Az ókori Görögország egyik legrégebbi és legjelentősebb városa, amely mintegy 5 km-re DNy-ra feküdt a mai Korinthosztól. Kiemelkedő szerepét Korintusz nagymértékben a kedvező elhelyezkedésének köszönhette: a Görögország központi, azaz szárazföldi területét a D-en fekvő Peloponnészosz félszigettel összekötő földszoros vagy földnyelv ny. végén terült el. Az összes é. és d. irányú szárazföldi (kereskedelmi vagy más jellegű) forgalomnak Korintusznál kellett elhaladnia, átszelve azt a földszorost, mely mindössze kb. 6 km széles a legkeskenyebb pontjánál. A város emellett vonzotta a nemzetközi hajóforgalmat is, ugyanis a tengerészek általában szívesebben használták ezt a földszorost a Korinthoszi-öböl és a Szaronikósz-öböl között, ahelyett hogy megkockáztatták volna a félsziget d. végén húzódó, vihar szabdalta fokok megkerülésével járó hosszú és veszélyes utat. Így hát a Jón-tengert átszelő itáliai, szicíliai és hispániai hajók a Korinthoszi-öblön át Korintusz ny. kikötővárosának, Lekhaionnak a mély vizű kikötőjében horgonyoztak le. Lekhaiont két, egybefüggő fal kötötte össze Korintusszal. A Kis-Ázsiából, Szíriából és Egyiptomból induló hajók az Égei-tengeren keresztül a város k. kikötőjébe, Kenkreába futottak be, vagy talán Szkhoinusz kisebb hajóállomására (Ró 16:1). A nagyobb hajók rakományát lepakolták az egyik kikötőben, és egy rövid szakaszon  szárazföldön szállították át a másikba, hogy ott aztán újból hajóra rakják. A kisebb tengeri járműveket a szállítmányukkal együtt átvontatták a földszoroson egy fajta sólyapálya felhasználásával, amelyet diʹol·kosznak (szó szerint: ’átvontatás’) hívtak. Nem véletlen, hogy a korinthoszi földszorost a tenger hídjaként ismerték.

Története: Korintusz már az i. e. hetedik században virágzó város volt. Ekkor vezették be Poszeidón (a tengerek istene a görögöknél; a rómaiaknál Neptunus) iszthmoszi templomában a kétévente megrendezett iszthmoszi játékokat, amelynek jellemzőit Pál apostol beépítette a legmegkapóbb szemléltetéseinek némelyikébe (1Ko 9:24–27). Az i. e. negyedik századtól kezdődően Korintusz javarészt makedón fennhatóság alatt állt, egészen i. e. 196-ig, amikor is a rómaiak felszabadították. Független városállamként csatlakozott az akháj szövetség többi városához és a Róma elleni megmozdulásokhoz. I. e. 146-ban L. Mummius, római konzul lerombolta a várost, a férfiakat pedig lemészárolták, a nőket és gyermekeket meg eladták rabszolgának. Egy évszázadon át többé-kevésbé kihalt volt, majd i. e. 44-ben (egyesek szerint i. e. 46-ban) Julius Caesar római kolóniaként újra benépesítette, a Colonia Laus Julia Corinthus nevet adva neki. Augustus császár uralkodása idején Akhája (így nevezték a rómaiak Görögországot, nem számítva hozzá Makedóniát) római szenátori tartománnyá vált, és Korintusz lett a fővárosa.

Ipara és építészete: Amikor Pál i. sz. 50 táján Korintuszba érkezett, a város már nyüzsgő kereskedelmi és politikai gócpont volt. A földszoroson átáramló szállítmányok megvámolása nagyban hozzájárult Korintusz gazdagságához. Ezenkívül a város ipari központ volt, híres a fazekasságáról és bronzművességéről. Két teraszra épült, az egyik kb. 30 m-rel magasabban feküdt a másiknál. A városközpontot, a tágas agorát, azaz piacteret oszlopok és középületek szegélyezték. A piactérre üzletsorok néztek. A feltárt maradványok egy része bizonyítja, hogy voltak olyan boltok, amelyek húst vagy más élelmiszert, illetve bort árultak. Egy feliraton a macellum szó olvasható az egyik üzlettel kapcsolatban. Ez a latin megfelelője annak a görög maʹkel·lon kifejezésnek, melyet Pál is használt, amikor az 1Korintusz 10:25-ben a ’húspiacra’ utalt. Egy lépcsőn talált feliraton pedig ez áll: „Lucius, hentes és mészáros”.

Az ásatások feltártak az agora közepének közelében egy magas, szabadtéri szónoki emelvényt, más néven bémát vagy rostrát, mely az agora alsó és felső szintjét elválasztó teraszból magaslott ki. A szép faragványokkal gazdagon díszített emelvény fehér és kék márványból készült, s két váróhelyiség kapcsolódott hozzá, melyeknek mozaikpadlózatuk és márványpadjaik voltak. Úgy gondolják, a béma volt az a „bírói szék”, amely elé a keresztény üzenettel szembeszegülő zsidók Pált kihallgatásra vitték Gallió prokonzulhoz (Cs 18:12–16). A Korinthoszi-öböl é. oldalán fekvő Delphoi városában talált feliraton Gallio neve olvasható, és utalás történik benne arra, hogy prokonzulként tevékenykedett. (Lásd: GALLIÓ.)

