Az a személy, aki kibékít két felet; közbenjáró. A Szentírás két személyről mondja azt, hogy közvetítők voltak. Mózest a törvényszövetség, Jézust pedig az új szövetség közvetítőjének nevezi (Ga 3:19; 1Ti 2:5).

Vérre van szükség a szövetség érvényesítéséhez: A hébereknek írt levél írója ihletés alatt két fontos szövetségről beszél, a törvényszövetségről és az új szövetségről. A levélben Krisztust úgy mutatja be, mint aki az új szövetség közvetítője (Héb 9:15). A Héberek 9:16 szavait sokat vitatják a bibliatudósok. Éppen ezért többféle fordítása létezik ennek a versnek: „Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék” (Kár.). „Mert a hol a testamentom vagyon, szükség hogy a testamentomtevőnek halála is meg legyen” (Kár., 1918). „Mert ahol szövetség van, ott be kell következnie a szövetségkötő halálának” (Ro, Yg, The New Testament in an Improved Version). „Mert ahol szövetség van, ott be kell következnie az emberi szövetségkötő halálának” (ÚV). „Mert ahol szövetség van, szükség van arra, hogy meghaljon az, aki érvénybe léptette” (ED). Ezenkívül két szó szerinti fordítás – a The Kingdom Interlinear Translation of the Greek Scriptures és az Alfred Marshall által készített The Interlinear Greek-English New Testament – a di·a·théʹké szót „szövetség”-nek adja vissza.

Helyesen adják vissza az író gondolatát, ha a di·a·théʹké szót „szövetség”-nek fordítják. A „testamentum” és a „végrendelet” szavak – sok fordítás így adja vissza ezt a szót – nincsenek összhangban a görög Septuaginta szóhasználatával, illetve azzal, hogy a Keresztény Görög Iratokban számos más helyen milyen értelemben szerepel ez a szó (Lk 1:72; Cs 3:25; 7:8; Ró 9:4; 11:27; Héb 8:6–10; 12:24). Mivel Pál a környező versekben a törvényszövetségről és az új szövetségről beszél, a „végrendelet” és a „testamentum” szavak nem illenek bele a fejtegetésébe. Sem a törvényszövetséget, sem az új szövetséget nem nevezhetjük „végrendelet”-nek.

A Héberek 9:16-ban Pál apostol nyilván azért beszél arról, hogy áldozatra van szükség a szövetséghez, mivel olyan szövetségekről ír, melyek Isten és ember (nem ember és ember) között köttettek. Érdemes megjegyezni, hogy az emberek úgy járultak Isten elé, és úgy kötöttek vele szövetséget – főleg a héberek –, hogy áldozatot ajánlottak fel neki. Szövetségkötéskor a feláldozott állatokat olykor darabokra vágták. A törvényszövetség és az új szövetség hatálybalépéséhez kétségtelenül vérre volt szükség. Máskülönben Isten nem tartotta volna érvényesnek ezeket a szövetségeket, és nem tekintette volna a szövetségesének az érintetteket (Héb 9:17). A törvényszövetség úgy lépett életbe, hogy bikákat és kecskéket áldoztak fel Mózes, a közvetítő helyett (Héb 9:19). Az új szövetség hatálybalépéséhez pedig arra volt szükség, hogy Jézus Krisztus feláldozza az emberi életét (Lk 22:20; lásd: Rbi8, függ.: 1584. o.).

A törvényszövetség közvetítője: A törvényszövetség megkötésekor Mózes volt a közvetítő Jehova Isten és Izrael nemzete között. Jehova „szemtől szemben” beszélt Mózessel (4Mó 12:8), ami a valóságban azt jelentette, hogy Jehova angyala beszélt vele, aki Istent képviselte (Cs 7:38; Ga 3:19; Héb 2:2). Mózes volt Jehova szószólója, aki Izraelnek közvetítette Isten szavait (2Mó 19:3, 7, 9; 24:9–18). Jehova Mózesre, a közvetítőre ’bízta az egész házát’ (4Mó 12:7). Mózes volt, aki segített Izraelnek, hogy megtartsa a törvényszövetségben foglaltakat, és élvezze az abból fakadó áldásokat.

Hogyan vált érvényessé a törvényszövetség? Pál apostol ezt mondta: „Mármost, ahol csak e g y személy van érintve, ott nincsen közvetítő, az Isten pedig csak e g y” (Ga 3:20). De a törvényszövetségben két fél volt, Isten és Izrael nemzete. Mivel az izraeliták bűnösök voltak, ők maguk nem köthettek szövetséget Istennel, hanem szükségük volt egy közvetítőre. Ezt ismerték el azzal is, hogy a következőkre kérték Mózest: „Te beszélj velünk, s mi hallgatunk, de Isten ne beszéljen velünk, nehogy meghaljunk!” (2Mó 20:19; Héb 12:18–20). Így hát Jehova irgalmasan kinevezte Mózest, hogy legyen a törvényszövetség közvetítője, és elrendelte, hogy állatáldozatokkal érvényesítsék a szövetséget. Természetesen Mózes is gyarló és bűnös volt, viszont ő különleges kapcsolatban volt Istennel, ahogy korábban Ábrahám is (Héb 11:23–28; lásd: IGAZSÁGOSSÁ NYILVÁNÍTÁS: Mit jelent az a kifejezés, hogy ’igazságosságul számít be’?). Mózes a szövetség hatálybalépésekor közvetítőként szolgált, és felügyelte az állatáldozatok bemutatását. Ezután az állatok vérével meghintette a tekercset, azaz „a szövetség könyvét”. Felolvasta a könyvet a népnek, és közölte velük a szövetség feltételeit, a nép pedig megfogadta, hogy engedelmeskedni fog. Mózes ekkor a népre (vsz. a népet képviselő vénekre) is hintett a vérből, és ezt mondta: „Íme, a szövetség vére, melyet Jehova kötött veletek mindeme szavak szerint” (2Mó 24:3–8; Héb 9:18–22).

