A héber nész szó, úgy tűnik, magasabb helyen lévő, szilárdan rögzített póznát vagy oszlopot jelöl; szó szerinti és jelképes értelemben egyaránt használják. Ezért nem utal olyan jelre, amellyel üzenetet küldtek, amilyen például a „füstjel” (Bí 20:38, 40) vagy a ’tűzjelzés’ (Jr 6:1), amely kifejezésekre más héber szavakat alkalmaznak. Az ilyen pózna inkább gyülekezési helyre utalhatott, ahol emberek vagy seregek jöhettek össze (Ézs 5:26; 13:2; 18:3; 30:17; 31:9; Jr 4:6, 21; 50:2; 51:12, 27; vö.: Zs 60:4, Rbi8, lábj.). Nézzünk egy példát: Amikor az izraeliták egy alkalommal panaszkodtak a manna és a vízhiány miatt, Jehova megbüntette őket azáltal, hogy mérges kígyókat küldött közéjük. Miután az izraeliták megbánást mutattak ki, Jehova arra utasította Mózest, hogy készítsen egy kígyót, és helyezze egy jelként szolgáló póznára (nész). „Mózes rögtön készített egy rézkígyót, és egy póznára tette. És történt, hogy ha megmart valakit egy kígyó, és az ránézett a rézkígyóra, akkor életben maradt” (4Mó 21:5–9). Ez a jelként szolgáló pózna alighanem rögzítve volt egy nyilván magasabban fekvő helyen, így látható volt azon izraeliták számára, akiket kígyó mart meg.

Ehhez hasonlóan i. e. 537-ben Jeruzsálem, melynek újjáépítése meg lett jövendölve, hívogató jelként szolgált a zsidók maradékának, hogy hagyják ott azokat az országokat, melyekbe szét lettek szórva, és térjenek vissza az akkor elhagyatott Jeruzsálembe, és építsék újjá a templomot (Ézs 11:11, 12; vö.: Ézs 49:22; 62:10, 11). A prófécia azonban nem csak erre az i. e. VI. századi beteljesedésre vonatkozik. Az Ézsaiás 11:10-ben ezt olvashatjuk: „És ez történik majd azon a napon: Isai gyökere jelként fog állni a népeknek.” Pál apostol ezeket a szavakat Krisztus Jézusra alkalmazta, mint aki majd nemzetek fölött fog uralkodni (Ró 15:8, 12). Jézus maga is úgy beszélt önmagáról, mint aki „Dávid gyökere”, vagyis Isai fia (Je 22:16). Így tehát a jel Krisztus Jézus mint uralkodó Király, aki az égi Sion-hegyen áll. (Vö.: Héb 12:22; Je 14:1.)

A jel mint bélyeg: A nem izraeliták között az állatokra, de még a rabszolgákra is bélyeget égettek jelként, ezzel jelezve, hogy kinek a tulajdonában vannak. Emberek esetében a tulajdonjognak ezt a jelét feltűnő helyre tették a testen, például a homlokra. Hamis istenek imádói olykor úgy azonosították magukat az imádatukkal, hogy a homlokukon viselték az istenségük jelét. Ám a Törvény, melyet Jehova adott Izraelnek, megtiltotta, hogy az emberek tetovált jelekkel csúfítsák el magukat. Ez azért volt, hogy megőrizze őket mindenféle bálványimádó gyakorlattól, és hogy Isten teremtésműve iránti kellő tiszteletre tanítsa őket (3Mó 19:28; lásd: BÉLYEG).

A Szentírás beszél embereken lévő jelekről, és jelképes értelemben utal ezekre. Ezékiel látomásában egy férfi, aki titkári tintatartót viselt, a következő megbízatást kapta: „menj át. . . Jeruzsálemen, és tégy jelet [héb.: táw] azoknak az embereknek homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek mindazon utálatosságok miatt, amelyeket elkövetnek benne.” Az, hogy ezek az emberek így éreztek, jelezte, hogy igazságos személyek, Jehova szolgái, épp ezért méltók arra, hogy életben maradjanak, amikor Jehova ítélete végre lesz hajtva. A homlokukon lévő jelképes jel ezt bizonyította (Ez 9.; vö.: Ez 9:4, Rbi8, lábj.; 2Pt 2:6–8).

Másrészt viszont János látomásában, akik elfogadják, hogy a vadállat jele (v. vésete) a homlokukon vagy a kezükön legyen, azokra pusztulás vár. A homlokon lévő jel nyilvánosan a vadállat imádóiként, vagyis rabszolgáiként azonosítja őket. Éppen ezért Istennek ellenszegülőkként vannak bemutatva, mivel a vadállat a sárkánytól, Sátántól, az Ördögtől kapta a hatalmát. A kézen lévő jel logikusan arra utal, hogy valaki tevékenyen támogatja a vadállatot, ugyanis a kéz az a testrész, amellyel elvégeznek egy feladatot (Je 13:1, 2, 16–18; 14:9, 10; 16:1, 2; 20:4).

