A legfelségesebb Isten „Jehova” nevének rövidített, költői formája (2Mó 15:1, 2). Ezt a rövid alakot a héber יהוה (JHWH) tetragram első fele jeleníti meg, tehát a héber ábécé tizedik és ötödik betűje: a jódh (י) és a héʼ (ה).

A Héber Iratokban a „Jah” név 50-szer fordul elő, 26-szor önmagában, 24-szer pedig az „alleluja” kifejezésben, amely betű szerint a „Dicsérjétek Jahot!” parancsot foglalja magában. Mindazonáltal egyes népszerű bibliafordítások teljesen figyelmen kívül hagyják az eredeti szövegben szereplő „Jah” nevet (ÚRB, Kat.,  KNB). A Károli-fordítás és a King James Version is csupán egyszer tartalmazza a „Jah” alakot (Zs 68:4 [68:5, Kár.]). Az English Revised Versionben kétszer jelenik meg magában a szövegben (Zs 68:4; 89:8), az American Standard Versionben pedig mindenütt a teljes „Jehova” forma helyettesíti. Ugyanakkor az utóbb említett két fordítás csaknem minden helyen felhívja a figyelmet a rövidített alakra a lábjegyzetben. A „Jah” nevet az Új világ fordításban mind az 50 helyen megtalálhatja az olvasó, és a Rotherham-féle The Emphasised Bible is tartalmazza 49-szer.

A Keresztény Görög Iratokban négyszer szerepel a „Jah” név, mégpedig a görög alleluja kifejezésben (Je 19:1, 3, 4, 6). A legtöbb Biblia egyszerűen nem fordítja le, de G. W. Wade úgy adja vissza, hogy „Dicsérjétek Jehovát!”, az Új világ fordítás pedig a „Dicsérjétek Jahot!” fordítással él.

Időbelileg nézve a „Jah” alak nem lehetett Isten nevének az eredeti formája, amelyet előbb használtak volna, mint magát a tetragramot. A teljes „Jehova” forma 165-ször fordul elő a Mózes első könyvében a maszoréta szövegben, a rövidebb alak viszont csak az Egyiptomból való kivonulás utáni események leírásában szerepel először (2Mó 15:2).

Az egyszótagú „Jah” az erősebb érzelmi töltésű dicséretekben, énekekben, imákban és esedezésekben szokott előfordulni, és rendszerint akkor, amikor a győzelem vagy a szabadulás feletti örömről vagy Isten hatalmas kezének és erejének elismeréséről van szó. Az effajta sajátos használatra bőven van példa. A „Dicsérjétek Jahot!” (alleluja) a Zsoltárokban Istent dicsőítő kifejezésként jelenik meg, először a Zsoltárok 104:35-ben. Más zsoltárokban van úgy, hogy csak a zsoltár elején fordul elő (Zs 111., 112.), olykor a zsoltáron belül (135:3), néha csak a végén (Zs 104., 105., 115–117.), és sokszor az elején is, és a végén is (Zs 106., 113., 135., 146–150.). A Jelenések könyvében az égi teremtmények újra meg újra nyomatékot adnak ezzel a kifejezéssel annak, hogy Jehovát dicsérik (Je 19:1–6).

A többi írásszövegből, ahol a „Jah” név szerepel, ugyancsak Jehova magasztalása csendül ki énekek és könyörgések formájában. Mózes megénekelte a szabadítást (2Mó 15:2). Ézsaiás kettős hangsúlyt adott szavainak a két név összekapcsolásával: „Jah Jehova” (Ézs 12:2; 26:4). Amikor Ezékiás a halálán volt, de csoda folytán meggyógyult, versbe foglalta ujjongó örömét, és megismételve Jah nevét, feltárta érzései mélységét (Ézs 38:9, 11). A halottak nem tudják dicsérni Jahot, ellentétben azokkal, akik elhatározták, hogy dicsérni fogják őt életútjukkal (Zs 115:17, 18; 118:17–19). Megint más zsoltárok imába illő szavakkal fejeznek ki értékelést Jah szabadításáért, oltalmazásáért és helyreigazításáért (Zs 94:12; 118:5, 14).