MINDÖSSZE 120 évvel az után, hogy Saul Izrael első királya lett, a nemzet kettészakadt. Miért? Salamon király hitehagyása miatt. Mivel Salamon igyekezett idegen feleségeinek a kedvében járni, hagyta, hogy visszataszító bálványimádás szivárogjon be a nemzetbe, és ’magaslatokat’ épített hamis isteneknek. Ez a pogány imádattal való keveredés utálatos volt Jehovának. De mivel Isten lojálisan ragaszkodott a Dáviddal kötött szövetségéhez, nem vetett véget a dávidi dinasztiának. Inkább úgy határozott, hogy a nemzet egy részét elszakítja a dinasztiától (1Ki 11:7–13).

Ez i. e. 997-ben történt, amikor tíz törzs Salamon önfejű fia, Roboám tetteinek a következtében fellázadt, s egy királyságot hozott létre, mely főleg az északi részből állt, de magában foglalta a simeoniták Júda területén szétszórtan elhelyezkedő beékelt városait is. Csak Benjámin és Lévi törzse maradt hűséges a Júdában lévő déli királysághoz.

Jeroboám, az északi királyság első királya attól való félelmében, hogy elveszti népének alattvalói hűségét, ha az továbbra is Jeruzsálemben mutat be imádatot, saját vallást hozott létre. Aranyborjút állított fel Dánban, messze É-on, és Bételben, mely mindössze 17 km-re volt Jeruzsálemtől É-ra. Ezenkívül saját papságot iktatott be, és saját „szent napokat” vezetett be (1Ki 12:26–33).

Izrael így vallásilag és politikailag megosztott országgá vált, mely sebezhetővé lett, más nemzetek könnyen meg tudták támadni és polgárháborúk pusztíthatták. Elszakadva Jehova tiszta imádatától, a tíztörzs-királyság mélységesen lezüllött erkölcsileg és szellemileg. Jehova ennek ellenére továbbra is elküldte prófétáit, hogy megbánásra buzdítsa őket.