 A papság beiktatása: Áron házának kinevezett papjai nem kezdhették el a szolgálatukat, míg Mózes, Isten közvetítője be nem iktatta őket. Erre i. e. 1512. niszán 1–7-ig került sor. Ekkor Mózes egy különleges összetételű olajjal felkente a hajlékot és a berendezéseit, illetve Áront. Áronnak és a fiainak a kezébe tett az áldozatokból, majd meglengette a kezüket Jehova előtt. Ezzel pappá szentelte őket, azaz ’hatalmat töltött a kezükbe’. Ezt követően vett a felkenetési olajból és az oltáron levő vérből, és meghintette őket. Vagyis közvetítőként Mózes egyik feladata az volt, hogy beiktassa a papságot, mely a törvényszövetség egyik jellegzetessége volt (3Mó 8.; Héb 7:11; lásd: BEIKTATÁS).

Mózesnek nagy szerepe volt abban is, hogy az újonnan beiktatott papság i. e. 1512. niszán 8-án megkezdte a szolgálatát. Ő irányította a szolgálatukat, és Áronnal együtt ő is megáldotta a népet (3Mó 9.). Mózes mindvégig közvetítőként szolgált, míg be nem vezették a törvényszövetség által meghatározott rendszert.

Milyen esetekben volt még közvetítő Mózes? Izrael Mózes által több mint 600 törvényt kapott, melyben benne voltak a papokra vonatkozó rendelkezések is. Isten erejével Mózes rengeteg csodát tett a népért. Továbbá közbenjárt értük Jehovánál, és kérte őt, hogy a nevéért hagyja őket életben (2Mó 32:7–14; 4Mó 14:11–20; 16:20–22; 21:7; 5Mó 9:18–20, 25–29; 10:8–11). Mózes a szívén viselte, hogy milyen híre lesz Jehova nevének, és a nép érdekeit is szem előtt tartotta. Ezek még a saját életénél is fontosabbak voltak a számára (2Mó 32:30–33; 4Mó 11:26–29; 12:9–13).

Miben hasonlít Mózes és Jézus közvetítői szerepe? A keresztények, akik be lettek véve az új szövetségbe, hasonló helyzetben vannak, mint az ókorban az izraeliták, ugyanis ők is bűnösök. Mivel az állatok vére nem képes elvenni a bűnöket (Héb 10:4), jobb áldozatra van szükség. Ez a jobb áldozat Jézus Krisztus (Héb 10:5–10). A hébereknek írt levél írója beszél a törvényszövetség hatálya alatt bemutatott áldozatokról, majd ezt mondja: „Krisztus vére. . . mennyivel inkább meg fogja tisztítani lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szent szolgálatot végezhessünk az élő Istennek! Ezért van hát, hogy ő egy új szövetség közvetítője, hogy az elhívottak – mivel ő meghalt, hogy váltság által megszabaduljanak a korábbi szövetség alatti törvényszegésektől – megkaphassák az örökkévaló örökség ígéretét. Mert ahol szövetség van, ott be kell következnie az emberi szövetségkötő halálának. Egy szövetség ugyanis halott áldozatok alapján érvényes, mivel addig soha nincs hatályban, míg él az emberi szövetségkötő” (Héb 9:11–17).

Pál azzal folytatja, hogy a korábbi szövetséget sem léptették hatályba vér nélkül. A törvényszövetség megkötésekor Mózes gondoskodott arról, hogy áldozatokat mutassanak be, és meghintette vérrel a „szövetség könyvét” (Héb 9:18–28). Ugyanígy Jézus Krisztus, aki az új szövetség Közvetítője, miután feláldozta az életét, és vérét ontotta, megjelent Jehova Isten előtt. Egy következő hasonlóság, hogy a törvényszövetség sem egy-egy emberrel, hanem egy nemzettel köttetett (2Mó 24:7, 8), akárcsak az új szövetség. Ez Isten ’szent nemzetével’, azaz ’Isten Izraelével’ köttetett (1Pt 2:9; Ga 6:15, 16).

