A „jelenlét” a görög pa·ru·sziʹa fordítása, amelynek összetevői a pa·raʹ (mellett) és az u·sziʹa (’lét’; a ’van’ jelentésű ei·miʹ igéből származtatva). A pa·ru·sziʹa kifejezés tehát betű szerint ’mellette-létet’, azaz ’jelenlétet’ jelent. Az eredeti nyelven 24-szer fordul elő a Keresztény Görög Iratokban, és gyakran  Krisztus jelenlétére utal a messiási Királyságával kapcsolatban (Mt 24:3; lásd: Rbi8, függ.: 1576–1577. o.; ÚV, függ.: 1822–1824. o.).

A szót sok fordítás különféleképpen adja vissza. Bizonyos szövegekben „jelenlétnek”, de többnyire „eljövetelnek” fordítják. Ilyen alapon született meg a Krisztus Jézus „második eljövetele” vagy „második adventje” kifejezés; (a latin Vulgata ugyanis a pa·ru·sziʹa szót az adventus [’megérkezés’ v. ’eljövetel’] szóval adja vissza a Mt 24:3-ban). Jézus jelenléte persze szükségszerűen magában foglalja, hogy megérkezik jelenlétének a helyére, de ha a pa·ru·sziʹa szót ’eljövetelnek’ fordítjuk, akkor a hangsúly teljes egészében a megérkezésen lesz, az azt követő jelenlét pedig háttérbe szorul. A szótárszerkesztők a pa·ru·sziʹa szóra a ’megérkezést’ is, és a ’jelenlétet’ is megadják, de el szokták ismerni, hogy a szó elsődlegesen egy személy jelenlétének a gondolatát hordozza.

A Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words bibliai szótár (1981, 1. köt. 208–209. o.) kijelenti: „A PARÚZIA. . . egyaránt utal a megérkezésre és az azt követő jelenlétre. Egy [görög] papiruszlevélben például egy hölgy arról beszél, hogy szükséges a parúziája valahol, hogy elintézhesse ottani ingatlanügyeit . . . Amikor a szó Krisztus visszatérését jelöli az egyház elragadtatásával kapcsolatban, nem pusztán azt jelenti, hogy Ő egy pillanat alatt eljön a szentjeiért, hanem hogy ettől a pillanattól kezdve ott van velük mindaddig, míg ki nem nyilatkozik és nyilvánvalóvá nem válik a világ előtt.” A Liddell és Scott által készített A Greek-English Lexicon (H. Jones átd.; Oxford, 1968, 1343. o.) rámutat, hogy a görög nyelvű világi irodalomban a pa·ru·sziʹa olykor egy „királyi családhoz tartozó vagy hivatalos személy látogatására” utal.

A világi görög irodalom természetesen segít meghatároznunk ennek a görög kifejezésnek a jelentését, de még hasznosabb, ha látjuk, hogy miként használja a szót maga a Biblia. A Filippi 2:12-ben például Pál ezt írta a filippi keresztényekről: „engedelmeskedtetek, nemcsak a jelenlétemben [pa·ru·sziʹai], hanem most még sokkal készségesebben a távollétemben [a·pu·sziʹai]”. Ugyanígy a 2Korintusz 10:10, 11-ben, miután megemlíti azokat, akik szerint „levelei súlyosak és erélyesek, de személyes jelenléte [pa·ru·sziʹa] gyönge, és beszéde megvetni való”, úgy folytatja, hogy „az ilyen ember vegye számításba azt, hogy amilyenek szavunkban vagyunk levelek által a távollétünkben [a·ponʹtesz], olyanok leszünk cselekvésben is ottlétünkkor [pa·ronʹtesz]”. (Vö. még: Fi 1:24–27.) A szembeállított kifejezések tehát a jelenlét és a távollét, nem pedig a megérkezés (illetve eljövetel) és a távozás.

