A hímvessző fityma, azaz előbőr nevű részének az eltávolítása. A héber múl (körülmetél) igét szó szerinti és jelképes értelemben is használják. A görög pe·ri·to·méʹ (körülmetélés) főnév szó szerint azt jelenti, hogy ’körülvágás’ (Jn 7:22). A „körülmetéletlenség”-nek fordított görög a·kro·bü·sztiʹa szót a görög Septuaginta az ’előbőr’ jelentésű héber szó fordításaként használja (Ró 2:25; 1Mó 17:11, LXX).

Jehova Isten i. e. 1919-ben, egy évvel Izsák születése előtt tette kötelezővé Ábrahám számára a körülmetélkedést. Isten ezt mondta: „Ez az én szövetségem, köztem és köztetek . . . Metélkedjen körül nálatok minden férfi.” Ábrahám háznépéből, mely a leszármazottait is, és az általa eltartott személyeket is magában foglalta, minden férfira érvényes volt ez. Így Ábrahám, a 13 éves fia, Ismáel, illetve az összes rabszolgája is magára vette a ’szövetség jelét’. Ha újabb rabszolgák kerültek a házhoz, azokat is körül kellett metélni. Ettől kezdve a háznép minden férfi tagját – akár rabszolga volt, akár szabad – körül kellett metélni a születése utáni nyolcadik napon. Aki nem tartotta tiszteletben Isten ezen követelményét, azt meg kellett ölni (1Mó 17:1, 9–14, 23–27).

 Egyiptomban is szokás volt a körülmetélés, ahogy az a falfestményeken és a megvizsgált múmiákon látható, de arról nem tudni biztosat, hogy mikor jelent meg az országban ez a szokás, és hogy milyen mértékben gyakorolták. Egyesek szerint József honosította meg, amikor élelmezési főtisztviselő volt. Mások Hérodotoszra hivatkoznak, hogy alátámasszák állításukat, miszerint Ábrahám egyszerűen csak átvette ezt a szokást az egyiptomiaktól. Ez utóbbi állításra válaszképpen W. M. Thomson a következőket mondja: „Ami Hérodotosz bizonyítékait illeti – aki tizenöt évszázaddal később érkezett Egyiptomba, és rengeteg tanulás és kutatás volt a háta mögött –, gyakorta ír jókora mennyiségű badarságot, és minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy egy kalap alá vegyem Mózessel. A zsidó közösség nagyra becsült alapítója, a legnagyobb törvényadó, akiről csak feljegyzés készült, és aki Egyiptomban született és nevelkedett, nem rejti véka alá, hogy miért lett bevezetve a népe körében a körülmetélkedés. És akkor jóval később jön egy egyszerű utazó és történetíró, egy idegen, egy görög, és állít bizonyos dolgokat, melyek részint igazak, részint tévesek, ahogy arra Josephus is rámutat, amikor Apiónnak választ ad; majd a Hérodotosz után több mint húsz évszázaddal később élő szkeptikus szerzők is felhozzák pontatlan kijelentéseit, csűrik-csavarják és hozzátesznek, hogy bebizonyítsák, hogy nem Isten mondta Ábrahámnak, hogy metélkedjen körül (amiről Mózes egyértelműen kijelenti, hogy márpedig úgy volt), hanem az egyiptomiak!? Ilyen fegyverekkel nem lehet sikeresen megtámadni Mózes igazmondását” (J. Grande [átd.]: The Land and the Book. 1910, 593. o.).

Nem csupán az egyiptomiaknál volt szokás a körülmetélés, hanem a moábitáknál, az ammonitáknál és az edomitáknál is (Jr 9:25, 26). Később a szamáriaiak is átvették, akik ragaszkodtak a Pentateuchus (Mózes öt könyve) követelményeihez. Ezzel szemben az asszírok, a babilóniaiak, a görögök és különösképpen a filiszteusok nem gyakorolták ezt a szokást. Főleg ez utóbbiakra – és nem általában véve a kánaánitákra – becsmérlő kifejezésként használták „a körülmetéletlen” szót, és a velük vívott csaták után szerezték meg trófeaként az előbőrüket (Bí 14:3; 15:18; 1Sá 14:6; 17:26; 18:25–27; 2Sá 1:20; 1Kr 10:4).

