Együttérzésből fakadó odafigyelés egy másik személy szenvedésére vagy nyomorúságos helyzetére, azzal a vággyal, hogy enyhülést hozzon neki. A könyörület gondolatát hordozó héber szavak közül az egyik a chá·malʹ ige, mely azt jelenti, hogy ’könyörületet érez; könyörül; sajnál’ (2Sá 21:7; Ma 3:17; Jr 50:14). A görög oi·kteiʹró ige azt jelenti, hogy ’könyörül’, míg az oi·ktir·moszʹ főnév a könyörület szívbéli érzését vagy a gyöngéd irgalmasságot írja le (Ró 9:15; 12:1; 2Ko 1:3; Fi 2:1; Kol 3:12; Héb 10:28). A görög szplanʹkhna (belső részek) szónak olyan értelme is lehet, hogy ’gyengéd könyörület’ (1Jn 3:17).

Jehova mutatta a legkiemelkedőbb példát a könyörület terén. Ez jól látszik az izraelitákkal való bánásmódjából. Nemcsak hogy mélységesen együtt érzett velük, amikor Egyiptomban gyötrelmet álltak ki, hanem végül megszabadította őket az elnyomóik kezéből, és szeretettel törődött velük a pusztában (Ézs 63:7–9). Annak ellenére, hogy az Ígéret földjén való letelepedésük után egyre-másra visszaestek a hűtlenség bűnébe, ő válaszolva a segélykiáltásukra, újra és újra megszabadította őket az ellenségeik kezéből (Bí 2:11–19).

Idővel azonban az izraeliták elérték azt a pontot, ahol már nem volt lehetőségük megbánásra. Olyan méreteket öltött a bálványimádatuk, hogy még Jehova szentélyébe is bálványokat vittek, beszennyezve azt. A nép továbbra is csúfolta a prófétákat és megvetette Jehova szavát. A Legfelségesebb nem lehetett többé könyörületes az izraelitákhoz. Ezért elhagyta és Nabukodonozor király kezébe adta őket, beteljesítve ezzel az ítéletet, melyet a próféták által előre megjövendölt (2Kr 36:15–17; Jr 13:14; 21:7; Ez 5:11; 8:17, 18).

 Amikor nincs helye könyörületnek: Mindazok, akik igazán megismerték Jehovát, őt utánozva arra törekednek, hogy könyörületesek legyenek (Ef 4:32–5:1). Azonban előfordul, hogy nincs helye könyörületnek. Azokat a személyeket, akik kitartanak a bűnben, és szándékosan szembehelyezkednek Jehova igazságos útjaival, helytelen lenne könyörületesen megóvni a büntetéstől, mely a viselkedésükért jár (5Mó 13:6–11; Héb 10:28).

Ha engedünk a nyomásnak és könyörületet mutatunk olyankor, amikor ez ellentétben van Isten akaratával, annak komoly következményei lehetnek. Ez abból is látszik, ami Saul királlyal történt. Elérkezett az ideje annak, hogy végrehajtsa Isten ítéletét az amálekitákon, akik elsőként intéztek indokolatlan támadást az izraeliták ellen, miután azok kijöttek Egyiptomból. Saul parancsba kapta, hogy ne könyörüljön az amálekitákon, de ő az alattvalóitól jövő nyomásnak engedve nem tett eleget teljes mértékben Jehova parancsának. Ezért Jehova elvetette Sault mint királyt (1Sá 15:2–24). Az a személy, aki mély értékelést fejleszt ki Jehova igazságos útjai iránt, és a hozzá való lojalitást teszi az első helyre, elejét veheti annak, hogy Saulhoz hasonlóan hibázzon és elveszítse Isten helyeslését.