A héber gan és a görög kéʹposz szavak megművelt földterületre utalnak, gyakran olyanra, amelyet öntöznek. A bibliai idők kertjei általában elkerített területek voltak. A kerteket tüskés sövénnyel, illetve kő- vagy sárfallal vették körül, amelyre talán tüskés növényeket tettek (Én 4:12).

Általánosságban elmondható, hogy a Biblia által említett kertek meglehetősen különböztek a szokványos nyugati kertektől. Sok kert inkább egy ligetre hasonlított, ahol különféle fák voltak, például gyümölcs- és diófák (Pr 2:5; Ám 9:14; Én 6:11), továbbá fűszernövények és virágok is (Én 6: 2). A folyóvizeknek vagy az öntözésnek köszönhetően jó volt a vízellátásuk, és sokszor kanyargós ösvények tarkították őket. A kisebb kerteket talán családok művelték. Aháb király Nábót szőlőjét akarta megszerezni, azt mondta, hogy veteményeskertet akar belőle csinálni (1Ki 21:2).

A fent említett ligetszerű kertek általában a városon kívül helyezkedtek el, kivéve, ha a tulajdonosuk egy király vagy egy nagyon gazdag ember volt. A Király kertje, amelynek közelében Sedékiás és az emberei megpróbáltak elmenekülni Jeruzsálemből a káldeusok ostroma idején, valószínűleg a város dk. falán kívül helyezkedett el (2Ki 25:4; Ne 3:15). Josephus egy Etám nevű helyről is beszél, úgy becsülte, hogy 13-16 km-re lehet Jeruzsálemtől. Azt mondja arról a helyről, hogy „a környéke csupa kert meg dús és üdítő forrás”, és állítása szerint Salamonnak szokása volt oda kihajtani a szekerével (A zsidók története. VIII. könyv, 7. fej., 3. bek.). Susán városában az a kert, ahol Ahasvérus király az uralkodásának harmadik évében egy hétnapos, nagy lakomát tartott, minden bizonnyal egy hatalmas és gyönyörű kert volt (Esz 1:1–5).

Babilon: A babiloni függőkerteket az ókori világ hét csodájának egyikeként tartják számon. Nabukodonozor király azért építette ezeket a függőkerteket, hogy örömet szerezzen a feleségének, aki egy méd hercegnő volt, tehát  egy hegyvidékes országból származott. A hercegnőt teljesen lehangolttá tette Babilónia sík vidéke, vágyakozott a megszokott hegyek után. Azt mondják, hogy Nabukodonozor árkádsorokat építtetett, melyek lépcsőzetesen emelkedő sorokban voltak elhelyezve. Erre a mesterséges kőhegyre elegendő mennyiségű földet hordatott, hogy a legnagyobb fáknak is megfelelő tápanyagot biztosítson. Az építmény tetejére egy víztárolót készíttetett, melyet az Eufrátesz vize táplált egy csavarszivattyú által.

Egyiptom: Egyiptomban az izraeliták olyan kerteket műveltek, melyek kisebbfajta veteményeskertek lehettek. Az 5Mózes 11:10 arról számol be, hogy a lábukkal kellett öntözniük ezeket a kerteket. Ez azt jelenti, hogy feltehetően vagy lábbal hajtott vízemelő berendezést használtak, vagy csatornákból öntöztek, és lábbal nyitották ki és zárták le az öntözőcsatornák sárból készül falát, így juttatva el a vizet a kert különböző részeire.

Gecsemáné-kert: A Jeruzsálemtől K-re, a Kidron völgyén túl, az Olajfák hegyén lévő Gecsemáné-kert volt Jézus Krisztus egyik kedvenc helye, ahol egyedül lehetett a tanítványaival. Ebbe a kertbe vonult vissza Jézus a tanítványaival, miután elfogyasztotta az utolsó pászkáját, és bevezette az Úr vacsoráját. Amikor a kertben voltak, Jézus egy kissé eltávolodott a tanítványaitól, és buzgón imádkozott, itt egy angyal is szolgált neki. Az áruló Júdás, ismerve Jézus szokásait, egy csőcseléket vezetett a Gecsemáné-kertbe, ahol csókkal árulta el Jézust (Mt 26:36, 46–49; Lk 22:39–48; Jn 18:1, 2).