Ábrahám leszármazottai Izsák és Jákob vonalán hűségesen megtartották a körülmetélkedés szövetségét. „Ábrahám körülmetélte Izsákot, a fiát, amikor az nyolcnapos volt, pontosan úgy, ahogy Isten parancsolta neki” (1Mó 21:4; Cs 7:8; Ró 4:9–12). Ábrahám dédunokái megmondták Sikemnek és az ő földijeinek: „Nem tehetjük, hogy olyan férfinak adjuk a húgunkat [Dínát], akinek előbőre van. . . Csak azzal a feltétellel egyezünk bele, ha olyanok lesztek, mint mi, és minden férfi körülmetélkedik nálatok” (1Mó 34:13–24). Úgy tűnik, hogy Mózes elmulasztotta körülmetélni a fiát, amivel magára vonta Isten haragját egészen addig, míg a felesége, Cippóra körül nem metélte a fiút helyette (2Mó 4:24–26; lásd: CIPPÓRA).

Körülmetélés a Törvény hatálya alatt: A mózesi törvény szerint is követelmény volt a körülmetélés. „A [születését követő] nyolcadik napon metéljék körül a fiú testének előbőrét” (3Mó 12:2, 3). Ez annyira fontos volt, hogy még akkor is végre kellett hajtani, ha a nyolcadik nap az oly nagy tiszteletben tartott sabbatra esett (Jn 7:22, 23). Többek között Keresztelő Jánosnak, Jézusnak és Pálnak a szülei is azok közé a jó példák közé sorolhatók, akik a Törvénnyel összhangban hűségesen körülmetélték gyermekeiket a nyolcadik napon (Lk 1:59; 2:21; Fi 3:4, 5). A Törvény azt is kimondta, hogy a jövevényeket előbb körül kell metélni, és csak utána ehetnek a pászkából (2Mó 12:43–48).

Miért írta elő a Törvény azt, hogy a nyolcadik napon kell végrehajtani a körülmetélést?

Jehova nem indokolta meg, és erre nem is volt szükség. Útjai mindig jók, és az indokai mindig a legjobbak (2Sá 22:31). Az idők folyamán azonban az emberek rájöttek néhány orvosi okra, amely miatt a nyolcadik nap a megfelelő a körülmetélésre. A K-vitaminnak nevezett véralvadási faktor mennyisége csak a születést követő ötödik és hetedik nap között áll be a normális szintre. Egy másik véralvadási faktor, a protrombin mennyisége a harmadik napon a normális értéknek csupán úgy a 30 százaléka, míg a nyolcadik napon a gyermek életében a legmagasabb szintre ér: a normális érték 110 százalékára emelkedik! Látható hát, hogy ha betartották Jehova utasításait, elkerülhették az erős vérzést. Dr. S. I. McMillen megjegyzi: „a »K«-vitamin és a prothrombin szempontjából a nyolcadik napot szemelték ki [a Teremtő] a körülmetélés végrehajtásának legalkalmasabb napjaként” (Elkerülhetö betegségek. é. n., k. n., 24. o.).

A körülmetélést általában – bár nem mindig – a háznép feje végezte el. Később egy erre a  beavatkozásra kijelölt és kiképzett személynek volt a feladata. Úgy tűnik, hogy az i. sz. I. századra szokássá vált, hogy akkor adtak nevet a fiúnak, amikor körülmetélték (Lk 1:59, 60; 2:21).

Az alatt a 40 év alatt, amíg az izraeliták a pusztában vándoroltak, nem metélték körül a fiúcsecsemőket. Ezért miután átkeltek a Jordánon, Józsué parancsára kovakőből készült késekkel minden férfit körülmetéltek Gilgálnál, Jehova pedig védelmezte őket, amíg fel nem épültek (Jzs 5:2–9; lásd: GYALÁZAT, GYALÁZKODÁS).

