(héb.: ná·chásʹ, tan·nínʹ, ceʹfaʽ, cif·ʽó·níʹ; gör.: oʹphisz):

Egy hosszú testű, pikkelyes hüllő, amelynek nincs lába. A kígyók a hasukon vagy a bordáikon haladnak, és mivel a fejük közel van a földhöz, ezért amikor öltögetik a nyelvüket, úgy tűnik, mintha nyaldosnák a port (1Mó 3:14). Izraelben több mint 30-féle kígyó él.

A héber ná·chásʹ szó nyilván egy általános kifejezés, amely minden kígyóra vagy kígyószerű teremtményre utal, és gyakran együtt használják olyan héber szavakkal, amelyek egy bizonyos kígyófélét jelölnek (Zs 58:4; 140:3; Pl 23:32). Ezért van az, hogy Dán törzse először csak egy „kígyó [ná·chásʹ]”-hoz van hasonlítva, és csak utána van konkrétan „szarvas kígyó [sefí·fónʹ]”-nak nevezve, amely az út szélén fekszik, és Izrael ellenségei felé döf (1Mó 49:17). A ná·chásʹ szó a görög oʹphisznak felel meg, amely szintén egy általános kifejezés. Bár manapság Izraelben sok kígyó nem a mérges kígyók közé tartozik, a Biblia elsősorban olyan kígyókra utal, amelyek veszélyesek vagy a mérges kígyók közé sorolhatók.

A szótárszerkesztők úgy gondolják, hogy a héber ceʹfaʽ és cif·ʽó·níʹ szavak mérges kígyókra vonatkoznak, és hogy a héber kiejtés talán azt a sziszegő hangot érzékelteti, melyet az ilyen kígyók adnak ki, ha valaki vagy valami közelít hozzájuk. Mindkét szó valamilyen viperára utalhat, de nem tudni biztosan, hogy milyenre. A Károli-fordítás helytelenül a mitikus „baziliskus” kifejezéssel adja vissza ezeket a szavakat az Ézsaiás 11:8; 14:29-ben, valamint az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása és a Kecskeméthy-fordítás ugyancsak ezt a szót használja még az Ézsaiás 59:5-ben és a Jeremiás 8:17-ben is.

Abban a beszámolóban, amely elmondja, hogy Mózes botja kígyóvá vált (2Mó 7:9–13), a héber tan·nínʹ szó szerepel, amely nyilván egy „nagy kígyó”-ra utal, ha figyelembe vesszük, hogy más bibliaversekben ez a szó egy tengeri szörnyet jelöl (1Mó 1:21; Jób 7:12; Zs 74:13; 148:7; Ézs 27:1; 51:9). Más írásszövegekben, az 5Mózes 32:33-ban és a Zsoltárok 91:13-ban, ahol a kobra is meg van említve, ez a kifejezés egyértelműen mérges kígyókra vonatkozik. A száműzetés utáni Jeruzsálemben egy forrás is „a Nagy Kígyó forrása” néven volt ismert (Ne 2:13).

Több bibliavers is utal a kígyó jól ismert vonásaira: arra, hogy tovasiklik (Jób 26:13); mar, és kőfalakban bújik meg (Pr 10:8, 11; Ám 5:19); valamint hogy óvatos (1Mó 3:1). Ez utóbbi tulajdonságot Jézus példaként hozta fel, amikor a tanítványainak tanácsot adott, hogy hogyan viselkedjenek a farkasokhoz hasonló ellenségeik között (Mt 10:16).

Az effajta ’óvatosságról’ a jeles brit zoológus, H. W. Parker a Snakes: A Natural History c. könyvében (1977, 49. o.) a következőket írja: „Még ha olyan közel kerül is valaki egy kígyóhoz, hogy az állat szemében az már az arcvonal, az ellentámadás kezdetben inkább csak imitált, semmint valódi; többször is látszólag vadul előrelendül, de elvéti a célt, sőt van, hogy még a száját sem nyitja ki. Az sem ritka, hogy a kígyó ennél a pontnál lopva széttekeredik, hogy készen álljon a gyors visszavonulásra és menekülésre, ha az ellenség visszahőköl. Amikor azonban végül mégis totális támadást indít, a szokásos zsákmányszerző módszeréhez folyamodik, csak annyi különbséggel, hogy vadabbul teszi; azok a fajok, amelyek normális körülmények között először megmarják az áldozatukat, utána pedig elengedik vagy csak fogva tartják őket, ekkor többször is belemarnak a támadójukba, vagy kínozni kezdik.”

