Egy egyszerűbb vagy díszesebb fejék, amelyet kiemelkedő személyiségek, például királyok, királynők, egyéb uralkodók, papok  viseltek, és olyanok, akiket nagy tiszteletben részesítettek vagy megjutalmaztak. Az özönvíz után a korona a hatalom, méltóság, erő, tisztelet és a jutalom jelképe lett.

A korona ősi formája nyilván a diadém (héb.: néʹzer) volt, egy egyszerű pánt, amelyet eleinte valószínűleg csak a hosszú haj leszorítására használtak. Ám később királyi fejdísszé vált, még olyan népek körében is, ahol az embereknek rövid hajuk volt. Ilyen pántok láthatók az egyiptomi, ninivei és perszepoliszi szobrokon. A későbbiekben – attól függően, hogy milyen tisztelet övezett valakit – különféle színű, szövésű vagy mintázatú diadémot hordtak. Ezen pántok némelyike kb. 5 cm széles volt, és lenvászonból, selyemből, sőt akár ezüstből vagy aranyból is készülhetett. A diadémot időnként süvegre tették. Voltak sugaras diadémok is (a pántból körös-körül a fény sugaraihoz hasonló ágak nyúltak ki), valamint olyanok, amelyeket drágakövekkel ékesítettek.

A héber néʹzer szó azon kívül, hogy „diadémot” (2Kr 23:11) jelent, utalhat olyasvalamire, ami kiválasztott, elkülönített vagy odaszentelt. Ez a főpap esetében is elmondható, akin rajta volt „az odaszenteltség jele, Istenének a felkenetési olaja” (3Mó 21:10–12; vö.: 5Mó 33:16, Rbi8, lábj.). Ezzel az alapjelentéssel összhangban, időnként, amikor arról az aranylemezről van szó, amely Izrael főpapjának a turbánján volt, az Új világ fordítás a néʹzer szót helyénvalóan így adja vissza: „az odaszenteltség jele”. Ezen az aranylemezen a következő szavak álltak: „A szentség Jehováé” (2Mó 29:6; 39:30, Rbi8, lábj.; 3Mó 8:9).

A héber királyok, például Saul is, hordtak diadémot a királyi hatalom jeleként (2Sá 1:10). Ám a leginkább használt héber szó, amely általános értelemben vett koronát jelöl, és rendszerint „koronának” is fordítják, az ʽatá·ráʹ, amely a ’körülvesz’ jelentésű ʽá·tarʹ szóból származik. (Vö.: Zs 5:12.) Ez a szó nem feltétlenül diadémot jelöl. Az a korona (ʽatá·ráʹ), amelyet Dávid az ammonitáktól szerzett hadizsákmányként Rabbában, eredetileg egy bálványnak, Malkámnak a fején volt. Nem derül ki, hogy milyen volt ez a korona, de „egy talentum arany súlyúnak [kb. 34 kg] [találták], és drágakövek voltak benne”. „Ez Dávid fejére került”, aki valószínűleg csak egy kis időre tette a fejére ezt a nehéz koronát, ezzel talán azt jelezte, hogy győzelmet aratott e felett a hamis istenség felett (1Kr 20:2; lásd: MOLOK).

Néhány koronát finom aranyból készítettek (Zs 21:3), más koronákat pedig még drágakövek is ékesítettek (2Sá 12:30). Előfordult, hogy több pántot vagy diadémot egybeszerkesztettek; ilyen lehetett a „fenséges korona” (Jób 31:36). A Zakariás 6:14-ben található „fenséges korona” kifejezés héber nyelven szó szerint „koronák”, de egyes számú ige követi. Vagyis úgy tűnik, hogy a főnév azért többes számú, mert fenséget vagy kiválóságot tükröz.

A hűtlen Sedékiásról, Júda utolsó királyáról szólva Jehova kijelentette: „Vedd le a turbánt, és rakd le a koronát!” Itt egy királyi turbánról lehet szó, amelyre aranykoronát tettek. (Vö.: Zs 21:3; Ézs 62:3.) A királyi hatalomnak ez a két jelképe eltávolíttatott, és Isten rendelete arra utalt, hogy senki sem fog uralkodóként ’Jehova trónján’ ülni (1Kr 29:23), míg el nem jön Isten Messiás-Királya (Ez 21:25–27; 1Mó 49:10).

Az Eszter 1:11; 2:17; 6:6–10 említést tesz a Perzsa Birodalomban hordott ’királyi fejdíszről’. Az ebben a beszámolóban szereplő, ’fejdísznek’ fordított héber keʹther a ’körbevesz’ jelentésű ká·tharʹ szóból származik. (Vö.: Bírák 20:43.) A Biblia nem írja le, hogy milyen volt a perzsa ’királyi fejdísz’, de a perzsa uralkodók rendszerint olyan fejdíszt hordtak, amely talán valamilyen szövetből vagy nemezből készült, merev süvegből állt, és az ezt körülölelő kék és fehér színű szalag volt tulajdonképpen a diadém.