Sírhelyek: Időnként a kerteket sírhelyként is használták. Manassét és a fiát, Ámont Uzza kertjében temették el (2Ki 21:18, 25, 26). Jézus testét egy kertben lévő, új emléksírba helyezték (Jn 19:41, 42). Az izraeliták felvették azt a rossz szokást, hogy pogány isteneknek áldoztak a kertekben, sírhelyek közé telepedtek és förtelmességeket ettek. Ezért Jehova kijelentette, hogy ítélkezni fog felettük (Ézs 65:2–5; 66:16, 17).

Éden-kert: A történelem leghíresebb kertje az Éden-kert. Úgy tűnik, hogy egy körbekerített terület volt, melyet kétségtelenül természetes képződmények határoltak. A kertnek, amely „Édenben, keleten” volt, a k. oldalán volt egy bejárata. Miután Ádám vétkezett, ezt a bejáratot őriztette Jehova kerubokkal és egy kard lángoló pengéjével, nehogy az emberek hozzáférjenek az élet fájához, mely a kert közepén volt (1Mó 2:8; 3:24). A kert jól öntözött volt annak a folyónak köszönhetően, amely innen eredt, majd elágazott, és négy nagy folyó forrása lett. Ebben a ligetszerű kertben, ’a Gyönyörűség paradicsomában’ (1Mó 2:8, Káldi) mindenféle fa megtalálható volt, amely a szemnek kívánatos és eledelnek jó, illetve más növények is voltak itt, ezenkívül madarak és más állatok élőhelye is volt. Ádámnak művelnie és gondoznia kellett a kertet, valamint idővel ki kellett volna terjesztenie az egész földre, miközben Isten parancsolatát betartva ’uralma alá hajtja’ a földet. A kert egy szentély volt, ahol Isten beszélt Ádámmal és Évával. Tökéletes otthon volt számukra (1Mó 2:9, 10, 15–18, 21, 22; 1:28; 3:8–19; lásd: PARADICSOM).

Noha a Biblia nem adja meg, hogy meddig őrizték a kerubok az élet fájához vezető utat, lehetséges, hogy egészen az özönvízig, mely Ádám megteremtése után 1656 évvel következett be. Mivel Ádám és Éva ki lett űzve a kertből az engedetlensége miatt – mert evett a tiltott fáról, a jó és rossz tudásának fájáról –, és nem tudta azt gondozni, így a kert minden bizonnyal elvadult. Akárhogy történt is, legkésőbb az özönvíz során megsemmisült. (Lásd: ÉDEN 1.)

Az Éden kertjének szépségét még évszázadokkal az özönvíz után is felemlegették. Amikor Lót végigtekintett az egész Jordán-környéken, azt az észrevételt tette, hogy „az mindenütt vízben gazdag terület, olyan. . ., mint Jehova kertje” (1Mó 13:10). Jehova szemmel tartotta az Ígéret földjét, hogy megőrizze Izrael örökségeként. Mózes úgy jellemezte az Ígéret földjét – szembeállítva Egyiptommal, ahol az izraelitáknak öntözniük kellett a földet, mint egy veteményeskertet –, hogy azt ’az egek esője’ öntözi (5Mó 11:10–12).

Jelképes értelem: Amikor Jehova Jóel által figyelmeztette Júdát, beszélt ’egy nagy és hatalmas népről’, amely pusztítani fogja a földet, hiszen a nyomában pusztasággá válik majd a föld, mely előtte olyan volt, „mint az Éden kertje” (Jóe 2:2, 3). Ezzel ellentétben azokat a személyeket, akik Jehova akaratát cselekszik, és az ő jótetszését élvezik, jól öntözött kerthez hasonlítja a Szentírás (Ézs 58:8–11). Ugyanennek kellett igaznak lennie Jehova szövetséges népére, amikor visszajött a babiloni száműzetésből (Ézs 51:3, 11; Jr 31:10–12).

Az Ezékiel 28:12–14 úgy beszél ’Tírusz királyáról’, mint aki az Éden-kertben és „Isten szent hegyén” volt. Amikor a király – aki gyönyörűséges ruhába és felséges ragyogásba öltözött – a cédrusairól híres Libanoni-hegység lejtőin járt, az olyan volt, mintha az Éden-kertben és Isten hegyén járt volna.

Az Énekek énekében Sulamit kedvese, a pásztorfiú, a lányt egy kerthez hasonlítja, annak  minden gyönyörűségével, szépségével és pompás gyümölcsével (Én 4:12–16).