Ezzel összhangban J. B. Rotherham a The Emphasised Bible nevű bibliafordításában a következőket írja a függelékben, a 271. oldalon: „Ebben a kiadásban a parúzia szó mindig »jelenlétnek« van fordítva (az »eljövetel« nem is fordul elő ennek a szónak a megfelelőjeként) . . . A »jelenlét« mint gondolat annyira világosan [kidomborodik] a »távollét« ellentéteként. . ., hogy adja magát a kérdés: »Miért ne fordítsuk mindig úgy?«”

Jézusnak a Máté 24:37–39-ben és a Lukács 17:26–30-ban feljegyzett szavaiból is kitűnik, hogy a pa·ru·sziʹája nemcsak egy pillanatig tartó eljövetel, amelyet gyors távozás követ, hanem jelenlét, amely egy bizonyos időszakot ölel fel. A Biblia ezekben a versekben ’Noé napjait’ ’az Emberfiának jelenlétéhez’ (Lukács beszámolójában ’az Emberfiának napjaihoz’) hasonlítja. Jézus tehát az összehasonlítást nem korlátozza a vízözönnek csupán az eljövetelére, amely Noé napjainak a végkifejlete volt, jóllehet utal arra, hogy az ő „jelenlétének” vagy ’napjainak’ is hasonló végkifejletük lesz. Mivel „Noé napjai” igazából egy többéves időszakot foglaltak magukban, megalapozott az a nézet, hogy ’az Emberfia’ megjövendölt „jelenléte [v. ’napjai’]” esetében is többéves időszakról van szó, amely abban éri el csúcspontját, hogy elpusztulnak azok, akik nem éltek a szabadulás lehetőségével.

Milyen is Krisztus „parúziája”? A pa·ru·sziʹa, azaz jelenlét természetesen lehet látható is – hat helyen látható emberi jelenlétre, nevezetesen Sztefanász, Fortunátusz, Akhaikusz, Titusz és Pál jelenlétére utal (1Ko 16:17; 2Ko 7:6, 7; 10:10; Fi 1:26; 2:12). Mindamellett lehet láthatatlan is, és ezt jól mutatja az, ahogy Pál a pa·ru·sziʹa szóval rokon (paʹrei·mi) igét használta, amikor arról beszélt, hogy testben távol, de „szellemben jelen” van (1Ko 5:3). Josephus, a görögül író zsidó történetíró szintén utal Istennek a Sínai-hegyen való pa·ru·sziʹájára, amikor is mennydörgés és villámlás hirdette láthatatlan jelenlétét (A zsidók története. III. könyv, 5. fej., 2. bek.).

A láthatatlan jelenlét Írás szerinti voltát az is alátámasztja, amit Jehova Isten a szövetségládáról mondott Mózesnek, amely a hajlék szentek szentjének nevezett részében volt: „És ott  jelenek meg neked, és ott beszélek veled a fedél fölül” (2Mó 25:22). Isten nem látható módon volt jelen, hiszen a Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy „Istent e g y ember sem látta soha” – sem Mózes, sem a szentek szentjébe belépő főpap (Jn 1:18; 2Mó 33:20). Amikor Salamon király felavatta a jeruzsálemi templomot, ’Jehova dicsőségének’ felhője betöltötte a házat. Salamon úgy beszélt Jehováról, mint aki a templomban ’lakik’, mindamellett hozzátette: „De vajon csakugyan a földön lakozik Isten? Íme, az egek, igen, az egeknek egei sem tudnak befogadni téged; hát mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet én építettem!” Mindazonáltal Isten mindig nyitva tartotta a szemét e ház fölött, és meghallgatta az ott mondott imákat ’lakhelyéről, az egekből’ (1Ki 8:10–13, 27–30; vö.: Cs 7:45–50).

Ezek a beszámolók megmutatják, hogy Isten képes úgy „jelen lenni” a földön szellemi értelemben (tehát láthatatlanul), hogy közben nem hagyja el az eget. Bizonyos esetekben angyali képviselő által volt jelen, aki az Ő nevében cselekedett és beszélt, sőt azt is mondhatta, hogy „én vagyok a te atyádnak Istene”, miként az az angyal, aki az égő bokorból szólt Mózeshez (2Mó 3:2–8; vö.: 2Mó 23:20; 32:34). Jehova is azt mondta Mózesnek, hogy ’eljön’ hozzá a Sínai-hegyre, és „leszáll” oda (2Mó 19:9, 11, 18, 20), noha az apostolok írásai szerint valójában az angyalai révén volt jelen, és az ő közvetítésükkel ismertette Mózessel a szövetségét (Ga 3:19; Héb 2:2; lásd: ARC).

