Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jóslás

Jóslás

A jóslás általános értelemben magában foglalja a titkos ismeretek – kiváltképp a jövőbeli eseményekről szólók – spiritiszta vagy okkult erők általi megszerzésének minden területét. (Lásd: SPIRITIZMUS.) A jóslás különféle sajátos formáinak megvizsgálása végett lásd: ASZTROLÓGUSOK; JÖVENDŐMONDÓ; MÁGIA ÉS VARÁZSLÁS; MÁGUS.

A jóslás gyakorlói abban hisznek, hogy emberfölötti lények, azaz istenek feltárják a jövőt olyanoknak, akik szakavatottak bizonyos jelek és előjelek olvasásában és értelmezésében, melyek – állításuk szerint – többféle módon jutnak el hozzájuk: égi jelenségek (csillagok és bolygók állása, illetve mozgása, nap- és holdfogyatkozás, meteorok), földi természeti erők (szél, vihar, tűz), élőlények viselkedése (kutyavonyítás, madarak röpte, kígyók mozgása), egy csészében a tealevelek elhelyezkedése, a vízen az olajfolt alakzata, nyilak esésének iránya, áldozati állatok testrészeinek (májának, tüdejének, beleinek) megjelenése, a tenyér vonalai, sorshúzás és halottak „szelleme” által.

A jóslás bizonyos területei sajátos nevet kaptak. Például: augurium (mely a rómaiaknál volt népszerű) – az ómenek vagy előjelek, illetve véletlen jelenségek tanulmányozása; palmistria – a jövő megállapítása a tenyér vonalai alapján; hepatoszkópia – a máj megvizsgálása; haruspicium – a belek átkutatása; geomantia – jelek a papíron; piromantia – a tűz és füst vizsgálata; oneiromantia – álomfejtés; nekromantia – a halottaktól való tudakozódás; valamint kristálygömb nézése.

Eredete: A jóslás szülőhazája Babilónia, a káldeusok földje; innen terjedtek el az okkult szokások a föld minden tájára az emberek vándorlása által (1Mó 11:8, 9). Assur-bán-apli könyvtára eddig feltárt részének egynegyede – mint mondják – olyan, előjeleket ábrázoló táblákat tartalmaz, melyek célja az egekben és a földön megfigyelt valamennyi jellegzetesség, és a mindennapi élet összes véletlen és akaratlan történéseinek értelmezése. Nabukodonozor király csak azután döntött Jeruzsálem megtámadása mellett, hogy jósláshoz folyamodott, amelyről a Biblia ezt írja: „Megrázta a nyilakat, tudakozódott a terafim által, szemügyre vette a májat. A jobb kezében levő jóslat Jeruzsálemre mutatott” (Ez 21:21, 22).

Az, hogy előjelek után kutatva megfigyelték a májat, azon a hitnézeten alapult, hogy minden életerő, vonzalom és egyéb érzelem ebben a szervben összpontosul. Az ember vérének egyhatoda a májban van. Úgy értelmezték a máj különféle lebenyeit, járatait, nyúlványait, ereit, redőit, mintázatait, mint az istenektől származó jeleket vagy előjeleket. (Lásd: ASZTROLÓGUSOK.) Számos agyagból készült májmodellt találtak, melyek közül a legrégebbi Babilonból származik. Ezeken jósok által használt, ékírásos előjelek és szövegek vannak (KÉP: 2. köt. 324. o.). Az ókori asszír papokat bárúknak hívták – jelentése: ’vizsgáló’ vagy ’aki lát’ –, mivel jövendőmondó vallásukban jelentős szerepet töltött be a máj fürkészése.

