A görög hü·po·meʹnó ige, amely betű szerint azt jelenti, hogy ’marad’ vagy ’megmarad alatta’, a Lukács 2:43-ban és a Cselekedetek 17:14-ben az ’ott marad’ kifejezéssel lett fordítva. A szó ’helytáll’, ’állhatatos’ és ’rendíthetetlen marad’ értelemben is használatossá vált, ezért is fordítják a „kitart” igével (Mt 24:13). A hü·po·mo·néʹ főnév rendszerint bátor, rendíthetetlen vagy türelmes „kitartásra” utal, amely nem veszíti el a reményt az akadályok, üldöztetések, próbák vagy kísértések ellenére.

Miért van rá szükség? A keresztények egyebek mellett közönnyel, gyalázkodással, megtévesztő hírekkel, heves ellenállással, közeli hozzátartozók gyűlölködésével, durva bánásmóddal és bebörtönzéssel kerülhetnek szembe, de még a halállal is (Mt 5:10–12; 10:16–22; 24:9, 10, 39; Mk 13:9, 12, 13; Je 13:10). Mindez kitartást követel. E létfontosságú tulajdonság nélkül egyszerűen lehetetlen elnyerni az örök életet (Ró 2:7; Héb 10:36; Je 14:12). Azért van ez, mert nem az számít, hogy valaki milyen jól indul a keresztényi életpályán, hanem hogy célba ér-e. Ahogy Jézus Krisztus mondta: „aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Mt 24:13). „Kitartásotok által szerzitek meg lelketeket” (Lk 21:19).

Akik gyorsan elfogadják ’Isten szavát’, de csak felszínesen, azokból hiányzik a kitartás. Nyomorúság vagy üldöztetés esetén hamar feladják a harcot, elveszítve Isten helyeslését és áldását. Akik viszont mélységes értékelést fejlesztenek ki „Isten szava” iránt, azok rendíthetetlenül kitartanak. „Gyümölcsöt teremnek kitartással”, és a nehézségek, szenvedések és elkedvetlenítő körülmények ellenére is hűségesen folytatják Isten üzenetének a hirdetését (Lk 8:11, 13, 15).

Hogyan őrizhető meg? Ha az ember elgondolkodik Isten szolgáinak a kiváló példáján – a keresztény kor előtt élt próféták vagy Jób, Pál és János apostol, illetve még sokak példáján –, és megfigyeli, milyen eredménnyel járt hűséges életútjuk, az nagy ösztönzést adhat neki ahhoz, hogy megőrizze kitartását a szenvedések közepette (2Ko 6:3–10; 12:12; 2Te 1:4; 2Ti 3:10–12; Jk 5:10, 11; Je 1:9). Főleg Jézus Krisztus tökéletes kitartását kell mindenkor szem előtt tartani (Héb 12:2, 3; 1Pt 2:19–24).

 Ezenkívül semmiképp sem szabad szem elől téveszteni a keresztények reménységét: a bűntől mentes örök életet. Ezt a reménységet még az üldözők kezétől elszenvedett halál sem foszlathatja szerte (Ró 5:4, 5; 1Te 1:3; Je 2:10). E nagyszerű reménység beteljesedéséhez viszonyítva a mostani szenvedések olyannyira elhalványulnak, hogy majd jelentéktelennek tűnnek (Ró 8:18–25). Az örökkévalósághoz képest minden jelenlegi szenvedés – bármily nagy legyen is – csak „pillanatnyi és könnyű” (2Ko 4:16–18). Ha egy keresztény emlékezetébe idézi a próbák átmeneti jellegét, és szilárdan ragaszkodik a reménységéhez, az elejét veheti annak, hogy engedjen a kétségbeesésnek, és hűtlen legyen Jehova Istenhez.

A keresztényi úton való kitartás nem az ember saját erején múlik. A Legfelségesebb az, aki a szent szelleme és az Írásokból származó vigasztalás által fenntartja és megerősíti szolgáit. Ő ’nyújt kitartást’ azoknak, akik minden bizalmukat belé vetik, így hát a keresztények helyénvaló módon hozzá imádkoznak segítségért, egyebek között azért a bölcsességért is, amelyre szükség van ahhoz, hogy helyt tudjanak állni egy bizonyos próbában (Ró 15:4, 5; Jk 1:5). Jehova soha nem engedi meg, hogy valakit olyan próba érjen, amelyet képtelen elviselni. Ha az ember Jehovától várja a segítséget, és nem veszti el a hitét, hanem teljes bizalommal van iránta, akkor a Mindenható a kivezető utat is elkészíti, hogy ki tudjon tartani (1Ko 10:13; 2Ko 4:9).

A szenvedéseket átélő keresztények korlátlan mértékben meríthetnek erőt. Pál apostol azért imádkozott, hogy a kolosszéiak ’minden erővel erőssé tétessenek Isten dicsőséges hatalmának mértéke szerint, hogy teljesen kitartsanak és hosszútűrők legyenek örömmel’ (Kol 1:11). E ’dicsőséges hatalom’ működését jól példázza az, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül, és felmagasztaltatott az Atya jobbjához (Ef 1:19–21).

Jehova Isten és a Fia azt akarja, hogy mindenki sikeres legyen. Ez azokból a szavakból is nyilvánvaló, amelyekkel Jézus Krisztus kitartásra buzdította az Efézusban, Szmirnában, Pergamonban, Tiatirában, Szárdiszban, Filadelfiában és Laodiceában működő keresztény gyülekezetek tagjait (Je 2:1–3, 8–10, 12, 13, 18, 19; 3:4, 5, 7, 10, 11, 14, 19–21).

Helyes szemléletmód a próbákról: Mivel a keresztények tudják, hogy örökké tartó jövőjük a kitartástól függ, és hogy biztosak lehetnek az égi segítségben, nem szabad rettegniük a próbáktól és a nyomorúságoktól, zokon véve ezeket, és nem engedhetik meg, hogy úrrá legyen rajtuk a panaszkodás, az önsajnálat vagy a keserűség. Pál apostol így intett: „ujjongjunk. . ., amikor nyomorúságokban vagyunk, mivel tudjuk, hogy a nyomorúság kitartást eredményez” (Ró 5:3). Ha egy keresztény Isten segítségével türelmesen és rendíthetetlenül viseli a próbákat, azzal kimutatja, hogy megvan benne a kitartás nélkülözhetetlen tulajdonsága, amit a nyomorúság kezdete előtt nem tudott biztosan, és nem is tapasztalt.

Engedni kell, hogy a kitartás ’teljessé tegye munkáját’, hadd menjen végbe a próba úgy, hogy az ember nem folyamodik Írás-ellenes módszerekhez azért, hogy minél hamarabb befejeződjön. A hit ezáltal kipróbálttá válik és megtisztul, továbbá feltárul, hogy milyen fenntartó ereje van. Talán kiütköznek bizonyos gyengeségek, így a keresztények láthatják, milyen hiányosságaik vannak, és javítani tudnak azon, amin kell. Ha hűségesen kitart valaki a próbák között, az formáló hatással van rá, ez pedig türelmesebbé, együtt érzőbbé, könyörületesebbé, kedvesebbé és szeretetteljesebbé teheti őt embertársai iránt. Ha tehát az ember hagyja, hogy a kitartás ’teljessé tegye munkáját’, akkor ’semminek sem lesz híján’, amit Jehova Isten látni kíván helyeselt szolgáiban (Jk 1:2–4).