([Isten] nyissa meg; [Isten] megnyitotta):

Izrael bírája Manassé törzséből (4Mó 26:29; Bí 11:1). Hat évig szolgáltatott igazságot Gileádban, valószínűleg Éli papsága idején, Sámuel gyermekkorában (Bí 12:7). Jeftének abból a megjegyzéséből, hogy a Jordántól K-re eső vidék „háromszáz éven át” az izraelitáké volt, arra következtethetünk, hogy hatéves bíráskodása i. e. 1173 körül kezdődött el (Bí 11:26).

Jefte törvényes gyermek: Jefte anyja ’prostituált nő’ volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy Jefte prostitúcióból született, illetve hogy törvénytelen gyermek volt. Az anyja korábban volt prostituált, mielőtt férjhez ment Gileádhoz mint másodfeleség, ugyanúgy, ahogy Ráháb valamikor prostituált volt, de később hozzáment Sálmonhoz (Bí 11:1; Jzs 2:1; Mt 1:5). Azzal lehet bizonyítani, hogy Jefte nem volt törvénytelen gyermek, hogy a féltestvérei, akik Gileád főfeleségétől születtek, elűzték őt, hogy ne kapjon részt az örökségből (Bí 11:2). Azonkívül Gileád lakosai (akik között Jefte féltestvérei a legfőbbeknek tűntek) később elfogadták Jeftét a vezetőjüknek (Bí 11:11). Továbbá Jefte áldozatot ajánlott fel Istennek a hajléknál (Bí 11:30, 31). Egy törvénytelen gyermek esetében mindez kizárt lett volna, hiszen a Törvény egyértelműen kimondta: „Törvénytelen gyermek nem jöhet Jehova gyülekezetébe. Még a tizedik nemzedéke közül sem jöhet senki sem Jehova gyülekezetébe” (5Mó 23:2).

Jefte feltehetően Gileád elsőszülött gyermeke volt. Ennélfogva rendes körülmények között két részt örökölt volna apjának, Gileádnak a vagyonából (aki bizonyára meghalt már, amikor Jeftét elűzték a féltestvérei), és ő lett volna a családfő is. Jeftét csak úgy tudták kitúrni jogos örökségéből a féltestvérei, hogy törvénytelen módon elűzték, mivel az apa elsőszülött fiának még akkor is jártak az elsőszülött jogai, ha egy másodfeleségtől vagy egy kevésbé kedvelt feleségtől született (5Mó 21:15–17).

„Henyélő emberek” gyülekeznek Jefte mellé: Amikor Jeftét elűzték a féltestvérei, ő Tób földjén telepedett le, Gileádtól K-re, valószínűleg Izrael határain kívül. Ott, a határvidéken ki volt téve Izrael idegen ellenségeinek, kiváltképpen az ammonitáknak. „Henyélő emberek”, vagyis olyanok gyűltek Jefte köré és fogadták el a vezetését, akik az ammonitáktól jövő zaklatás miatt elveszítették a munkájukat, és lázongtak az ellen, hogy Ammon szolgái legyenek (Bí 11:3). A Jordántól K-re élők (Rúben és Gád törzse, valamint Manassé fél törzse) főként szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak, és a fosztogató ammoniták (akik olykor a Jordánon is átkeltek) nyilván sok gileádi lakostól elvették a javait és a megélhetéshez szükséges eszközeit (Bí 10:6–10).

Az ammoniták háborúval fenyegetnek: Az ammoniták 18 éven át elnyomták az izraelitákat. Isten azért engedte meg ezt, mert az izraeliták hűtlenül a körülöttük lévő nemzetek isteneinek szolgálatára adták a fejüket. Most azonban észhez tértek, megbánták ostobaságukat, és Jehovához kiáltottak segítségért. Megszabadultak bálványaiktól, és Jehovát kezdték szolgálni. Ammon ekkor egybegyülekezett Gileádnál, hogy nagy háborút indítson (Bí 10:7–17; 11:4). Ez azt mutatja, hogy valójában Isten nagy, láthatatlan ellensége, Sátán, az Ördög hangolta a pogány nemzeteket Izrael ellen, és hogy a valódi kérdés az igaz Isten imádata volt. (Vö.: Je 12:9; Zs 96:5; 1Ko 10:20.)

