Ezt a nevet héberül háromféleképpen írják, bár magyarul csak így: Joás. Az első és gyakrabban előforduló Jó·ʼásʹ a héber Jehó·ʼásʹ rövidített formája. Lentebb az 1-es és 5-ös számmal jelzett személy nevét másképp írják: Jó·ʽásʹ.

1. Benjáminita férfi Beker családjából (1Kr 7:6, 8).

2. Júda leszármazottja a harmadik fián, Sélán keresztül (1Kr 2:3; 4:21, 22).

3. Gedeon bíró apja; Manassé törzséből való abiezrita (Bí 6:11, 15; 7:14; 8:13, 32). Joás meglehetősen jómódú ember lehetett, és befolyásos szerepet tölthetett be a közösségben; volt egy Baálnak szentelt oltára, egy ’szent rúdja’, és volt még sok szolgája is. Amikor a fia, Gedeon titokban lerombolta ezt az oltárt, kivágta a szent rudat, és a helyébe épített egy oltárt Jehovának, amelyen feláldozott egy hétéves bikát, akkor a város lakói követelték Joástól, hogy adja át a fiát, hadd öljék meg. Joás erre így felelt: „Ha Isten ő [Baál], akkor szálljon csak perbe magáért”. Joás ettől kezdve Jerubbaálnak hívta a fiát (Bí 6:25–32; 8:29).

4. Benjámin törzséből való vitéz, aki Dávid seregéhez csatlakozott Ciklágban, amikor Dávid bujdosóvá vált Saul miatt; Semáa fia vagy leszármazottja (1Kr 12:1–3).

5. Dávid király által kinevezett gondviselő, aki az olajkészletekre felügyelt (1Kr 27:28, 31).

6. Egyike azoknak, akiknél a hűséges Mikája próféta raboskodott, amikor börtönbüntetésre ítélte Aháb. Joást ’a király fiának’ nevezték (1Ki 22:26, 27; 2Kr 18:25, 26). Ez utalhat Aháb király egyik leszármazottjára, de királyi származású hivatalnokra is, vagy olyasvalakire, aki szoros kapcsolatban állt a királyi házzal.

7. Júda királya 40 éven át, i. e. 898-tól 859-ig. Júda királyának, Aháziának a legkisebb fia; anyja a Beér-Sebából való Cibjah volt (2Ki 12:1; 1Kr 3:11).

Aházia halála ürügyet szolgáltatott Joás gonosz nagyanyjának, Atáliának arra, hogy királynővé tegye meg magát. De elejét véve annak, hogy a későbbiekben bárki is trónbitorlással vádolja őt, megölte Aházia összes fiát a gyermek Joás kivételével, aki abban az időben még csecsemő volt, az egyéves kort sem érte el. Azért menekült meg a mészárlás során, mert a nagynénje, Jehoseba, Jójada főpap felesége magával vitte őt és a dajkáját, és hat évig rejtegette őket a templomban (2Ki 11:1–3; 2Kr 22:10–12).

 Amikor a gyermek hétéves lett, Jójada a bizalmába avatott öt parancsnokot, és ekkor bemutatta nekik a jogos trónörököst. Jójada ezután a parancsnokok alá tartozó 500 embert pajzzsal és fegyverrel látta el a templomból, és azt az utasítást adta nekik, hogy védelmezzék Joást a templom udvarában a koronázási szertartáson. Ha valaki közbe akart avatkozni, azt meg kellett ölniük (2Ki 11:4–12, 21; 2Kr 23:1–11). Atália, amikor hallotta a nép kiáltását, odaszaladt és így kiáltozott: „Összeesküvés! Összeesküvés!” Gyorsan kivitték, és a lovak kapujának bejáratánál megölték. Jójada ekkor hűségüket szavatolva szövetséget kötött Jehova és az újonnan beiktatott király meg a nép között, majd lerombolták Baál házát, összetörték oltárait és képmásait, sőt megölték Mattánt, Baálnak a papját is (2Ki 11:13–20; 2Kr 23:12–21).

Ezt követően mindaddig, míg Jójada főpap élt, és mint apa és tanácsadó pártfogolta Joást, a fiatal király sikeres volt. Joás 21 évesen megnősült; két felesége is volt, az egyiket Jehoaddánnak hívták. Feleségei több fiút és lányt is szültek neki. Így Dávidnak a Messiásig vezető leszármazási vonala, mely már majdnem végérvényesen megszakadt, ismét megerősödött (2Ki 12:1–3; 2Kr 24:1–3; 25:1).

