(a Jákob név görögös formájának magyar megfelelője;  jel.: ’sarkon ragadó; kiszorító’):

1. Júdás apostol (nem Iskariót Júdás) apja (Lk 6:16; Cs 1:13).

2. Zebedeus fia; János testvére és Jézus Krisztus 12 apostolának egyike (Mt 10:2). Úgy tűnik, az anyja Salómé volt, ami akkor derül ki, ha összehasonlítunk két beszámolót ugyanarról az eseményről. Az egyik ’Zebedeus fiainak anyját’ említi, a másik pedig ’Salómét’ (Mt 27:55, 56; Mk 15:40, 41; lásd: SALÓMÉ 1.). Ha mindezzel még a János 19:25-öt is összevetjük, arra következtethetünk, hogy Salómé Jézus anyjának, Máriának a vér szerinti testvére lehetett. Ebben az esetben Jakab Jézus első unokatestvére volt.

Jakab és a testvére az apjával a halászmesterséget űzte, amikor i. sz. 30-ban Jézus elhívta őket és halásztársaikat, Pétert és Andrást, hogy legyenek a tanítványai és ’emberek halászai’. Jézus felszólítására Jakab és János otthagyta a halászatot, melyet Péter és András üzlettársaként folytatott, és amely akkora vállalkozás volt, hogy napszámosokat is alkalmaztak (Mt 4:18–22; Mk 1:19, 20; Lk 5:7–10).

A következő évben, i. sz. 31-ben, amikor Jézus a tanítványai közül kijelölt 12-t, hogy legyenek az apostolai, Jakab a kiválasztottak között volt (Mk 3:13–19; Lk 6:12–16).

Péterről, Jakabról és Jánosról gyakran olvashatjuk azt, hogy csak ők voltak Krisztus társaságában. Például csak ők hárman voltak ott Krisztussal az elváltozás hegyén (Mt 17:1, 2), az apostolok közül egyedül őket engedte be Jézus a házba, ahol szemtanúi lehettek Jairus lánya feltámasztásának (Lk 8:51), és ők voltak a legközelebb Jézushoz a Gecsemáné-kertben, amikor Jézus az utolsó éjszakáján imádkozott (Mk 14:32–34). Péter, Jakab és János, valamint András tette fel Jézusnak a kérdést, hogy mikor következik be a jeruzsálemi templom megjövendölt pusztulása, és mi lesz a jele Jézus jelenlétének és a világrendszer befejezésének (Mk 13:3, 4). Jakabot mindig a testvérével, Jánossal együtt említik, és legtöbbször őt nevezik meg elsőként. Ez arra utalhat, hogy ő volt az idősebb (Mt 4:21; 10:2; 17:1; Mk 1:19, 29; 3:17; 5:37; 9:2; 10:35, 41; 13:3; 14:33; Lk 5:10; 6:14; 8:51; 9:28, 54; Cs 1:13).

Jakabnak és a testvérének Jézus a Boanergesz nevet adta; ez a sémi kifejezés azt jelenti, hogy ’Mennydörgés fiai’ (Mk 3:17). Ennek a két férfi energikus, indulatos és szenvedélyes természete lehetett az oka. Egyszer például, amikor bizonyos szamáriaiak barátságtalanul bántak Jézussal, Jakab és János tüzet akart kérni  az égből, hogy az semmisítse meg őket. Noha Jézus megdorgálta őket, amiért efféle bosszút javasoltak, magatartásuk a jogos felháborodásukat és a hitüket tükrözte (Lk 9:51–55). Azonkívül a Királyságban a legelőkelőbb helyre pályáztak, Jézus jobb és bal kezénél, és úgy tűnik, megkérték az anyjukat (aki vsz. Jézus nagynénje volt), hogy ajánlja őket Jézus kegyeibe. Jézus elmondta, hogy az ilyen kérdésekben az Atya dönt, majd megragadta az alkalmat, hogy felhívja rá a figyelmüket, hogy ’aki első akar lenni közöttük, az legyen a rabszolgájuk’ (Mt 20:20–28).

Jakab feltehetően i. sz. 44-ben halt meg. I. Heródes Agrippa ölette meg karddal. Ő volt az első a 12 apostol közül, aki mártírhalált halt (Cs 12:1–3).

3. Jézus Krisztusnak egy másik apostola, Alfeus fia (Mt 10:2, 3; Mk 3:18; Lk 6:15; Cs 1:13). Általánosan elfogadott és igen valószínű, hogy Alfeus ugyanaz volt, mint Klópás, és ha ez így van, akkor Jakab anyja Mária volt, méghozzá ugyanaz a Mária, aki „Kisebb Jakab és Józsé anyja” volt (Jn 19:25; Mk 15:40; Mt 27:56). Bizonyára azért hívták őt Kisebb Jakabnak, mert kisebb termetű vagy fiatalabb volt a másik Jakab apostolnál, Zebedeus fiánál.