Kikért jár közben Krisztus? Pál apostol kijelenti, hogy „e g y közvetítő [van] Isten és emberek között: egy ember, Krisztus Jézus, aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért”, zsidókért és nem zsidókért egyaránt (1Ti 2:5, 6). Jézus a Közvetítő Isten és az új szövetség tagjai, vagyis a szellemi Izrael gyülekezete között (Héb 8:10–13; 12:24; Ef 5:25–27). Azért lett Krisztus közvetítő, hogy az elhívottak „megkaphassák az örökkévaló örökség ígéretét” (Héb 9:15). Nem az angyalokat segíti, hanem „Ábrahám magvát” (Héb 2:16). Abban segíti azokat, akik be lettek véve az új szövetségbe, hogy ’örökbe fogadhassák’ őket, és Jehova háznépének szellemi fiai lehessenek. Ők Krisztus testvérei, és végül vele lesznek az égben, valamint vele együtt ők is Ábrahám magvának a részét fogják képezni (Ró 8:15–17, 23–25; Ga 3:29). Eljuttatta hozzájuk a megígért szent szellemet, mellyel elpecsételtettek, és így megkapták az eljövendőknek, vagyis az égi örökségüknek a zálogát (2Ko 5:5; Ef 1:13, 14). A Jelenések 7:4–8 feltárja, hogy azoknak a száma, akik véglegesen el lesznek pecsételve, 144 000.

Hogyan lépett életbe az új szövetség? Miután Jézus meghalt és feltámadt, belépett az égbe, hogy megjelenjen az Isten személye előtt (ekkor Jézus Főpap is, és Közvetítő is volt), mellyel azt bizonyította, hogy feláldozta emberi életét. Jézus áldozatát elsősorban az új szövetség tagjai fordítják javukra (Héb 9:24). Annak mintájára, ami a törvényszövetség hatálybalépésekor történt, Jézus Krisztus Isten elé járult az égben, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy feláldozta földi életét (Mózes a Törvény könyvére hintett vért, mivel Isten nem volt jelen személyesen). Aztán i. sz. 33 pünkösdjén Jézus kitöltötte Isten szent szellemét arra a kb. 120 személyre, akik elsőként lettek tagjai az új szövetségnek. Ugyanezen a napon  még úgy 3000-en csatlakoztak a gyülekezethez, zsidók is, és prozeliták is (Cs 1:15; 2:1–47; Héb 9:19). És ahogy Mózes felolvasta a Törvényt a népnek, Jézus Krisztus is világossá teszi az új szövetség feltételeit és törvényeit azoknak, akik a tagjai lettek a szövetségnek (2Mó 24:3–8; Héb 1:1, 2; Jn 13:34; 15:14; 1Jn 5:1–3).

Jézus Krisztus Közvetítő és Főpap, és mivel halhatatlan, mindenkor szót tud emelni a szellemi Izrael tagjai érdekében, akik általa járulnak az Isten elé. Jézus ezért lehet az új szövetség tagjainak a közvetítője, amire addig van szükség, amíg teljesen meg nem menti őket (Héb 7:24, 25). Képes úgy irányítani az eseményeket, hogy az új szövetség betöltse a szerepét. Végül a szövetség tagjai alpapok lesznek az égben, Krisztus, a nagy Főpap mellett (Je 5:9, 10; 20:6).

Áldások az egész emberiség javára: Igaz, Jézus kizárólag az új szövetség tagjainak a Közvetítője, ám Isten Főpapjaként és Ábrahám Magjaként áldást hoz az egész emberiségre is, hiszen az ígéret szerint Ábrahám magja által minden nemzet áldást fog nyerni. Krisztus, a Mag elsődleges része elsőként az új szövetség tagjait áldja meg (Ga 3:16, 29), vagyis ők is a mag részét alkothatják. Ők a Krisztus által közvetített új szövetségnek köszönhetően királyok és papok lesznek, és segítenek abban, hogy Jézus áldozatának, illetve a Királyság-uralmának az áldásai minden nemzetre kiáradjanak a földön. Azzal, hogy ’Isten Izraele’ királyként és papként fog szolgálni, Krisztus betölti a közvetítői szerepét, és így az egész emberiségre kiáradnak az áldások (Ga 6:16; 1Mó 22:17, 18).

Vagyis a 144 000 ’elpecsételten’ kívül mások is Krisztus nevében imádkoznak Jehova Istenhez, mivel hisznek Jézus váltságáldozatában. Tehát Jézus nemcsak az új szövetség tagjaiért áldozta fel az életét – akik érdekében Közvetítő –, hanem mindazokért is, akik hisznek benne (1Jn 2:2). Akik nem tagjai az új szövetségnek, ugyancsak tudják, hogy ’nincs más név az ég alatt, amely az emberek között adatott, amely által megmentést nyerhetnek’ (Cs 4:12). Ők is úgy tekintenek Jézus Krisztusra, mint az égi Főpapjukra, aki által Isten elé járulhatnak, és akinek a közreműködésével megbocsáttatnak a bűneik (Héb 4:14–16). A Jelenések 21:22–24 rámutat, hogy a nemzetek az Új Jeruzsálem világosságánál járnak majd, ahol Jehova Isten a világosság, és Jézus Krisztus, a Bárány a lámpás.