A piactértől ÉNy-ra egy színház állt, amely mintegy 15 000 személy befogadására volt alkalmas. ÉK-en pedig volt egy amfiteátrum. A Korintuszban élő keresztények könnyen megérthették, mire utalt Pál azzal, hogy az apostolok ’színházi látványossággá lettek a világnak’ (1Ko 4:9). A régészek a színház közelében lévő téren rábukkantak egy olyan feliratra, amely megemlít egy bizonyos Erásztuszt. Ő a latin aedilis címet viselte, amely lefordítva azt jelenti: ’közszolgálati megbízott’. Ez az Erásztusz ugyanaz a személy – „a várossáfár” – lehetett, akiről Pál írt Korintuszból a rómaiaknak (Ró 16:23). Az apostol az oi·ko·noʹmosz görög kifejezést használja a „sáfár” szóra, melynek jelentése alapvetően ’háztartás vagy birtok intézője’. (Vö.: Ga 4:2; Rbi8, lábj. és Int; lásd: ERÁSZTUSZ 2.)

Vallása és kultúrája: Korintusz kormányzati székhelyként és Görögország vezető kereskedelmi városaként jelentőséggel bírt, mindamellett sokak számára a város egyet jelentett a kicsapongó életmóddal és a határtalan fényűzéssel, olyannyira, hogy elterjedt a „korintizál” kifejezés, amely azt jelentette, hogy valaki ’erkölcstelenséget gyakorol’. A városban dívó érzékiség a korintuszi imádat folyománya volt, különösen Aphrodité (a rómaiaknál Venus, a föníciaiaknál és a kánaánitáknál Astarta, a babilóniaiaknál pedig Istár) istennő imádatáé. Az imádatának szentelt templom egy meredek, sziklás hegy, az Akrokorinthosz tetejére épült, mely az agora felett 513 m magasan emelkedett (KÉP: 2. köt. 336. o.). Pál jó okkal adott erőteljes tanácsot és figyelmeztetést a korintuszi keresztényeknek erkölcsi magaviseletükkel kapcsolatban (1Ko 6:9–7:11; 2Ko 12:21). A városban persze volt sok más istennek és istennőnek épített templom. A régészek Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének a templomában hússzínű terrakottaábrázolásokat találtak az emberi testrészekről. Ezeket mint fogadalmi felajánlásokat hagyták a templomnál az imádók. A felajánlások  mindegyike az imádatot bemutató személy beteg testrészét (kéz, láb, szem stb.) jelképezte.

A görögökön kívül viszonylag nagy számban itáliaiak is éltek itt, ők a korábbi gyarmatosítók leszármazottai voltak. A korintuszi tanítványok közül sokaknak latin nevük volt, mint például Jusztusznak, Terciusznak, Kvártusznak, Gájusznak, Kriszpusznak, Fortunátusznak és Akhaikusznak (Cs 18:7; Ró 16:22, 23; 1Ko 1:14; 16:17). Számos zsidó telepedett le a városban. Építettek egy zsinagógát, és görög követőket nyertek meg (Cs 18:4). Egy görög felirat, melyet a Lekhaion felé nyíló kapu közelében találtak egy márvány áthidaló gerendán, jelzi, hogy Korintuszban éltek zsidók. A felirat így szól: „[Szü·na·]gó·géʹ He·br [aiʹón]”; ez azt jelenti: ’a héberek zsinagógája’. Korintuszban mindig rengeteg átutazó és kereskedő fordult meg azokon kívül, akik élvezetekre vágytak itt, a szórakozás és a sport központjában. Ez bizonyára szélesebb látókörűvé tette az ittenieket azoknál, akik olyan más városban éltek, ahol megfordult az apostol, például a görög kultúra székhelyén, Athénban. Pált megerősítette egy látomás arról, hogy Korintuszban sok igazságos érzületű ember található, ezért egy évet és hat hónapot töltött ebben a jelentős városban, ahol a Kelet és a Nyugat találkozott (Cs 18:9–11). Valószínűleg ez idő tájt írta meg két levelét a tesszalonikaiaknak.

Keresztény gyülekezet: Pál sátorkészítő társai, akik a hitben is társai voltak, Akvila és Priszcilla elkísérték őt, amikor a k. kikötőből, Kenkreából végül elhajózott a kis-ázsiai Efézusba, átszelve az Égei-tengert (Cs 18:18, 19). Az ékesen szóló Apollós ellenben Korintuszban maradt, és folytatta Pál tevékenységét, öntözte az elvetett magokat (Cs 18:24–28; 19:1; 1Ko 3:6). Pál mélységesen törődött az általa megalapított korintuszi gyülekezettel, kétszer is elküldte Tituszt, hogy képviselje őt, emellett írt két komoly hangvételű levelet a gyülekezetnek (2Ko 7:6, 7, 13; 8:6, 16, 17; 12:17, 18). Pál terve, hogy Makedóniába tartva meglátogatja a korintusziakat, meghiúsult (2Ko 1:15, 16, 23), ámde később, alighanem i. sz. 55–56 táján három hónapot töltött Görögországban, ennek az időszaknak egy részét pedig Korintuszban, amikor is megírta onnan levelét a rómaiaknak (Cs 20:2, 3; Ró 16:1, 23; 1Ko 1:14).