Mivel Jehova feltámasztott Fiának, Jézus Krisztusnak „adatott minden hatalom az égben és a földön”, és ő ’Isten lényének pontos mása’, logikus, hogy neki is képesnek kell lennie arra, hogy hasonló módon, láthatatlanul legyen jelen (Mt 28:18; Héb 1:2, 3). Itt jegyezhetjük meg, hogy Jézus Krisztus már a földön létekor is meg tudta tenni, hogy távolról gyógyítson meg embereket, mintha személyesen ott lett volna velük (Mt 8:5–13; Jn 4:46–53).

Az is világos, hogy Jehova Isten a megdicsőített Fia hatalma alá helyezte az angyalokat (1Pt 3:22). A Jézus jelenlétéről szóló bibliaversek általában úgy írnak Isten Fiáról, mint akit angyali seregek kísérnek, vagy mint aki „elküldi angyalait” (Mt 13:37–41, 47–49; 16:27; 24:31; Mk 8:38; 2Te 1:7). Ez persze nem jelenti azt, hogy a királyi hatalomban és dicsőségben való megjövendölt jelenléte csak azt foglalja magában, hogy angyali követeket vagy küldötteket bíz meg földi küldetésekkel, hiszen ezt már az i. sz. I. században is megtette az apostolok és mások esetében (Cs 5:19; 8:26; 10:3, 7, 22; 12:7–11, 23; 27:23). A példázatai és egyéb írásszövegek arra mutatnak, hogy a jelenléte ahhoz hasonlítható, mint amikor egy úr hazatér a háznépéhez, vagy egy királysággal felruházott ember visszatér, hogy uralkodjon birodalmában, valamint arra, hogy Jézus jelenléte azt jelenti, hogy személyesen megvizsgálja és megítéli az embereket, majd pedig aktívan kifejezésre juttatja, vagyis végrehajtja az ítéletet, és megjutalmazza azokat, akikre helyeslően tekint (Mt 24:43–51; 25:14–45; Lk 19:11–27; vö.: Mt 19:28, 29). Mivel Jézus királysága az egész földet magában foglalja, jelenléte az egész világra kiterjed. (Vö.: Mt 24:23–27, 30.) Pálnak az 1Korintusz 15:24–28-ban feljegyzett ihletett szavai, csakúgy, mint a Jelenések könyvének Krisztus uralmáról szóló részei (5:8–10; 7:17; 19:11–16; 20:1–6; 21:1–4, 9, 10, 22–27) arra utalnak, hogy Krisztus a jelenléte idején teljes mértékben az egész földre és annak népeire irányítja a figyelmét, amikor is teljes erővel kinyilvánítja királyi hatalmát, hogy beteljesítse Atyja akaratát a földdel és annak lakóival kapcsolatban. (Vö.: Mt 6:9, 10.)

Azokból a bibliaversekből, amelyek szerint Jézust látni lehet majd, amint ’eljön felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel’ (Mk 13:26; Je 1:7), némelyek arra következtetnek, hogy a jelenlétének láthatónak kell lennie. Ahogy azonban a FELHŐ, FELLEG cikk a „Jelképes értelem” alcím alatt rámutat, a felhők más isteni megnyilvánulások esetében is inkább láthatatlanságra, semmint láthatóságra utalnak. Éppígy a ’látás’ is jelenthet jelképes látást, vagyis azt, hogy elménkkel és szívünkkel érzékelünk valamit (Ézs 44:18; Jr 5:21; Ez 12:2, 3; Mt 13:13–16; Ef 1:17, 18). Ha ezt tagadnánk, akkor azt is tagadnánk, hogy a látás ellentétének, a vakságnak is lehet jelképes vagy szellemi értelme, és nem csak betű szerinti. Jézus nyilvánvalóan mind az előbbit, mind az utóbbit használta ilyen jelképes vagy szellemi értelemben (Jn 9:39–41; Je 3:14–18; vö. még: 2Ko 4:4; 2Pt 1:9). Jób, akihez Jehova „a szélviharból” beszélt (amelyet vsz. felhők kísértek), utóbb ezt mondta: „Eddig csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel látlak” (Jób 38:1; 42:5). Itt sem lehetett szó betű szerinti szemekről, inkább elmebeli és szívbeli érzékelésről, hiszen a Biblia tanítása egyértelmű: „Istent e g y ember sem látta soha” (Jn 1:18; 5:37; 6:46; 1Jn 4:12).