Izrael Micpánál gyűjtötte egybe seregeit. Úgy tűnik, Jefte féltestvérei kimagasló helyet foglaltak el Gileád vénei között (Bí 10:17; 11:7). Tudták, hogy megfelelő vezetésre és irányításra van szükség (Bí 10:18). Felismerték, hogy ha le akarják győzni Ammont, akkor egy Isten által kinevezett férfinak kell vezetnie őket (Bí 11:5, 6, 10). Jefte és az emberei kétségtelenül vittek már véghez hőstetteket Tóbban, ami azt sejtette, hogy Isten őt szemelte ki (Bí 11:1). Gileád férfiai úgy döntöttek, hogy elmennek Jeftéhez, akit korábban megvetettek, és megkérik, hogy legyen a vezetőjük.

Jefte Gileád élére áll: Jefte azzal a feltétellel vállalta, hogy vezeti őket az Ammon elleni harcban, hogy ha Jehova győzelemre segíti, akkor a csata után visszatérve is a vezetőjük  marad. Nem volt önzés tőle, hogy ragaszkodott ehhez. Már bebizonyította, hogy szívesen harcol Isten nevéért és népéért. Ha most legyőzné Ammont, az azt igazolná, hogy Isten vele van. Jefte okvetlenül el akarta kerülni, hogy megint elpártoljanak Isten uralmától, amint elmúlik a válság. Ha pedig csakugyan Gileád elsőszülött fia volt, akkor csupán az ahhoz való törvényes jogát biztosította, hogy fővé legyen Gileád házában. Végül megkötötték a szövetséget Jehova előtt Micpában. Jefte ez alkalommal is megmutatta, hogy Jehovát tekinti Izrael Istenének és Királyának, az igazi Szabadítójuknak (Bí 11:8–11).

Jefte a tettek embere lévén nem vesztegette az időt, vezetői szerepét lendületesen kezdte gyakorolni. Üzenetet küldött Ammon királyának, melyben kifejezte, hogy Ammon a támadó fél, hiszen ő tör be Izrael területére. A király azt felelte, hogy azt a földet Izrael Ammontól vette el (Bí 11:12, 13). Kiderült, hogy Jefte nem bárdolatlan, műveletlen harcos, hanem a történelemben jártas férfi, aki különösen azzal van tisztában, hogyan bánt Isten a népével. Az ammoniták érveit a következőkkel cáfolta meg: 1. Izrael nem háborgatta Ammont, Moábot és Edomot (Bí 11:14–18; 5Mó 2:9, 19, 37; 2Kr 20:10, 11); 2. a szóban forgó föld nem Ammoné volt, amikor az izraeliták meghódították, hanem a kánaánita amoritáké, és Isten Izrael kezébe adta a királyukat, Szihont, meg a földjét; 3. Ammon az elmúlt 300 évben nem vitatta, hogy a föld Izraelé; akkor most milyen alapon vonja kétségbe? (Bí 11:19–27).

Jefte rátapintott a lényegre, amikor kifejezte, hogy igazából az imádatról van szó. Kijelentette, hogy Jehova Isten adta Izraelnek a földet, és ezért egy arasznyit sem hajlandók adni belőle egy hamis isten imádóinak. Kámost Ammon istenének nevezte. Vannak, akik ezt tévedésnek tartják. Noha Ammonnak Milkom volt az istene, és Kámos Moáb istene volt, ám ezek a rokon nemzetek sok istent imádtak. Salamon helytelenül még Izraelben is bevezette Kámos imádatát az idegen feleségei révén (Bí 11:24; 1Ki 11:1, 7, 8, 33; 2Ki 23:13). Ezenkívül néhány tudós szerint a „Kámos” név feltételezhető jelentése: ’leigázó, legyőző’. (Lásd: W. Gesenius: Hebräisches und chaldäisches Handwörterbuch über das Alte Testament. 5. kiad. Lipcse, 1857, 1. rész, 414. o.) Jefte talán azért hívta fel a figyelmet erre az istenre, mert az ammoniták neki tulajdonították, hogy leigáz vagy legyőz másokat, és földet ad nekik.

