A nyálnak a szájból való kilökése. Ha leköptek egy embert, vagy az arcába köptek, az a rendkívüli megvetés, gyűlölet vagy megbotránkozás jele volt, mellyel megalázták az áldozatot (4Mó 12:14). Jób hányattatásai során az emberek így mutatták ki az iránta érzett utálatukat (Jób 17:6; 30:10). Ha egy izraelita férfi visszautasította, hogy a mózesi törvénnyel összhangban sógorházasságot kössön, a visszautasított özvegynek a következőket kellett tennie a város vénei előtt, hogy nyilvánosan megalázza: le kellett húznia a sarut a férfi lábáról, és az arcába kellett köpnie (5Mó 25:7–10).

Jézus Krisztust leköpték, amikor a szanhedrin előtt állt (Mt 26:59–68; Mk 14:65), és a római katonák is ezt tették vele, miután Pilátus kihallgatta (Mt 27:27–30; Mk 15:19). Jézus megjövendölte, hogy ilyen megvető módon fognak bánni vele (Mk 10:32–34; Lk 18:31, 32), és így beteljesedtek a prófétai szavak: „Nem rejtettem el arcomat a megaláztatások és a köpdösés elől” (Ézs 50:6).

Ezzel szemben a Biblia három alkalommal is úgy említi a nyálat, mint amit Jézus felhasznált, hogy csoda útján meggyógyítsa az embereket (Mk 7:31–37; 8:22–26; Jn 9:1–7). Mivel a Jézus által így elért eredmények csodának számítottak, és Jézus csodáit Isten szellemének ereje tette lehetővé, így amikor Krisztus ezekben az esetekben a saját nyálát használta, akkor nem arról volt szó, hogy egyszerűen csak ügyesen alkalmazta a nyál természetes gyógyító hatását.