Jáfetnek a felsorolásban negyedikként megnevezett fia, valamint Elisah, Társis, Kittim és Dodánim (v. Rodánim) apja. Mivel ezek a személyek Noé özönvíz után élt leszármazottai voltak, ők is benne foglaltatnak „a szigetlakó nemzetek”-ben, mely kifejezés utalhat a tengerparton élőkre, és nem csupán a vízzel körülvett szigeteken élőkre (1Mó 10:2, 4, 5; 1Kr 1:5, 7). A történelmi bizonyítékok alapján Jávánnak és a négy fiának a leszármazottai a Földközi-tenger szigetein és partvidéki területein telepedtek le, Ciprustól (Kittimtől) egészen a Földközi-tenger vidékének ny. részéig. (Lásd: DODÁNIM; ELISAH; KITTIM; TÁRSIS 1.)

Jávánt (héb.: Já·wánʹ) az ókori jónok ősatyjaként azonosítják, akiket egyesek „a görögök ősi törzsének” neveznek (C. F. Keil és F. Delitzsch: Commentary on the Old Testament. 1973, I. köt. Mózes első könyve, 163. o.). A költő Homérosz (talán az i. e. VIII. században élt) az I·aʹo·nesz szóval utal a korai görögökre, és II. Szargon idejétől kezdve (i. e. VIII. század) a Yavan név jelenik meg az asszír feliratokon.

Idővel az Iónia nevet már csak Attikára (Athén környékére), Kis-Ázsia ny. partjára (ami a későbbi Lüdia és Kária provincia partvidékeinek felelt meg) és az Égei-tenger ezzel szomszédos szigeteire használták. A D-Görögország és D-Itália között lévő tenger neve még ma is őrzi a jón nevet (Jón-tenger), és elfogadott tény, hogy ez a név nagyon régi múltra tekint vissza, támogatva azt a nézetet, mely szerint Jáván nevének ez a formája egykor Görögország szárazföldi részére, valamint arra a későbbi, kisebb területre vonatkozott, melyet „Ióniá”-nak neveztek.

A Mózes első könyvében lévő beszámolót követően Jáván leszármazottai először úgy az i. e. IX. század második felében kerülnek megint említésre, amikor Jóel próféta ír róluk. A próféta akkor elítéli a tírusziakat, szidóniakat és a filiszteusokat, amiért Júda fiait és Jeruzsálem fiait eladták „a görögök [szó szerint: „a jávániták” v. „a jónok”] fiainak” rabszolgául (Jóe 3:4–6). Ézsaiás az i. e. VIII. században megjövendöli, hogy azok közül a zsidók közül néhányan, akik túlélik Isten haragjának megnyilvánulását, sok országba eljutnak majd, egyebek mellett „Jáván földjére”, hogy ott hirdessék Jehova dicsőségét (Ézs 66:19).

Az i. e. VII. század végén és a VI. század elején rabszolgák és rézáruk voltak megnevezve azok között az árucikkek között, melyeket „Jáván, Tubál és Mések [ezen utóbbi helyek kétségkívül Kis-Ázsia k. részén voltak, v. attól É-ra]” Tírusz gazdag kereskedelmi központjának küldött (Ez 27:13). Ugyanennél a próféciánál  a 19. vers újra megemlíti Jávánt, de az, hogy a szövegkörnyezetben említett többi hely Szíriában, Palesztinában és Arábiában van, némelyeket arra a következtetésre juttatott, hogy a név megjelenése írnoki hiba. Ám a görög Septuaginta nem azt írja, hogy „és Jáván Uzálból”, hanem úgy adja vissza a Jáván szót, hogy „és bort”, tehát a vers így olvasható: „és bort. Aszélból [Uzálból]” (LXX, Thomson). A Revised Standard Version a következőket írja: „és bort Uzálból”. Mások viszont úgy vélik, hogy a Jáván szó itt egy Arábiában lévő görög kolóniára utalhat, vagy esetleg egy arab törzs, illetve város neve lehet.

Dániel próféciájában a „Jáván” szót a fordítók általában „Görögország”-ként adják vissza, mivel Dániel írásainak a történelmi beteljesedései alapján kézenfekvő ez a jelentés (Dá 8:21; 10:20; 11:2). Ezért ehhez hasonlóan Zakariás próféciája (i. e. 520–518) megjövendöli, hogy ’Sion fiai’ sikerrel harcolnak Jáván (Görögország) ellen (Za 9:13).