Jefte fogadalma: Jefte már látta, hogy Isten akaratából kell harcolnia Ammonnal. Isten szelleme erőt öntött belé, így vezette a seregét a csatába. Ahhoz hasonlóan, ahogyan Jákob járt el kb. 600 évvel korábban, Jefte fogadalmat tett, amivel kimutatta, hogy teljes szívéből vágyik Jehova vezetésére, és az esetleges sikert mindenestül Jehovának tulajdonítja (Bí 11:30, 31; 1Mó 28:20–22). Jehovának tetszett a fogadalom, és az ammoniták vereséget szenvedtek (Bí 11:32, 33).

Vajon Jefte emberáldozatra gondolt, amikor megfogadta, hogy égő felajánlásként bemutatja az első személyt, aki kijön a házából?

Némelyik kritikus és tudós elítéli Jeftét a fogadalmáért, mert úgy vélik, Jefte más nemzetek szokását követve elégette a lányát mint emberáldozatot. Pedig ez nem így volt. Sértés lenne Jehovának, és törvényének utálatos megszegése, ha valaki szó szerinti emberáldozatot mutatna be. Ő szigorúan megparancsolta Izraelnek: „ne tanulj meg olyan utálatosságokat cselekedni, mint amilyeneket azok a nemzetek cselekszenek. Ne lehessen találni közötted olyat, aki átviszi fiát vagy lányát a tűzön. . . Mert mindaz, aki ilyesmiket tesz, utálatos Jehovának; és az ilyen utálatosságok miatt űzi el őket Jehova, a te Istened előled” (5Mó 18:9–12). Jehova nem megáldaná, hanem megátkozná az ilyen embert. Éppen Jefte ellenfeleinek, az ammonitáknak volt szokásuk, hogy emberáldozatot mutattak be istenüknek, Moloknak. (Vö.: 2Ki 17:17; 21:6; 23:10; Jr 7:31, 32; 19:5, 6.)

Amikor Jefte ezt mondta: „az, aki kijön, igen, aki kijön elém a házam ajtaján. . ., legyen Jehováé”, egy személyre utalt, nem pedig állatra, hiszen az áldozatnak való állatokat aligha tartották bent az izraelita házakban, és nem szaladgálhattak szabadon. Ezenkívül egy állat felajánlása nem tanúskodna Isten iránti rendkívüli odaadásról. Jefte tudta, hogy akár a lánya is kijöhet eléje. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ekkor Jehova szelleme volt Jeftén, így a bíró nem tehetett meggondolatlan fogadalmat. Hogyan lehetett hát „Jehováé” az, aki kijön eléje, hogy gratuláljon a győzelméhez, és hogyan lehetett felajánlani „mint égő felajánlást”? (Bí 11:31).

Embereket oda lehetett szentelni, hogy kizárólagos szolgálatot végezzenek Jehovának a szentélynél. A szülők élhettek ezzel a jogukkal. Sámuellel is ez történt, hiszen az anyja, Anna  még a fiú születése előtt fogadalmat tett, hogy a hajlékban való szolgálatra ajánlja őt. A férje, Elkána jóváhagyta a fogadalmát. Mihelyt Sámuelt elválasztották, Anna felajánlotta őt a szentélynél. Vele együtt állatáldozatot is vitt (1Sá 1:11, 22–28; 2:11). Sámson is olyan gyermek volt, akit kifejezetten Isten szolgálatára szántak mint nazireust (Bí 13:2–5, 11–14; vö. ezt azzal, hogy a 4Mó 30:3–5, 16 szerint az apának hatalma volt a lánya fölött).

Amikor Jefte elvitte a lányát a szentélyhez, mely akkoriban Silóban volt, kétségkívül egy állatot is vitt égő felajánlásul, úgy mutatta be a lányt. A Törvény értelmében az égő felajánlásra szánt állatot levágták, megnyúzták és feldarabolták; a beleit és a lábszárát megmosták; a testét, a fejét és mindenét elégették az oltáron (3Mó 1:3–9). Az ilyen felajánlások teljes volta a Jehova iránti hiánytalan, fenntartás nélküli, teljes szívű odaadást jelképezte, és ha egy másik felajánlás kíséretében mutatták be (mint például amikor az engesztelés napján az égő felajánlás a bűnért való felajánlást követte), azzal azt kérték Jehovától, hogy fogadja el a másik felajánlást (3Mó 16:3, 5, 6, 11, 15, 24).

