(Jehova magas [felmagasztaltatott]):

Két héber névnek (hosszabb forma: Jehó·rámʹ; rövidebb forma: Jó·rámʹ) a magyar megfelelője.

1. Hamát királyának, Tóinak a fia. Jórámot az apja drága, aranyból, ezüstből és rézből készült ajándékokkal küldte Dávid királyhoz jókívánságaival együtt, amikor Dávid megverte Cóba királyát, Hadadézert. Dávid pedig elfogadta és Jehovának szentelte az ajándékokat (2Sá 8:5, 9–11). Egy párhuzamos beszámolóban Jórám nevét így írják: Hadórám (1Kr 18:9–11).

2. Mózes fiának, a lévita Eliézernek a leszármazottja; abban az időben élhetett, amikor Dávid volt a király (1Kr 26:24, 25; 2Mó 18:2–4).

3. Egyike annak a két papnak, akiket az elöljáró fejedelmekkel és lévitákkal egyetemben Josafát kiválasztott i. e. 934-ben, uralkodásának a harmadik évében, hogy járják be az országot, és tanítsák ’Jehova törvényének a könyvét’ (2Kr 17:7–9).

4. Aháb és Jezabel fia, aki bátyja, Aházia után került a trónra i. e. 917 körül Izrael északi királyságának tizedik királyaként, és 12 évig uralkodott (2Ki 1:17, 18; 3:1; 9:22). Izraelnek ez a királya nem tévesztendő össze Júda királyával, akit ugyanígy hívtak, és aki a sógora volt. (Lásd az 5-ös számmal jelzett személyt.) Bár Jórám eltávolította Baál szent oszlopát, melyet az apja állított, továbbra is azt tette, „ami rossz Jehova szemében”, ragaszkodott a borjúimádathoz, melyet Jeroboám vezetett be (1Ki 12:26–29; 16:33; 2Ki 3:2, 3).

Júda királya, Josafát, és Edom királya csatlakozott Jórámhoz, s megtámadták Moábot, ami sikeresnek is bizonyult, mert Jehova optikai csalódással becsapta az ellenséget. Isten prófétája, Elizeus azt az utasítást adta az Izrael táborában levőknek, hogy ássanak árkokat, és gyűjtsék össze a vizet, amelyre már oly nagy szükségük volt, s amelyről Isten fog gondoskodni. Másnap reggel a vízen visszatükröződő napfényről azt gondolták a moábiták, hogy vér. Mivel azt hitték, hogy a három szövetséges király táborában lévők kardélre hányták egymást, a moábiták odamentek, hogy zsákmányt szerezzenek, de végül közülük mészároltak le sokakat (2Ki 3:4–27).

Naámán, a szír hadvezér eljött Jórámhoz, hogy kigyógyuljon leprájából, s evégett levelet is hozott a szír királytól. Jórám azt gondolván, hogy ezzel a szír uralkodó csak összetűzésre keres alkalmat, így kelt ki  magából: ’Hát Isten vagyok én, hogy halálra adjak és életben tartsak, hogy kigyógyítsak egy férfit a leprájából?’ Elizeus azonban arra kérte Jórámot, küldje Naámánt hozzá, hadd tudja meg a szír hadvezér, hogy az igaz Istennek van prófétája az országban, aki képes ilyen gyógyításra (2Ki 5:1–8).

Elizeus, Jehova prófétája ezenkívül előre tájékoztatta Jórámot, hogy a szírek milyen katonai hadműveletekre készülnek (2Ki 6:8–12). Néhány Izrael elleni szír támadást Isten meghiúsított Jórám uralma idején (2Ki 6:13–7:20).

Ám Isten szerető-kedvességének e megnyilvánulásai ellenére sem bánta meg Jórám a bűneit a halála napjáig, és nem fordult teljes szívvel Jehovához. Halála hirtelen és váratlan módon következett be. Jórám épp Jezréelben volt, lábadozva sebeiből, melyeket a szírekkel folytatott csata során szerzett. Idővel kiment, hogy találkozzon Jéhuval, és megkérdezze: „Béke van-e, Jéhu?” A nemleges válaszra Jórám visszafordult, hogy meneküljön, ám Jéhu a nyilával szíven lőtte. Így ’ezt a gyilkos fajzatot’ (2Ki 6:32) kivégezték, s holttestét Nábót földjére vetették (2Ki 9:14–26).

5. Josafát elsőszülött fia, aki 32 évesen lett Júda királya (2Kr 21:1–3, 5, 20). Úgy tűnik, Jórám néhány évig valamilyen módon az apjával együtt volt király (2Ki 1:17; 8:16). Jórám nyolcéves uralkodása i. e. 913-tól számítandó (2Ki 8:17). Ebben az időszakban tehát ugyanúgy hívták az északi és a déli királyság uralkodóját. Ők egyben sógorok is voltak, ugyanis Jórám, Júda királya Atáliát, Ahábnak és Jezabelnek a lányát, vagyis Izrael királyának, Jórámnak a nővérét vette feleségül (2Ki 8:18, 25, 26; lásd fentebb a 4-es számmal jelzett személyt).

Részben feleségének, Atáliának a rossz hatása miatt Jórám nem követte apjának, Josafátnak az igazságos életútját (2Ki 8:18). Jórám megölte hat fivérét és Júda néhány fejedelmét, sőt, alattvalóit is elfordította Jehovától, hogy hamis isteneket imádjanak (2Kr 21:1–6, 11–14). Uralmát mindvégig belső és külső viszályok jellemezték. Először Edom lázadt fel, majd Libna kelt fel Júda ellen (2Ki 8:20–22). Illés próféta így figyelmeztette Jórámot egy levélben: „íme, Jehova nagy csapást mér népedre, fiaidra, feleségeidre és egész vagyonodra. Te pedig [Jórám király] sokféle betegségben fogsz szenvedni, beleid betegségében, mígnem kijönnek a beleid a betegség miatt naponként” (2Kr 21:12–15).

Mindez pontosan így is történt. Jehova megengedte az araboknak és a filiszteusoknak, hogy lerohanják az országot, és fogságba vigyék Jórám feleségeit és fiait. Isten csak Jórám legkisebb fiát, Joakházt (akit Aháziának is hívtak) hagyta megmenekülni, de ezt az engedményt is csak a Dáviddal kötött Királyság-szövetség miatt tette. „Mindezek után Jehova gyógyíthatatlan bélbetegséggel sújtotta őt [Jórámot].” Két év elteltével „kijöttek a belei”, míg végül meghalt. Így ért véget e gonosz embernek az élete, s „elment úgy, hogy senki szemében nem volt kívánatos”. Dávid városában temették el, „de nem a királyok sírhelyeibe”. Aházia, a fia lett a király őutána (2Kr 21:7, 16–20; 22:1; 1Kr 3:10, 11).