Róma negyedik császára (Claudius); Tiberius testvérének, Drususnak a fia, Caligula nagybátyja, akit i. sz. 41-ben követett a trónon. Claudius nem volt valami erős fizikumú és akaraterejű ember, és bár érdekelte a történelem, az írás és más tudományok, az elődei úgy vélték, hogy szellemi képességeit tekintve alkalmatlan az ország vezetésére, ezért azt szerették volna, ha más lesz az utódjuk. De a Caligula gyilkossága utáni felfordulásban a Pretoriánus Gárda hatalomra tett szert, és Claudiust kiáltotta ki császárnak. Ebben a hatalmi harcban Claudius egyik támogatója I. Heródes Agrippa volt, akit azzal jutalmazott, hogy megerősítette a királyságát, és Júdeát meg Szamáriát az uralkodási területéhez csatolta. Claudiusnak sikerült elnyernie a szenátus kegyeit is. Uralkodásának a 14. évében, i. sz. 54-ben a negyedik felesége állítólag gombával megmérgezte. Ezután Néró került hatalomra.

Agabusz próféta megjövendölte, hogy „nagy éhínség jön az egész lakott földre; ez egyébként be is következett Klaudiusz idejében”. Emiatt az antiókiai keresztények „segélyt” küldtek a Jeruzsálemben és Júdeában élő testvéreiknek (Cs 11:27–30). Josephus is beszél a Claudius uralkodása idején Palesztinában bekövetkezett nagy éhínségről (A zsidók története. XX. könyv, 2. fej., 5.; 5. fej., 2.), melynek idejét úgy i. sz. 46-ra teszik.

„Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából”, amire a határozatot i. sz. 49-ben vagy 50 elején, vagyis uralmának 9. évében adta ki. A római életrajzíró és történetíró, Suetonius megerősíti azt, hogy Claudius száműzte a zsidókat Rómából (A caesarok élete. Claudius, 25.). Ennek a kiutasítási parancsnak a következményeként hagyta el Rómát két keresztény zsidó, Akvila és Priszcilla, és ment Korintuszba, ahol nem sokkal az érkezésük után találkoztak Pál apostollal alig valamivel az odaérkezését követően, ami valószínűleg i. sz. 50 őszén volt (Cs 18:1–3). Claudius az uralkodása elején jóindulattal viseltetett a zsidók iránt, olyannyira, hogy még arra is parancsot adott, hogy legyenek toleránsak velük, illetve az egész birodalomban különféle szabadságokat adományozott nekik. Úgy tűnik azonban, hogy a Rómában élő zsidók közül sokan meglehetősen lázongóak voltak, és ez vezetett ahhoz, hogy Claudius végül kiűzte őket a városból.