 Annak a nézetnek, hogy Jézus jelenlétének láthatónak kell lennie (mármint hogy az emberi szem számára látható, testi formában jelenik meg), Jézus saját szavai mondanak ellent, hogy ugyanis halála által feláldozza testét a világ életéért (Jn 6:51), de Pál apostol azon kijelentése is ellene szól, hogy a feltámasztott Jézus „megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki nem látott, és nem is láthat” (1Ti 6:14–16). Ezért mondhatta Jézus a tanítványainak, hogy „egy kis idő még, és a világ nem lát engem többé”. Igaz, a tanítványainak később még látniuk kellett, de nemcsak azért, mert a feltámadása után megjelent nekik, hanem mert rájuk is a feltámadás várt a megfelelő időben, hogy csatlakozzanak hozzá az egekben, és ’lássák a dicsőségét, amelyet az Atyja adott neki’ (Jn 14:19; 17:24). A világ azonban általánosságban véve nem láthatta már, mert miután feltámadt, hogy szellemteremtményként éljen (1Pt 3:18), csak a tanítványainak jelent meg. Az égbe menetelét is csak ők látták, és nem a világ. Ezenkívül a helyszínen tartózkodó angyalok arról biztosították a tanítványokat, hogy Jézus „ugyanilyen módon” (gör.: troʹposz, nem pedig mor·phéʹ [alak]) tér vissza, tehát nem lesz neki nagy nyilvánossága, csak hűséges követői fogják észrevenni (Cs 1:1–11).

Nem fér kétség hozzá, hogy akik gúnyolódnak, azok azért is teszik ezt, mert rossz a szívállapotuk és téves elvárásaik vannak Krisztus jelenlétével kapcsolatban. A Biblia megjövendölte, hogy „az utolsó napokban” ilyeneket mondanak megvetően: „Hol van ez a megígért jelenléte? Hiszen attól a naptól fogva, hogy ősatyáink halálalvásba merültek, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3:2–4; vö.: 1:16).

Amikor Jézus Krisztus „kinyilatkozik [gör.: a·po·kaʹlü·pszisz] az ő hatalmas angyalaival lángoló tűzben, midőn bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek”, az emberek egyértelműen tudni fogják, hogy mi történik (2Te 1:7–9). Emellett is lehetséges még, hogy a kinyilatkozást egy láthatatlan jelenlét előzze meg, amelyet a hűségeseken kívül senki sem vesz észre. Emlékezzünk csak rá, hogy amikor Jézus a jelenlétét ’Noé napjaival’ hozza párhuzamba, kijelenti, hogy Noé idejében az emberek „semmit nem vettek észre”, mígnem elsöpörte őket a vízáradat, és ’ilyen lesz az Emberfiának jelenléte is’ (Mt 24:37–39).

A jelenlétét jelző események: Jézus azt ígérte a követőinek, hogy közöttük lesz, amikor egybegyűlnek (Mt 18:20), továbbá arról is biztosította őket, hogy ’velük lesz’ a tanítványképző munkában „minden napon a világrendszer befejezéséig” (Mt 28:19, 20). A Máté 24:3-ban és a hozzá kapcsolódó versekben azonban a pa·ru·sziʹának természetesen ennél többet kell magában foglalnia. Itt egyértelműen egy különleges jelenlétről van szó, amely a föld egész lakosságát érinti, minden lakójára kihat, és elválaszthatatlan attól, hogy Jézus mint Isten felkent Királya kinyilvánítja teljes jogú hatalmát.

Jézusnak a Királyság-hatalomban való jelenlétét egyebek között ilyen események jelzik: feltámasztja elhunyt követőit, hiszen ők vele együtt örökösei az égi Királyságnak (1Ko 15:23; Ró 8:17); egybegyűjti és egységre hozza önmagával a többi követőjét is, akik a jelenléte idején élnek (Mt 24:31; 2Te 2:1); ’semmivé teszi a törvénytelenség hitehagyott emberét’ „az ő [Jézus] jelenlétének nyilvánvalóvá válásával [e·pi·pha·neiʹai]” (2Te 2:3–8; lásd: TÖRVÉNYTELENSÉG EMBERE); elpusztítja mindazokat, akik nem törődnek a szabadulás lehetőségével (Mt 24:37–39); és természetesen bevezeti ezeréves uralmát (Je 20:1–6). Lásd még az ELVÁLTOZÁS szócikket is, amely leírja, hogy akik ebben a látomásban látták Krisztust Királyság-dicsőségében, miként tudták megismertetni másokkal „Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak hatalmát és jelenlétét” (2Pt 1:16–18).