A jel más értelemben: Ezenkívül a jel szót használták még a következő értelemben is: Egy tárgy, tett, helyzet vagy szokatlan jelenség, melynek jelentősége van abban az értelemben, hogy valami jelenbeli vagy jövőbeli dologra mutat rá. A jel (héb.: ʼóth; gör.: szé·meiʹon) valami hitelességének, valaki hatalmának a bizonyítéka lehet, felhívhatja valamilyen veszélyre a figyelmet, illetve jelezheti, hogy melyik utat volna bölcs választani.

Jehova sok jelet adott az embereknek, hogy azok vezessék őket, és a Biblia ezek közül elsőként az égi világítótesteket említi, a napot és a holdat (1Mó 1:14). Jelzik az időket, és látható jelei Isten létezésének és tulajdonságainak (Zs 19:1–4; Ró 1:19, 20). A nemzetek „rettegnek”,  ahogy a Jeremiás 10:2 írja, nyilván azért, mert előjelek után kutatva ezekre a világítótestekre és a csillagokra tekintenek az asztrológia által.

Ezek célja: Jehova például azért adott jeleket, hogy biztosítsák szavának igaz és megbízható voltát (Jr 44:29; 1Sá 2:31–34; 10:7, 9; 2Ki 20:8–11). A jelek ezenkívül bizonyították, hogy Isten támogatja Mózest, illetve más szolgáit (2Mó 3:11, 12; vö.: Bí 6:17, 20–22), az egyik apostolt (2Ko 12:12) és a keresztény gyülekezetet (1Ko 14:22).

Nem feltétlenül kellettek jelek annak bizonyítására, hogy Isten valakit támogat, ami Keresztelő János esetéből is látszik (Jn 10:41; Mt 11:9–11). Egy hamis próféta is tehetett jelet, de azzal a módszerrel, amelyről Jehova gondoskodott, bebizonyosodhatott róla, hogy hamis próféta (5Mó 13:1–5; 18:20–22; Ézs 44:25; Mk 13:22; 2Te 2:9; Je 13:13, 14; 19:20).

Bizonyos jelek emlékeztetőül vannak (1Mó 9:12–14; 17:11; Ró 4:11). A sabbat és a pászka emlékeztető jel volt a zsidók számára (2Mó 13:3–9; 31:13; Ez 20:12, 20). A szó szerinti vagy jelképes jel azonosításul szolgálhatott (4Mó 2:2; 2Mó 12:13).

Jézustól jelet követeltek: Jézus a szolgálata során számos olyan jelet tett, amely sok embernek segített abban, hogy higgyenek benne (Jn 2:23). Ezek a jelek azonban nem teremtek hitet a keményszívű emberekben (Lk 2:34; Jn 11:47, 53; 12:37; vö.: 4Mó 14:11, 22). Két alkalommal, amikor a vallási vezetők égből való jelt kértek Jézustól, valószínűleg azt követelték tőle, hogy annak bizonyítékaként, hogy ő a Messiás, mutassa be azt a jelet, amelyről a Dániel 7:13, 14 jövendölt, vagyis azt, hogy az ’emberfia’ az egek felhőivel jelenjen meg, és kezdje meg királyi hatalmát. Ám Isten szerint még nem érkezett el e prófécia beteljesedésének az ideje, és Krisztus sem volt hajlandó látványos mutatványt végrehajtani, csak hogy eleget tegyen önző követelésüknek (Mt 12:38; 16:1). Ehelyett azt mondta, hogy nem adatik nekik más jel, csak „Jónás próféta jele” (Mt 12:39–41; 16:4). Jónás, miután úgy három napot egy hatalmas hal gyomrában töltött, Ninivébe ment, és prédikált. Ezáltal ’jellé’ lett Asszíria fővárosának. Jézus nemzedékének megadatott „Jónás próféta jele”, amikor Krisztus egy háromnapos időszak bizonyos részét a sírban töltötte, feltámadt, majd a tanítványai prédikáltak ennek az eseménynek a bizonyítékáról. Krisztus ezáltal jel volt e nemzedék számára, de a zsidók többségét még ez sem győzte meg (Lk 11:30; 1Ko 1:22).