A száműzetés után: Két évszázaddal azután, hogy a zsidók visszatértek Babilonból, a Közel-Keleten görög befolyás érvényesült, és sokan felhagytak a körülmetélkedéssel. Ám amikor IV. Antiokhosz (Epiphanész) szír király megtiltotta a körülmetélést, azt tapasztalta, hogy a zsidó anyák készek voltak inkább meghalni, semmint megtagadni a fiuktól a ’szövetség jelét’ (1Mó 17:11). Évekkel később Hadrianus római császár ugyanezt láthatta, amikor ő is megtiltotta a zsidóknak, hogy körülmetéljék a fiaikat. Néhány zsidó atléta azonban, aki szeretett volna részt venni a hellén játékokon (ahol a futók nem viseltek ruhát), úgy akart „körülmetéletlenné” válni, hogy egy helyreállító műtét által azt a látszatot keltette, mintha lenne előbőre, csak hogy ne legyen gúny és nevetség tárgya. Pál erre a szokásra célozhatott, amikor a következőket tanácsolta a keresztényeknek: „Körülmetélten hívatott el valaki? Ne legyen körülmetéletlenné” (1Ko 7:18). A körülmetéletlenné válásra itt használt görög ige (e·pi·szpaʹo·mai) szó szerint azt jelenti, hogy ’ráhúz’, és e szóhasználat nyilván arra utalt, hogy előrehúzták a fitymát, hogy azt a látszatot keltsék, mintha az illető nem lenne körülmetélve. (Vö.: Int.)

Nem követelmény a keresztények számára: Miután Jehova megmutatta, hogy nem zsidóknak is megengedi, hogy a keresztény gyülekezet tagjai legyenek, és mivel a nemzetekből sokan reagáltak kedvezően a jó hír prédikálására, a jeruzsálemi vezető testületnek döntést kellett hoznia abban a kérdésben, hogy a nem zsidó keresztényeknek körül kell-e metélkedniük testben. Az ügy végkimenetele az lett, hogy a ’szükséges dolgok’ sem a nem zsidókra, sem a zsidókra nézve nem foglalták magukban a körülmetélkedést (Cs 15:6–29).

Pál nem sokkal e rendelet után körülmetélte Timóteuszt, de nem hitbeli kérdés miatt, hanem azért, hogy a zsidók, akiknek prédikálni fognak, ne legyenek előítélettel Timóteusz iránt (Cs 16:1–3; 1Ko 9:20). Az apostol több levelében is foglalkozik a körülmetélkedéssel (Ró 2:25–29; Ga 2:11–14; 5:2–6; 6:12–15; Kol 2:11; 3:11). A Filippiben élő nem zsidó keresztényeknek például ezt írta: „a valódi körülmetéltség [a szívé] minálunk van, akik szent szolgálatot végzünk Isten szelleme által” (Fi 3:3). A korintusziaknak pedig ezt: „A körülmetéltség nem jelent semmit, és a körülmetéletlenség sem jelent semmit, hanem Isten parancsolatainak a megtartása” (1Ko 7:19).

Jelképes értelem: A „körülmetélés” többféleképpen is megjelenik a jelképes nyelvezetben. Például ha elültettek egy fát az Ígéret földjén, azt mondták, hogy három évig „legyen körülmetéletlen”, a gyümölcsét pedig úgy tekintették, mintha a fa ’előbőre’ lenne, ezért nem volt szabad megenni (3Mó 19:23). Mózes ezt mondta Jehovának: „Íme, én körülmetéletlen ajkú vagyok, hogyan hallgatna meg engem a fáraó?” (2Mó 6:12, 30). Jelképes értelemben az undort és megvetést kifejező „körülmetéletlen” szóval jellemezték azokat, akik csak arra voltak méltók, hogy a legalacsonyabb rangú megöltekkel temettessenek egy helyre (Ez 32:18–32).

A szív körülmetélését Isten még azoktól az izraelitáktól is megkövetelte, akik testileg már körül voltak metélve. Mózes ezt mondta Izraelnek: „Metéljétek hát körül szívetek előbőrét, és ne keményítsétek meg többé nyakatokat!” „Jehova, a te Istened körülmetéli szívedet és utódaid szívét, hogy szeresd Jehovát, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj” (5Mó 10:16; 30:6). Jeremiás ugyanerre emlékeztette kora makacs nemzetét (Jr 4:4). A ’szív körülmetélése’ azt jelenti, hogy egy személy megszabadul minden olyan gondolattól, érzelemtől vagy indítéktól, amely nem tetszik Jehovának, és amely tisztátalan az Ő szemében, illetve amelytől az illető szíve érzéketlenné válik. Ehhez hasonlóan az olyan fül is „körülmetéletlen”, amely nem érzékeny, vagy nem reagál (Jr 6:10; Cs 7:51).