A Biblia elítéli: A jóslás minden formája – bárhogyan nevezzék is – éles ellentétben áll a Szent Bibliával, és aki ilyet gyakorol, az nyíltan ellenszegül annak. Jehova Mózes által többször is szigorúan figyelmeztette Izraelt, hogy ne vegyék át más nemzetek jóslási szokásait: „Ne lehessen találni közötted olyat, aki átviszi fiát vagy lányát a tűzön, sem olyat, aki jóslással foglalkozik, mágiát űz, vagy aki előjelek után kutat, varázsló, vagy aki másokat megigéz, aki szellemidézőtől vagy jövendőmondótól tudakozódik, vagy aki halottaktól kérdez. Mert mindaz, aki ilyesmiket tesz, utálatos Jehovának; és az ilyen utálatosságok miatt űzi el őket Jehova, a te Istened előled” (5Mó 18:9–12; 3Mó 19:26, 31). Még ha prófétai jeleik és előjeleik valóra váltak is, a jóslás gyakorlóit akkor sem lehetett felmenteni az ítélet alól (5Mó 13:1–5; Jr 23:32; Za 10:2). A jósokkal szembeni rendkívül ellenséges érzület abban a bibliai utasításban mutatkozik meg, amely kimondja, hogy az ilyeneknek halállal kellett lakolniuk (2Mó 22:18; 3Mó 20:27).

Ám az ismételt parancsok ellenére a hitehagyottak dacoltak Jehovával, és nemcsak a közemberek, mint amilyen az én-dóri asszony, hanem hatalmas királyok is, mint Saul és Manassé, vagy Jezabel királyné (1Sá 28:7, 8; 2Ki 9:22; 21:1–6; 2Kr 33:1–6). Bár a jó Jósiás király eltávolította a napjaiban élő jósokat, ez még nem volt elegendő ahhoz, hogy Júda megmeneküljön a pusztulástól, amely testvérkirályságát, Izraelt már utolérte (2Ki 17:12–18; 23:24–27). Jehova azonban szerető-kedvességből először elküldte prófétáit Júda lakóihoz – csakúgy, mint a jóslás szülőanyjához, Babilonhoz –, hogy figyelmeztesse őket utálatos szokásaik miatt (Ézs 3:1–3; 8:19, 20; 44:24, 25; 47:9–15; Jr 14:14; 27:9; 29:8; Ez 13:6–9, 23; Mi 3:6–12; Za 10:2).

A jóslás Jézus apostolainak napjaiban is igen elterjedt volt. Ciprus szigetén egy Barjézus nevű varázslót Jehova vaksággal sújtott, amiért zavarta Pál apostolt a prédikálásban. Makedóniában Pál kiűzött egy jövendőmondó démont egy lányból, aki bosszantotta őt; a lány urai nagyon megdöbbentek Pál tettén, mivel nagy nyereséghez juttatta őket a lány okkult erővel végzett jövendölése (Cs 13:6–11; 16:16–19). Mások viszont, mint a szamáriai Simon, önként feladták mágikus mesterségüket. Efézusban olyan sokan voltak, akik elégették jóslással kapcsolatos könyveiket, hogy azok értéke 50 000 ezüstöt tett ki (ha dénárról volt szó, akkor ez 37 200 dollárnak felel meg) (Cs 8:9–13; 19:19).

Az ember úgy elégítheti ki azt a természetes vágyát, hogy szeretné tudni, mit hoz a jövő, ha a nagy Teremtőt imádja és szolgálja, hiszen Isten az ő közlési csatornáján keresztül szeretettel előre feltárja, amit az ember jó, ha tud (Ám 3:7). Ha viszont elfordulnak Jehovától, és elidegenednek az egyedüli olyan Személytől, aki kezdettől fogva ismeri a véget, könnyen spiritiszta, démoni befolyás alá kerülhetnek. Saul igencsak kirívó példája ennek, mivel először Jehovától tudakozódott a jövőbeli eseményekről, ám miután a hűtlensége folytán megszakadt minden kapcsolata Istennel, és nem kapott tőle vezetést, a démonokhoz fordult (1Sá 28:6, 7; 1Kr 10:13, 14).

Óriási a különbség tehát az Isten által feltárt igazság és a jóslással szerzett felvilágosítás között. Akik az utóbbihoz fordulnak, gyakran heves rángások közepette láthatatlan, démoni erők markába kerülnek, és olykor kísérteties zenére és bizonyos kábítószerek hatására eksztázisba juttatják saját magukat. Jehova igaz szolgái ezzel szemben nem tapasztalnak semmi ilyen fizikai vagy elmebeli torzulást, amikor a szent szellem szólásra készteti őket (Cs 6:15; 2Pt 1:21). Isten prófétái kötelességtudatból szabadon beszéltek, fizetség nélkül, a pogány jósok viszont önző nyereségvágyból űzték mesterségüket.