Krisztus jelenlétének a jele: Nem sokkal Jézus halála előtt az apostolai megkérdezték tőle: „mi lesz a jele a jelenlétednek és a világrendszer befejezésének?” (Mt 24:3; Mk 13:4; Lk 21:7). Ez a kérdés teljesen más volt, mint az, amikor a vallási vezetők jelt követeltek. Ezek a vallási vezetők nem fogadták el Jézust Messiásként és Király-jelöltként, pedig ott volt közöttük, és láthatták őt is, meg a jeleit is (Jn 19:15). Egyszer azért kértek tőle jelet, „hogy megkísértsék” (Lk 11:16); olyanok is voltak, akik puszta kíváncsiságból szerették volna látni Jézus jeleit, mint például Heródes (Lk 23:8). Tőlük eltérően azok a tanítványok, akik a Krisztus jelenlétére vonatkozó jelt kérték, már elfogadták őt mint Messiást és Királyt (Mt 16:16). Jézus korábban azonban azt mondta, hogy a Királyság „nem szembetűnő módon jön el” (Lk 17:20). Ennélfogva (bár az apostolok tévesen azt hitték, hogy a Királyság a földön fog létrejönni; Cs 1:6) nem akartak olyannak bizonyulni a Királyság eljövetelekor, mint a zsidó vallási vezetők, vagyis nem akartak vakok lenni Jézus jelenlétét illetően. Így tehát nem azt kérték, hogy a szemük láttára mutasson be egy természetfölötti jelet, hanem azt kérdezték tőle, hogy mi lesz a jövőbeli jelenlétét azonosító jel.

Jézus feleletként egy számos bizonyítékból álló összetett ’jelet’ adott, amely egyebek mellett magában foglalta a következőket: háborúk, földrengések, a keresztények üldözése és a Királyság prédikálása (Mt 24:4–14, 32, 33). Jézus épp Jeruzsálemnek és templomának a pusztulásáról beszélt, amikor a tanítványai ’jelt’ kértek tőle (Lk 21:5–7), és válaszában olyan próféciákat mondott, melyek Jeruzsálemre és Júdeára vonatkoztak, és amelyek az ő életidejükben teljesedtek be (Lk 21:20; Mt 24:15). Válasza azonban kitért Isten Királyságának a megalapítására is, és arra, hogy milyen hatással lesz az az egész emberiségre (Lk 21:31, 35).

„Az Emberfiának jele”: Ugyanekkor Jézus ezt mondta a tanítványainak: „És akkor megjelenik az Emberfiának jele az égen, és akkor a föld minden törzse siránkozva veri magát, és látni fogják az Emberfiát eljönni az ég felhőin, hatalommal és nagy dicsőséggel” (Mt 24:30; Lk 21:27). Közvetlenül e megjegyzése előtt beszélt Dániel prófétáról (Mt 24:15; Dá 9:27; 11:31). Abból a kifejezésből, amelyet Jézus ekkor használt, nyilvánvaló, hogy a Dániel 7:13, 14-re utalt, ahol a látomásban „egy emberfiához hasonló valaki jött az egek felhőivel”, és bebocsátást  nyert „az Öregkorúhoz”, és „királyságot kapott [mely] nem semmisül meg”. Ez összekötötte ’az Emberfiának jelét’ azzal az idővel, amikor majd Jézus gyakorolja királyi hatalmát. Jézus az ’Emberfia’ kifejezést és a Dániel 7:13, 14-ben lévő próféciát magára vonatkoztatta (Mt 26:63, 64; Mk 14:61, 62).

I. sz. 96 körül, 26 évvel Jeruzsálem pusztulása után János olyan dolgokról írt, amelyek a jövőben fognak bekövetkezni, és úgy látta Jézus Krisztust látomásban, amint „eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, azok is, akik átszúrták” (Je 1:1, 7). Ezért ez a kijelentés is, melynek i. sz. 96 után kellett teljesednie, és az is, amelyet Krisztus mondott ’az Emberfiának jeléről’, Jézusra utalt, amint eljön a felhőkben, és minden ember meglátja őt. (Lásd: FELHŐ, FELLEG.) De meg kell jegyeznünk, hogy míg a Máté 24:30-ban és a Jelenések 1:7-ben szereplő ’lát’ ige, görögül ho·raʹó, szó szerinti jelentése lehet: „LÁT, észrevesz a szemével és világosan megkülönbözteti a dolgokat”, addig „átv. ért.-ben [átvitt értelemben a jelentése]: az értelem szemével lát” (Balázs: Szómutató szótár. 420. o.).

Ha szeretnéd összevetni a „csoda”, „előjel” és „jel” szavak jelentését, lásd: CSODA; ELŐJEL.

Lásd még: HATÁRJELZŐ, HATÁRVONAL.