(szent hely), Kádes-Barnea (Barnea szent helye):

Egy hely, ahol az izraeliták letáboroztak a pusztában, amely „a Súrba vezető út” közelében – talán a Hebron és Egyiptom között haladó mai Darb-el-Sur közelében –, az edomiták területének a szélén helyezkedett el (1Mó 16:7, 14; 4Mó 20:14–16 [a 4Mó 20:16-ban a héb. ʽír ‹város› talán egyszerűen csak ’tábort’ jelent; vö.: 4Mó 13:19]). Úgy tűnik, hogy 11 napig tartott az út Szeir hegyvidékén át a Hórebtől Kádes-Barneáig (5Mó 1:2).

A Biblia azt írja, hogy Kádes Párán pusztájában volt, de azt is írja, hogy Cin pusztájában. Lehetséges, hogy Cin és Párán pusztája egymás mellett terült el, és Kádesnél találkoztak, ezért lehetett igaz mindkét állítás Kádesre. Vagy talán Cin pusztája része volt a nagyobb területet felölelő Párán pusztájának (4Mó 13:26; 20:1). Ábrahám idejében Én-Mispátként és Kádesként egyaránt ismerték ezt a táborhelyet (1Mó 14:7; 20:1). Talán megegyezik Kedessel (Jzs 15:21, 23).

Felmerült, hogy Kádes esetleg a Beér-Sebától úgy 80 km-re D-DNy-ra lévő Ain-Kedeisszel azonos. A kietlen pusztaság közepén (vö.: 5Mó 1:19) a Kedeisznél lévő forrás, amelynek tiszta édesvize van, egy oázis növényeit – füvet, bokrokat és fákat – táplálja. Van két másik forrás is a közelben, mégpedig az Ain-el-Kudeirát és az Ain-el-Keszeime. E három forrás közül ma az Ain-el-Kudeirát a legnagyobb, ezért némelyek előszeretettel azonosítják Kádes-Barneával. Ám az Ain-Kedeisz a legkeletebbre fekvő forrás, ennélfogva úgy tűnik, jobban illik a Kánaán d. határának K-ről Ny-ra haladó leírásához, ha Ain-Kedeiszt azonosítjuk Kádes-Barneával. Kádes-Barnea talán Ain-Kedeisz, Hacar-Addár talán Ain-el-Kudeirát, Acmon pedig Ain-el-Keszeime lehet (4Mó 34:3–5).

Ha az izraeliták valóban ezen a vidéken táboroztak, akkor mivel rengetegen voltak, kétségkívül mindhárom forrást használták. Például közvetlenül azelőtt, hogy átkeltek a Jordánon, a táboruk „Bét-Jesimóttól Ábel-Sittimig” terjedt (4Mó 33:49). Ez mintegy 8 km-t ölelt fel, ha azt vesszük figyelembe, hogy a feltételezések szerint hol voltak ezek a helyek. Kádes-Barneától (Ain-Kedeisztől) Acmonig (Ain-el-Keszeiméig) úgy 14 km a távolság, Hacar-Addárig (Ain-el-Kudeirátig) pedig 9 km. Így egyáltalán nincs kizárva, hogy mindhárom forrást használták. Az is lehet, hogy az egész területet Kádes-Barneának hívták, és a neve a dk. forrás nevében maradt fenn. (Lásd: ACMON; ADDÁR 2.)

Az izraeliták az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második évben útnak indultak Hacerótból, és Kádes-Barneában ütöttek tábort. (Vö.: 4Mó 10:11, 12, 33, 34; 12:16; 13:26.) Ezután Mózes elküldött 12 férfit, hogy kémleljék ki az Ígéret földjét. Közülük 10-en rossz hírt hoztak, aminek az lett a következménye, hogy az izraeliták lázadoztak és zúgolódtak. Jehova ezért úgy határozott, hogy a nemzetnek a pusztában kell vándorolnia. Ezek után Izrael megpróbálta meghódítani Kánaánt, csakhogy mivel ekkor Isten már nem helyeselte ezt, és utasítást sem adott rá, ezért a nép csúfos vereséget szenvedett (4Mó 13:1–16, 25–29; 14:1–9, 26–34, 44, 45; 32:7–13; 5Mó 1:41–45). Ezután az izraeliták jó ideig Kádes-Barneában tartózkodtak (5Mó 1:46). Jehovának azonban nem az volt a szándéka, hogy ott maradjanak, hisz korábban ezt mondta nekik: „Mivel az amálekiták és a kánaániták laknak a völgyben, holnap [héb. idióma, jel.: ’később’, mint pl. a 2Mó 13:14-ben] forduljatok meg, és induljatok el, vonuljatok a pusztába a Vörös-tenger útján” (4Mó 14:25).

Ennek megfelelően az izraeliták elhagyták Kádes-Barneát, és a pusztában vándoroltak 38 éven át (5Mó 2:1, 14). Úgy tűnik, hogy ezen évek alatt mintegy 18 különböző helyen fordultak meg; ennyi helyen táboroztak le azt követően, hogy elhagyták Hacerótot. (Vö.: 4Mó 12:16–13:3, 25, 26; 33:16–36.) Bár Izrael Hacerótból eljőve letáborozott Kádesben, a 4Mózes 33:18 nem említi Kádest Hacerót után. Ez szándékos kihagyás lehet, vagy talán az a helyzet áll fenn – ahogy régen némelyek felvetették –, hogy Kádes azonos Ritmával.

Úgy tűnik, végül az izraeliták a kivonulás utáni 40. év 1. hónapjában visszatértek Kádesbe (4Mó 20:1; 33:36–39). Itt halt meg Mózes nővére, Mirjam. Később Mózes és Áron elveszítették a kiváltságot, hogy belépjenek az Ígéret földjére, mivel nem szentelték meg Jehovát, amikor csoda útján kaptak vizet az izraeliták a kádesi  táborozáskor. Itt voltak, amikor Mózes az előbbi eseményeket követően arra kérte Edomot, hogy hadd menjenek át a területén (4Mó 20:1–17). Erre a kérésre azonban nemleges választ kaptak, ezért az izraeliták alighanem Kádesben maradtak még egy kicsit (4Mó 20:18; Bí 11:16, 17), és csak azután mentek tovább az Ígéret földjére a Hór hegyének érintésével (4Mó 20:22; 33:37). Amikor a Jordántól K-re lévő Moáb síkságához értek, Jehova Kádes-Barneát határozta meg az Ígéret földjének d. határaként (4Mó 33:50; 34:4). Később az izraeliták Józsué vezetése alatt meghódították a Kádes-Barneától Gázáig tartó területet (Jzs 10:41), és Kádes-Barnea Júda d. határa lett (Jzs 15:1–4).

A Zsoltárok 29:8 azt mondja Jehova hangjáról, hogy „vonaglik” tőle Kádes pusztája. Ez talán egy heves viharra utal, mely az é. hegyekből zúdul D-re, Kádes vidékére, és olyan látvány idéz elő, ahogy a homokot ide-oda fújja, mintha vonaglana a puszta.