JEHOVA arra utasította Mózest, hogy jelenjen meg a fáraó előtt, és a következőket mondja neki Jehova nevében: „Bocsásd el a népemet” (2Mó 5:1). A fáraó azonban ezt visszautasította. Nem akart elveszíteni egy nemzetet, amely rabszolgaként szolgál neki. Sőt mi több, a fáraó nem ismerte, illetve nem ismerte el Jehovát mint az igaz Istent (2Mó 5:2). A fáraó ugyanis Egyiptom isteneit imádta, sőt saját magát is istennek tartotta! Így előtérbe került a vitakérdés: ki az igaz Isten? Jehova tíz csapással ítéletet tartott „Egyiptom minden istene felett”, aminek következtében Izrael kiszabadult, és bebizonyosodott, hogy Jehova az élő és igaz Isten (2Mó 12:12).

Izrael mint csoport útnak indult az egyiptomi Rameszeszből i. e. 1513. niszán 15-én. Amint a tömeg K felé haladt, nyilvánvalóan mások is csatlakoztak hozzájuk Gósen földjéről. Miután Etámba értek, Jehova megparancsolta nekik, „hogy forduljanak meg, és táborozzanak le Pihahirót előtt. . . a tengernél”. Az egyiptomiak szemében úgy tűnt, hogy a nép eltévedt (2Mó 13:20; 14:1–3). Látszólag csapdába kerültek a Vörös-tenger és a hegyek közé szorulva. Az egyiptomi harci szekerekkel a hátuk mögött úgy látszott, hogy nincs menekvés számukra! Ilyen körülmények között szabadította meg Jehova Izraelt, elpusztítva a fáraót és seregét (2Mó 14:13–31). Így Jehova megmutatta nagy hatalmát, és elérte, hogy amit Izraelért tett, arról „az egész földön” beszéljenek (2Mó 9:16; Jzs 2:10; 9:9).