Ez igazi áldozat volt Jeftétől és a lányától egyaránt, mivel Jeftének nem volt más gyermeke (Bí 11:34). Következésképpen nem volt utódja, aki által fennmaradhatott volna a neve, és akire szállhatott volna az örökség Izraelben. A lánya volt az egyetlen reménye erre. A lány nem a halálát siratta, hanem a „szüzességét”, hiszen minden izraelita férfinak és nőnek az volt a vágya, hogy gyermekei legyenek, és általuk fennmaradhasson a család neve, és rájuk szállhasson az örökség (Bí 11:37, 38). A meddőség csapásnak számított. Jefte lányának azonban „sosem volt kapcsolata férfival”. Ha ezek a szavak csak a fogadalom teljesítése előtti időre vonatkoztak volna, fölösleges lett volna leírni őket, hiszen azt egyértelműen közli a beszámoló, hogy a lány szűz volt. A kijelentés a fogadalom teljesítésére vonatkozik, ami abból is látszik, hogy ezt a közlést követi: „[az apja] teljesítette fogadalmát, melyet őfelőle tett.” A feljegyzés tehát azt mondja el, hogy a lány a fogadalom teljesítése után is megőrizte szüzességét (Bí 11:39; vö. a következő fordításokkal: Kár., ÚRB, KNB, ÚV).

Azonfelül Jefte lányát „évről évre” meglátogatták az izraelita lányok, hogy „dicsérjék” (Bí 11:40). Az itt használt héber tá·náʹ szó a Bírák 5:11-ben is előfordul, és ott különféleképpen fordítják: ’elbeszél’ (ÚV), ’emleget’ (KJ), ’ismétel’ (RS). Az A Hebrew and Chaldee Lexicon (B. Davies szerk.; 1957, 693. o.) így határozza meg a szó jelentését: ’ismétel, emleget’. A Káldi-fordítás 1865-ös kiadása a Bírák 11:40-ben a ’sirat’ igével adja vissza a szót, de a lábjegyzetben megadja a ’dicsér, magasztal’ jelentést is. Mivel Jefte lánya a szentélynél szolgált, nyilván úgy, mint a nétineusok (’odaadottak’ a szentélyben végzett szolgálatra), sok elfoglaltsága volt. A nétineusok fát vágtak, vizet hordtak, javításokat végeztek, és biztosan sok egyéb feladatot is elláttak a papok és a léviták segítőiként (Jzs 9:21, 23, 27; Ezs 7:24; 8:20; Ne 3:26).

Az efraimiták ellenállnak Jeftének: Az efraimiták, akik É-Izrael (beleértve Gileádot is) uralkodó törzsének tartották magukat, büszkén megtagadták Jeftétől az elismerést, és igazolni próbálták magukat. Hamis vádat koholtak hát, hogy ürügyet találjanak arra, hogy megnehezteljenek rá. Ugyanígy viselkedtek évekkel korábban, Gedeon bíró idejében is (Bí 8:1). Most azt állították, hogy Jefte nem hívta őket harcolni Ammon ellen, és megfenyegették, hogy rágyújtják a házát (Bí 12:1).

Jefte azt felelte, hogy ő hívta őket, csak nem jöttek. Így érvelt: ’Jehova adta a kezembe Ammont. Miért jöttetek hát ma ide harcolni ellenem?’ (Bí 12:2, 3). Az efraimiták ezt mondták Jefte seregéről: „Efraim szökevényei vagytok ti, ó, Gileád, Efraimon belül és Manassén belül” (Bí 12:4). Alighanem Jefte egykori elűzetésére és a ’henyélő emberekkel’, azaz dologtalan szökevényekkel való kapcsolatára utaltak becsmérlően (Bí 11:3).

Az emiatt kirobbant harcban Efraim vereséget szenvedett és megfutamodott. Jefte emberei megállították őket a Jordán gázlóinál. Hiába próbálták a menekülő efraimiták letagadni származásukat, a kiejtésük elárulta őket. Próbaként a „sibbólet” szót mondatták ki velük, de ők képtelenek voltak kiejteni a kemény „s” hangot, csak a lágy „szibbólet” formát tudták kimondani. Mivel fellázadtak az ellen, akit Jehova kinevezett a megmentésükre, 42 000 efraimitának meg kellett halnia (Bí 12:5, 6).

Isten helyeslését élvezi: Az 1Sámuel 12:11 azt mondja Jeftéről, hogy Jehova küldte mint szabadítót, a Héberek 11:32-ben pedig a hűséges ’tanúk fellegéhez’ sorolják (Héb 12:1).