A Bibliában sehol sem fordul elő a jóslás egy formája sem kedvező színben feltüntetve. Sokszor, amikor a Biblia elítélően beszél a jövendölés spiritiszta szokásáról, egyben a házasságtörést és paráznaságot is említi (2Ki 9:22; Ná 3:4; Ma 3:5; Ga 5:19, 20; Je 9:21; 21:8; 22:15). Isten szemében a jóslás a lázadás bűnéhez hasonlítható (1Sá 15:23). Ennélfogva helytelen úgy beszélni Jehovának a szolgáival folytatott kommunikációjáról, mint a „jótékony” jóslás megnyilvánulásáról.

Jehova legyőzi a jósokat: Jehova korlátlan hatalma a mágiát űző jósok igencsak korlátozott hatalmához képest abban a történetben kerül drámai megvilágításba, amikor Mózes és Áron megjelenik a fáraó előtt. Amikor Áron botja kígyóvá változott, az egyiptomi mágusok látszólag hasonló bravúrt hajtottak végre. De micsoda vereség volt számukra, amikor Áron botja elnyelte az ő botjaikat! Látszólag Egyiptom papjai is vérré tudták változtatni a vizet, és tudtak békákat előhozni, hogy azok ellepjék a földet. Ám amikor Jehova előidézte, hogy a por szúnyogokká változzon, a titkos tudományokkal foglalkozó varázslóknak el kellett ismerniük, hogy „Isten ujja ez” (2Mó 7:8–12, 19–22; 8:5–11, 16–19; 9:11).

A gonosz Hámán megbízott valakit, nyilvánvalóan egy asztrológust, hogy ’minden napra és minden hónapra púrt, azaz sorsot’ vessen, hogy megtudja, melyik lenne a legalkalmasabb időpont Jehova népének kiirtására (Esz 3:7–9). Erről a részletről egy szövegmagyarázat ezt írja: „Mikor Hámán ehhez a módszerhez folyamodott, hogy megbizonyosodjon arról, melyik lenne a legkedvezőbb nap a kivégzéssel kapcsolatos gonosz terveinek nyélbe ütéséhez, úgy viselkedett, ahogyan Perzsia királyai és előkelői általában, akik sohasem kezdtek bele semmibe sem, csak ha előbb tárgyaltak az asztrológusokkal, és azok megnyugtatták őket afelől, hogy melyik a szerencsés óra” (Jamieson, Fausset és Brown: Commentary on the Whole Bible). Hámán e jóslat alapján azonnal belekezdett aljas tervének megvalósításába. Ám megint csak megmutatkozott Jehova ereje népe megszabadításában, és Hámánt – aki bízott a jóslatban – éppen arra az oszlopra akasztották fel, amelyet ő készített Márdokeusnak (Esz 9:24, 25).

Egy másik példa arra, hogy Jehovának jóval nagyobb hatalma van, mint az okkult erőknek, az az eset, amikor a moábiták „kezükben a fizetséggel a jóslásért” elmentek, hogy felbéreljék a mezopotámiai jóst, Bálámot Izrael megátkozására (4Mó 22:7). Jóllehet Bálám igyekezett „baljós előjeleket” találni, Jehova úgy irányította őt, hogy csakis áldást mondjon. Bálám az egyik példabeszédében Jehova hatalmának hatására kénytelen volt beismerni: „nincs vészes igézet Jákob ellen, sem jóslat Izrael ellen” (4Mó 23., 24.).

„Püthón szelleme”: A makedóniai Filippiben Pál találkozott egy szolgálólánnyal, akiben „szellem, jövendőmondó démon”, szó szerint „püthón szelleme” (gör.: pneuʹma püʹthó·na; Cs 16:16) volt. Püthón egy mitológiai kígyónak volt a neve, amely a görögországi Delphoi templomát és jósdáját őrizte. Ezért idővel a püʹthón szóval kezdtek utalni arra a személyre is, aki meg tudta mondani a jövőt, illetve arra a szellemre, amely e személy által szólt. Bár később a hasbeszélőket nevezték így, itt, a Cselekedetek könyvében azt a démont jelöli, aki képessé tette a fiatal lányt a jövendölő mesterségének gyakorlására.