nemzetekből az egyes személyek azonban nem voltak elzárva annak lehetőségétől, hogy az igaz Istent imádják. Hátat fordíthattak bálványimádó életmódjuknak, és Jehova imádóivá válhattak. ’Isten nem részrehajló’ (Cs 10:34). Miközben Jehova igyekezett elkülönítve tartani Izraelt, azon fáradozott, hogy megvalósítsa azt a szándékát, hogy végül áldásban részesüljenek az emberek minden nemzetből (1Mó 22:18).