Jelképes értelem: A kígyó sok bibliaversben jelképes értelemben szerepel: a gonoszok hazugsága a kígyóméreghez van hasonlítva (Zs 58:3, 4); a rosszat forraló emberek éles nyelve olyan, mint a kígyóé (Zs 140:3); a mértéktelenül fogyasztott borról pedig az olvasható, hogy megmar, mint a kígyó (Pl 23:32). Azt, hogy Jehova helyreállított népében nyoma sincs az erőszaknak, és senki sem árt a másiknak, a Szentírás azzal szemlélteti, hogy ’a kígyónak por az eledele’ (Ézs 65:25).

A kígyó jelképes alakja Isten azon kijelentéseiben is megjelenik, amelyek ítéletek voltak bizonyos nemzetek fölött, például Filisztea fölött (Ézs 14:29), a hűtlen Júda fölött (Jr 8:17), valamint Egyiptom fölött, melynek hangjáról az olvasható, hogy olyan, mint a kígyóé. Ez utóbbi megállapítás kétségkívül vagy visszavonulásra utal, melyet egy kígyó sziszegéssel jelez, vagy pedig arra, hogy Egyiptom mint nemzet alig hallatja hangját az őt ért csapások miatt (Jr 46:22). Továbbá valószínűleg arra is rámutat, hogy mennyire hiábavaló volt az egyiptomi  fáraóknak az ureuszkígyó, vagyis a szent kígyó jelképét viselniük a fejdíszük elején abban a reményben, hogy Uadzset, a kígyóistennő megvédi őket. A Mikeás 7:17 jövendölése szerint az összes nemzet, amely szembeszáll Isten népével, kénytelen lesz ’a port nyaldosni, mint a kígyó’. (Lásd még: Ám 9:3.)

A Jeremiás 51:34-ben Sion lakója Nabukodonozor királyt egy „nagy kígyó”-hoz hasonlítja, amely elnyelte őt.

Sátán, az Ördög: A Jelenések 12:9 és 20:2 úgy utal az Istennel szembeszálló legfőbb ellenszegülőre, Sátánra, mint ’az őskígyóra’, nyilván azért, mert Sátán egy szó szerinti kígyót használt fel az Édenben arra, hogy kommunikáljon az asszonnyal (1Mó 3:1–15). Ezenkívül ’az őskígyóként’ szellemi értelemben az ősatyja más ellenszegülőknek, ezért azonosította Jézus az ilyen embereket úgy, hogy „kígyók, viperafajzatok” (Mt 23:33; vö.: Jn 8:44; 1Jn 3:12).

A hamis vallásban: A pogány vallásokban sokszor jelképként használták a kígyót, és nemegyszer imádatot is mutattak be neki (KÉP: 2. köt. 530. o.). Mezopotámiában, Kánaánban és Egyiptomban a termékenységnek és a szexualitás istennőjének a jelképe volt; két egymásba fonódott kígyó fejezte ki a nemi kapcsolat általi termékenységet, és mivel a kígyó időről időre levedli a bőrét, az élet folytonosságának jelképeként is szolgált.

Ezékiás király lépéseket tett annak érdekében, hogy kiirtsa az alattvalói körében gyakorolt kígyóimádat minden formáját, ezért darabokra zúzta azt a rézkígyót, melyet Mózes idejében használtak a pusztában a mérges kígyók támadásakor (4Mó 21:6–9; 2Ki 18:4; lásd: NYÍLKÍGYÓ; RÉZKÍGYÓ; TÜZES KÍGYÓ).