Már nagyon nagy szükség volt arra, hogy felújítsák Jehova házát, és ennek oka nem feltétlenül a kora volt (ekkor még nem volt több 150 évesnél), hanem az, hogy Atália uralmának idejében elhanyagolták és kifosztották. Joás ezért arra buzdította a lévitákat, hogy gyűjtsenek pénzt a felújításra úgy, hogy bejárják Júda városait, ám a léviták nem teljes szívből tettek ennek eleget, és a munka nem lett elvégezve (2Ki 12:4–8; 2Kr 24:4–7). Idővel a pénzalap összegyűjtésének és kezelésének a módja megváltozott. A nép készségesen adakozott, így a javítási munkálatok folytatódtak, sőt be is fejeződtek (2Ki 12:9–16; 2Kr 24:8–14).

A hűséges Jójada főpap 130 éves korában bekövetkezett halála után a birodalom fejedelmei Joás királyt és a népet fokozatosan eltérítették Jehova imádatától, és belevitték őket a pogány bálványoknak és fallikus „szent rudaknak” az imádatába. Ráadásul amikor Jehova prófétákat támasztott, hogy figyelmeztesse őket, nem voltak hajlandók hallgatni rájuk (2Kr 24:15–19). Joás még attól sem rettent vissza, hogy megölje Zakariást, Jójadának a fiát, amiért Isten általa rosszallóan megkérdezte: „Miért hágjátok át Jehova parancsolatait. . .?” Zakariás életének utolsó szavai ezek voltak: „Lássa meg Jehova, és kérje számon!” (2Kr 24:20–22).

Nem sokáig váratott magára a megtorlás. Mivel Jehova már nem védelmezte őket, a szírek Hazáel által vezetett kis serege be tudott törni Júda területére, és rákényszerítette Joást, hogy adja oda a szentély aranyát és kincseit, a saját vagyonával együtt, majd összetört, beteg emberként hagyta őt hátra (2Ki 12:17, 18; 2Kr 24:23–25). Nem sokkal ez után két szolgája összeesküvést szőtt Joás ellen, és viszonylag fiatalon, 47 éves korában megölték. Dávid városában temették el ősatyái mellé, és Amácija, a fia lépett a helyébe (2Ki 12:19–21; 2Kr 24:25–27).

8. Izrael királya; Joakház fia és Jéhu unokája. 16 évet uralkodott i. e. a kilencedik század közepén. Az első időszakban, amikor ez a Joás (Joakház fia) Izrael északi királysága felett uralkodott, a másik Joás, Aházia fia volt a király Júda déli királyságában (2Ki 13:10).

Joás általában azt tette, ami rossz volt Jehova szemében, és hagyta, hogy országszerte megmaradjon a borjúimádat. Ennek ellenére, amikor Elizeus próféta megbetegedett, és a halálán volt, Joás lement hozzá, és így sírt fölötte: „Atyám, atyám, Izrael harci szekere és lovasai!” (2Ki 13:11, 14). A próféta kérésére Joás kilőtt egy nyilat az ablakon Szíria felé, majd a földet ütötte nyílvesszőivel, de csak háromszor. Elizeus erre feldühödött, és azt mondta, hogy ötször vagy hatszor kellett volna a földre ütnie, és akkor teljes győzelmet aratott volna a szírek fölött. A próféta ekkor közölte vele, hogy így csak háromszor fogja megverni őket, de nem a teljes megsemmisülésig (2Ki 13:15–19). Joásnak a szírek ellen indított három hadjárata némi sikerrel járt, több izraeli várost is felszabadított ezzel, amelyeket még Ben-Hadád apja, Hazáel vett el az északi királyságtól (2Ki 13:24, 25).

Joás ezenkívül bérbe adott csapataiból százezer embert Júda királyának, hogy harcoljanak az edomiták ellen. Ám ’az igaz Isten egy emberének’ a tanácsára ezeket elbocsátották, s bár száz ezüsttalentumot (660 600 dollár) fizettek ki nekik előre, mérgesek lettek, amiért hazaküldték őket, talán azért, mert így elestek a várva várt zsákmánytól. Ezért miután visszatértek É-ra, rátörtek a déli királyság városaira Szamáriától fogva (talán ez volt a támaszpontjuk) egészen Bét-Horonig (2Kr 25:6–10, 13).

Valószínűleg ezt akarta megtorolni Júda királya, amikor felszólította Joást, hogy harcoljon ellene. Az ezután következő csatában Amáciját,  Júda királyát elfogták Bét-Semesnél, azután pedig Joás seregei áttörték Jeruzsálem falát, és kifosztották a templomot meg a király házát, elvitték az aranyat és az ezüstöt, sőt, túszokat is vittek Szamáriába (2Ki 14:8–14; 2Kr 25:17–24). Joás végül meghalt és eltemették Szamáriában; a fia, II. Jeroboám uralkodott őutána (2Ki 13:12, 13; 14:15, 16).