A jelenlétét kísérő állapotok: A Jelenések könyve sok mindent feltár jelképekben Krisztus jelenlétéről, nyilvánvalóvá válásáról és kinyilatkozásáról. A Jelenések 6:1, 2-ben bemutatott, fehér lovon ülő, koronát viselő lovas jelképes ábrázolása megfelel a Jelenések 19:11–16-ban szereplő lovaséval, aki a „királyoknak Királya és uraknak Ura”: Krisztus Jézus. A Jelenések könyvének 6. fejezete szerint amikor Krisztus kivonul mint győztes Király, nem azonnal törli el a gonoszságot a földről. Vágtáját háború kíséri, amely ’elveszi a békét a földről’, ezenkívül élelmiszerhiányt és halálos csapást hoz magával (Je 6:3–8). Ez párhuzamba állítható azokkal a jellemző eseményekkel, amelyeket a Máté 24., a Márk 13. és a Lukács 21. fejezetében feljegyzett krisztusi próféciák tartalmaznak. Látható tehát, hogy Jézusnak az evangéliumokban található próféciája, amely nyilvánvalóan magában foglalja Jeruzsálemnek és templomának (i. sz. 70-ben bekövetkezett) pusztulását, Krisztus jelenlétekor is  beteljesedik, így ’jelül’ szolgál, amely segít meghatározni azt az időt, amikor már Jézus jelen van, és Messiás-Királyként uralkodik az égből (Mt 24:3, 32, 33; Lk 21:29–31).

Ami a Krisztus jelenlétére vonatkozó egyéb írásszövegeket illeti, ezek általában arra buzdítják a követőit, hogy legyenek hűségesek és tartsanak ki addig és abban az időben (1Te 2:19; 3:12, 13; 5:23; Jk 5:7, 8; 1Jn 2:28).

Jehova napjának jelenléte: Péter a második levelében arra inti a testvéreit, hogy ’várják és élénken tartsák elméjükben Jehova napjának jelenlétét’, és ezt az életmódjukkal mutassák ki (2Pt 3:11, 12). Vigyázzanak, mindig tartsák észben Jehova ítéletnapját, felismerve, hogy közel van! ’Jehovának ezen a napján’ e gonosz világ kormányzati ’egei’ elpusztulnak mintegy a tűz által, és a hozzájuk tartozó „elemek” sem maradhatnak egyben, ugyanis megolvadnak az izzó forróságtól. Vége lesz a jelenlegi rendszernek, amely Sátán hatalmában van.

Jehova Isten a Fia és kinevezett Királya, Krisztus Jézus által, az ő személye révén cselekszik (Jn 3:35; vö.: 1Ko 15:23, 24), ebből pedig az következik, hogy Jehova megígért „jelenléte” és Krisztus Jézus „jelenléte” összefügg egymással. Logikus, hogy akik az egyiknek a hirdetését gúnyolják, azok a másikét is gúnyolják. A Szentírás újfent a vízözön előtt élt emberek magatartását említi párhuzamos példaként (2Pt 3:5–7; vö.: Mt 24:37–39).

A törvénytelennek jelenléte: A 2Tesszalonika 2:9–12-ben az apostol úgy jellemzi ’a törvénytelennek jelenlétét’, mint ami „Sátán munkálkodása szerint van, minden hatalmas cselekedettel és hazug jelekkel meg előjelekkel, és minden igazságtalan megtévesztéssel”. Ez is csak azt húzza alá, hogy a pa·ru·sziʹa többet jelent, mint egy pillanat alatt lezajló eljövetelt vagy megérkezést, hiszen hosszabb idő kell ahhoz, hogy ezek a cselekedetek, jelek, előjelek és a megtévesztés mind-mind kifejthessék hatásukat.