(kutya):

1. Hecron fia, Jerahméel testvére, Júda és Támár dédunokája (1Kr 2:3–5, 18); Kelubainak is nevezik (1Kr 2:9). Egyik leszármazottja Bécalel, az az ügyes mesterember, akinek az volt a megbízatása, hogy felügyelje a hajlék építését (1Kr 2:19, 20; 2Mó 35:30). Úgy tűnik, a 2-es számmal jelzett Káleb az ő leszármazottja.

2. A Júda törzséből való, kenizita Jefunné fia, Otniel nagybátyja, és valószínűleg az 1-es számmal jelzett Káleb leszármazottja (4Mó 32:12; Jzs 15:17; 1Kr 4:13, 15; lásd: OTNIEL). Káleb 40 éves volt, amikor a 12 kém egyikeként Mózes kiküldte, hogy kémlelje ki Kánaán földjét, és miután 40 nap múlva visszatért, Józsuéval együtt szembehelyezkedett a többi kémmel, kedvező híreket mondva: „Menjünk fel rögtön, és biztosan birtokba vesszük” (4Mó 13:6, 30; 14:6–9). Mivel ’teljes mértékben követte Jehovát, az Istenét’, a felnőtt nemzedékből csak ő meg Józsué, és még néhány lévita mehetett be i. e. 1473-ban az Ígéret földjére. Hat évvel ezután, amikor Káleb már 85 éves volt, kijelentette: „íme, Jehova – ahogy megígérte – életben tartott engem az alatt a negyvenöt év alatt, mely azóta telt el, hogy Jehova ezt ígérte Mózesnek, amikor Izrael a pusztában járt; és ma már nyolcvanöt éves vagyok. De még ma is olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes kiküldött engem. Amilyen akkor volt az erőm, olyan ma is a harcra, a ki- és bevonulásra” (Jzs 14:6–11).

Kálebnek Hebron városát (az óriás anákok kezében lévő Kirját-Arbának hívott erődöt) és a körülötte lévő területet osztották ki birtokul, a közel lévő Debirrel együtt. Az 1Sámuel 30:13, 14 arról ír, hogy az amálekiták betörtek „Káleb déli vidékére”, de nyilván nem az ilyen nevű városra utal, hanem a Kálebnek kiutalt területre,  amelyet az ő nevéről neveztek el; így tehát ’Káleb területének déli vidékére’ törtek be.

Amikor Káleb megkapta ezt a birtokot, kijelentette: „Aki megveri és elfoglalja Kirját-Széfert [amelyet Debirnek is neveztek], annak fogom adni Akszát, a lányomat feleségül.” Otniel, az unokaöccse (Józsué halála után Izrael első bírája) foglalta el a várost, és nyerte el a jutalmat. Káleb ekkor lánya kérésére ’a déli földön’ kívül neki adta nászajándékul Felső-Gullótot és Alsó-Gullótot is (Jzs 15:13–19; Bí 1:11–15; 3:9–11).

Aksza (a fentebb 1-es számmal jelzett) „Kálebnek, Jerahméel testvérének” lányaként szerepel egy felsorolásban, de ez a Káleb mintegy másfél évszázaddal előbb élt, mint ’Káleb, Jefunné fia’ (1Kr 2:42, 49). Némelyik szövegmagyarázó azt mondja, hogy csak egy Káleb volt. Ám olyan nagy időeltérés van Júda unokájának, Hecronnak az életideje és Kánaán elfoglalása között, hogy emiatt kizárható ez a következtetés. Mások azt mondják, hogy biztos mindkét Kálebnek volt egy lánya, akiket ugyanúgy hívtak. Ám a nemzetségtáblázatokban csak akkor említik a nőket, amikor fontos szerepük van Isten népének történelmében. És mivel csak egy híres Aksza volt, ő csakis a második Kálebnek, Jefunné fiának a lánya lehetett. Vannak szövegmagyarázók, akik kihagynák a versből (1Kr 2:49) az Akszára vonatkozó utalást, mintha egy írnok véletlen betoldása lenne, de erre nincs írásos bizonyítékuk. Ésszerűbb azt gondolnunk, hogy aki eredetileg írta, külön céllal fűzte a mondandójához ezt a látszólag oda nem illő megjegyzést a 49. versben, tágabb értelemben használva a „leánya” kifejezést, amely leszármazottra utalhat, és ezzel fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy Aksza nem csupán Kálebnek, Jefunné fiának volt a lánya, hanem egyben Kálebnek, Hecron fiának volt a közvetlen leszármazottja.

Nábált Káleb leszármazottjaként is azonosítják (1Sá 25:3).