1. A kerubok magas tisztséget betöltő teremtmények az angyalok között, és különleges feladataik vannak. Rangjuk különbözik a szeráfokétól. A magyar nyelvű Új világ fordítás 93-szor említi őket. A Bibliában először az 1Mózes 3:24-ben esik szó róluk. Miután Isten kiűzte Ádámot és Évát az Édenből, a kert k. bejáratához kerubokat (héb.: keru·vímʹʹ ) állított egy lángoló pengéjű karddal, „hogy őrizzék az élet fájához vezető utat”. Az, hogy két vagy több kerub őrködött ott, nem derül ki a beszámolóból.

A kerubok mint ábrázolások a pusztában felállított hajlék berendezéseihez is hozzátartoztak. A láda fedelének két végén egy-egy vert aranyból készült kerub emelkedett ki. Egymással szemben helyezkedtek el, és mintegy imádatot bemutatva borultak le a fedél felé. Mindkettőnek két szárnya volt, amelyet kiterjesztettek fölfelé. Úgy fedték be a fedelet, mintha őrködnének és oltalmat nyújtanának (2Mó 25:10–21; 37:7–9). A hajlék sátorlapjainak belső oldalán és a szenthelyet a szentek szentjétől elválasztó függönyön ugyancsak hímzett kerubok voltak (2Mó 26:1, 31; 36:8, 35).

Ezek nem a környező pogány nemzetek által imádott, szárnyas szörnyek képmására emlékeztető, groteszk figurák voltak, ahogy azt némelyek állítják. A régi zsidó hagyományok egybehangzó tanúsága szerint ezeknek a keruboknak emberi alakjuk volt, bár a Biblia nem tér ki erre. A legkiválóbb művészi munkával jelenítették meg a dicsőségesen szép angyali teremtményeket, és minden részletükben azt a ’mintát’ követték, amelyet maga Jehova adott Mózesnek (2Mó 25:9). Pál apostol úgy ír róluk, mint ’dicsőséges kerubokról, akik beárnyékolják az engesztelési fedelet’ (Héb 9:5). A Biblia ezeket a kerubokat Jehova jelenlétével hozza összefüggésbe: „És ott jelenek meg neked, és ott beszélek veled a fedél fölül, a két kerub közül, mely a bizonyság ládáján van” (2Mó 25:22; 4Mó 7:89). Ezért olvassuk, hogy Jehova „a kerubokon” vagy azok „között ül” (1Sá 4:4, Rbi8, lábj.; 2Sá 6:2; 2Ki 19:15; 1Kr 13:6; Zs 80:1; 99:1; Ézs 37:16). A kerubok jelképesen szólva a Jehova által irányított ’szekér ábrázolásaként’ szolgáltak (1Kr 28:18). Szárnyaik őrködést, oltalmat és gyorsaságot jelentettek a haladáskor. Költői énekében Dávid meg is fogalmazta, hogy milyen gyorsan sietett segítségére Jehova: „Kerubon ülve jött, szállva érkezett”, igen, „szellem szárnyain” (2Sá 22:11; Zs 18:10).

Salamon fenséges templomában, a szentek szentjében a részletes építési tervek szerint két hatalmas kerubot kellett felállítani. Ezek olajtartalmú fából készültek, és arannyal lettek bevonva. Tíz könyök, vagyis 4,5 m magasak voltak egyenként. Mindkettő K felé nézett, és azon a képzeletbeli vonalon álltak, amely é–d. irányban szelte át középen a helyiséget. Bár tízkönyöknyire voltak egymástól, a helyiség közepén az egyik kerub bal szárnya hozzáért a másik kerub kiterjesztett jobb szárnyának hegyéhez. Így árnyékolták be az alattuk elhelyezett szövetségládát és annak rúdjait. Az egyik kerub az é., a másik a d. falat érintette külső szárnyával, tehát a kerubok szárnyai átérték a 20 könyök széles helyiséget. (Lásd: TEMPLOM.) A templom falait és ajtóit szintén kerubokat ábrázoló, arannyal bevont, vésett faragványok díszítették, és a rézből készült vízszállító kocsik oldalait is kerubok ékesítették (1Ki 6:23–35; 7:29–36; 8:6, 7; 1Kr 28:18; 2Kr 3:7, 10–14; 5:7, 8). Ugyanígy az Ezékiel látomásában szereplő templom falait és ajtóit is faragott kerubok díszítették (Ez 41:17–20, 23–25).

Ezékiel még számos látomást leír, amelyekben szokatlan kinézetű kerubok jelennek meg. Először úgy beszél róluk, mint ’élő teremtményekről’ (Ez 1:5–28), aztán ’kerubokként’ azonosítja őket (Ez 9:3; 10:1–22; 11:22). Ezekben az eleven látomásokban a kerubok szoros kapcsolatban állnak Jehova dicsőséges személyével, és szüntelenül neki szolgálnak.

Prófétai könyvében Ezékiel arra is utasítást kapott, hogy ’kezdjen gyászdalba Tírusz királya felett’. Énekében a királyt dicsőséges oltalmazó kerubnak hívja, aki egykor „Édenben, Isten kertjében” volt, de akit megfosztottak szépségétől, és hamuvá tettek a földön. „Így szól a legfőbb Úr, Jehova: ». . .Te vagy a felkent, oltalmazó kerub, én jelöltelek ki. Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek között jártál. Feddhetetlen voltál útjaidban megteremtésed napjától fogva, mígnem igazságtalanság találtatott benned . . . Eltávolítalak Isten hegyéről mint megszentségtelenítettet, és elpusztítalak. . ., ó, oltalmazó kerub! . . .«” (Ez 28:11–19).

2. Babilóniai város. I. e. 537-ben némely száműzött Kerubból tért vissza Jeruzsálembe. Mivel nem tudták kimutatni, kiktől származnak, nem volt bizonyítékuk rá, hogy izraeliták volnának (Ezs 2:59; Ne 7:61).