4. József és Mária fia, Jézus féltestvére (Mk 6:3; Ga 1:19). Bár nem volt apostol, nyilvánvalóan ez a Jakab volt a jeruzsálemi keresztény gyülekezet egyik felvigyázója (Cs 12:17), és ő írta a Jakab levele nevet viselő bibliai könyvet (Jk 1:1). Korban ő állhatott legközelebb Jézushoz, mivel Mária négy, természetes módon született fia – Jakab, József, Simon és Júdás – között az ő neve az első (Mt 13:55; lásd: TESTVÉR). Pál a korintusziaknak i. sz. 55 körül írt levelében utal rá, hogy Jakab nős volt (1Ko 9:5).

Úgy tűnik, Jézus szolgálata alatt Jakab teljesen tisztában volt vele, hogy mivel foglalkozik a testvére (Lk 8:19; Jn 2:12), de – noha nyilván nem ellenezte a tevékenységét – nem volt Krisztus tanítványa, sem a követője (Mt 12:46–50; Jn 7:5). Feltehetően ő is ott volt Jézus nem hívő testvérei között, amikor azok arra buzdították Jézust, hogy bátran menjen fel a sátoros ünnepre, holott a zsidók elöljárói meg akarták ölni (Jn 7:1–10). És előfordulhat, hogy a rokonokkal együtt ő is ezt mondta Jézusról: „Elment az esze” (Mk 3:21).

Ám Jézus halála után, de még i. sz. 33 pünkösdje előtt Jakab, az édesanyja, a testvérei és az apostolok összejöttek egy jeruzsálemi felső helyiségben, hogy imádkozzanak (Cs 1:13, 14). A feltámasztott Jézus nyilván ennek a Jakabnak jelent meg személyesen az 1Korintusz 15:7-ben feljegyzettek szerint, és ezáltal meggyőzte Jakabot – aki korábban nem hitt –, hogy valóban ő a Messiás. Erről eszünkbe juthat az, amikor Jézus Pálnak jelent meg (Cs 9:3–5).

Jakab ezután kiemelkedő tagja és az utalások szerint ’apostola’ lett a jeruzsálemi gyülekezetnek. (Lásd: APOSTOL: A gyülekezetek apostolai.) Ezért Pál azt mondja, hogy amikor először látogatta meg a jeruzsálemi testvéreket (i. sz. 36 körül), 15 napot töltött Péternél, de ’senki mást nem látott az apostolok közül, csupán Jakabot, az Úr testvérét’ (Ga 1:18, 19). Miután Péter csoda folytán kiszabadult a börtönből, azt az utasítást adta a János Márk házában egybegyűlt testvéreknek, hogy ’számoljanak be ezekről Jakabnak és a testvéreknek’, jelezve ezzel, hogy Jakab fontos személyiség (Cs 12:12, 17). I. sz. 49 táján a körülmetélkedés kérdését „az apostolok és a vének” elé terjesztették Jeruzsálemben. Miután Péter, Barnabás és Pál beszámolt a tapasztalatairól, Jakab emelkedett szólásra, és az általa javasolt döntést a jelenlévők helybenhagyták és elfogadták (Cs 15:6–29; vö.: Cs 16:4). Erre az alkalomra utalva Pál kijelenti, hogy Jakab, Kéfás és János „oszlopnak látszottak” a jeruzsálemi testvérek között (Ga 2:1–9). Egy későbbi misszionáriusi útja végén Pál beszámolt a szolgálatáról Jeruzsálemben Jakabnak és az összes ’vénnek’, azok pedig javasoltak neki valamit, és arra kérték, hogy fogadja meg a tanácsukat (Cs 21:15–26; lásd még: Ga 2:11–14).

Arra, hogy Jakab levelét ’Jézus testvére’ írta, nem pedig valamelyik azonos nevű apostol (Zebedeus fia v. Alfeus fia), a levél bevezetőjéből lehet következtetni. Az írója ugyanis ’Isten és az Úr Jézus Krisztus rabszolgájaként’ mutatkozik be, nem apostolként. A testvére, Júdás hasonlóképpen így azonosítja magát: „Jézus Krisztusnak rabszolgája, Jakabnak pedig testvére” (Jk 1:1; Júd 1). Mindketten alázatosan tartózkodtak attól, hogy az Úr Jézus Krisztus vér szerinti testvéreként utaljanak magukra.

Az „igazságos Jakab” elnevezés azon a hagyományon alapult, amely szerint az életvitelének köszönhette ezt a megjelölést. A Biblia nem számol be Jakab halálának a körülményeiről. Josephus történetíró azonban elmondja, hogy miután Fesztusz kormányzó (i. sz. 62 táján) meghalt, de még nem érkezett meg az utódja, Albinus, a főpap, Anan (Anániás) „a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje  állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek, s még néhány más embert; törvénysértéssel vádolta őket és végül megköveztette” (A zsidók története. XX. könyv, 9. fej., 1.).