Amikor Felső- és Alsó-Egyiptom egyetlen uralkodó hatalma alatt egyesült, az egyiptomi királyi fejdísz egy egyesített kettős korona volt. Alsó-Egyiptom koronáját (egy vörös korona, a lapos alsó részéből hátul hosszú nyúlvány indult ki, elöl pedig spirálban végződő fémszál díszítette) rátették Felső-Egyiptom koronájára (ez a fehér korona egy magas sisak volt, legömbölyített csúccsal). A korona elején általában ott volt az ureuszkígyó (az egyiptomiak szent áspiskígyója). Az asszír király fejdíszét – amelyről azt mondják, hogy olyan volt, mint a magas püspöksüveg – gyakran ékesítették például virágminták, és selyemből vagy lenvászonból készült pántok. Ez a fejdísz a mai fezhez hasonló, csonka gúla alakú süveg volt, de annál magasabb. A görög és a római koronák egyszerűbbek voltak: időnként sugaras diadémok, illetve koszorúk.

Jehova elmondta, hogy voltak férfiak, akik karpereceket tettek Oholá és Oholibá kezére, és „szépséges koronát” helyeztek a fejükre (Ez 23:36, 42). Az elmúlt évszázadokban az előkelő, gazdag arab nők (a félgömb alakú fejfedőjükön) koronát, azaz drágakövekkel ékesített arany diadémot viseltek. Ehhez hasonló fejdíszt hordhatott az ókorban néhány asszony.

 A görög szteʹpha·nosz szó fordítása: „korona”. A római katonák, hogy gúnyt űzzenek Krisztus királyi pozíciójából, és feltehetően azért, hogy tetézzék a fájdalmát, töviskoronát fontak, és Jézus fejére tették (Mt 27:29; Mk 15:17; Jn 19:2). Különféle elképzelések születtek arról, hogy milyen növényből fonták a töviskoronát. Az evangéliumokból azonban nem derül ki, hogy milyen növényről van szó.

A sporteseményeken a győzteseket megkoronázták, azaz koszorút vagy virágfüzért adtak nekik (2Ti 2:5). A görög játékok győzteseinek a koszorúját általában falevelekből készítették. Például a püthói játékokon a győztesek babérkoszorút kaptak, az olimpiai játékok győztesei vadolajfa koszorút, az iszthmoszi játékok (ezeket Korintusz közelében tartották) győztesei pedig fenyőből vagy szárított zellerből készült koszorút.

Jelképes értelem: A derék feleség „urának koronája”, hiszen jó viselkedésével kivívja, hogy mások tiszteljék és megbecsüljék a férjét (Pl 12:4). A jelképes asszonynak, Sionnak ’ékes koronává’ kellett válnia Jehova kezében, ami feltehetően arra utal, hogy ő hozta létre Siont, és, mondhatni, a magasba emelte őt, hogy mások csodálattal nézhessék (Ézs 62:1–3).

Pálnak és az útitársainak a szolgálata eredményeként létrejött Tesszalonikában egy keresztény gyülekezet, amelynek Pál olyannyira örült, hogy ’ujjongása koronájának’ nevezte, vagyis öröme egyik legnagyszerűbb forrásának tartotta (1Te 2:19, 20; vö.: Fi 4:1).

Dicsőséges, „ékes korona az ősz haj, ha az igazságosság útján található”, vagyis a Jehova félelmében eltöltött életet Ő gyönyörűségesnek tartja, és az ilyen példás élet tiszteletet szerez (Pl 16:31; lásd: 3Mó 19:32). A bölcsnek a bölcsessége olyan, mint egy korona, amely felmagasztalja őt és tiszteletet szerez neki (Pl 4:7–9). Jézus Krisztus, „aki egy kevéssel alacsonyabbá tétetett az angyaloknál”, „dicsőséggel és tisztességgel [lett] megkoronázva a halál elszenvedéséért”, vagyis égi szellemteremtményként az angyaloknál jóval magasabb állásba lett emelve (Héb 2:5–9; Fi 2:5–11). Jézus felkent követői az égben megkapják jutalmul a hűségükért „a dicsőség hervadhatatlan koronáját”, méghozzá egy „romolhatatlant” (1Pt 5:4; 1Ko 9:24–27; 2Ti 4:7, 8; Je 2:10). De ha valaki hűtlen, többé már nem viselheti gondját a Királyság-érdekeknek a földön, és elveszíti az égi koronát. Ezért a megdicsőített Jézus Krisztus így figyelmeztetett: „Továbbra is ragaszkodj erősen ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat” (Je 3:11).

A Keresztény Görög Iratokban szereplő görög di·aʹdé·ma szót a mai fordítások „diadém”-nak adják vissza. Mindig a királyi méltóság jelképeként jelenik meg, akár valóságos ez a méltóság, akár csak állítólagos. A „nagy, tűzszínű sárkány”-nak (Sátán, az Ördög) mind a hét fején van egy-egy diadém (Je 12:3, 9). „A tengerből” feljövő, jelképes hétfejű ’vadállat’ tíz szarvát is diadém ékesíti (Je 13:1). Annak, akit Hűnek és Igaznak neveznek, azaz Jézus Krisztusnak, „sok diadém” van a fején. Ezek Jehovától származnak, akinek joga van hatalmat és erőt adni (Je 19:11–13; 12:5, 10). A Jelenések 6:2 és a 14:14 úgy mutatja be Jézus Krisztust, mint akinek a fején korona (szteʹpha·nosz) van.