Ez a cím, amely a görög Khri·sztoszʹ-ból származik, a ’Messiás, Felkent’ jelentésű héber Má·síʹach megfelelője. (Vö.: Mt 2:4, Rbi8, lábj.) A „Krisztus” nem csupán köznév, amelynek egy fajta adalékként meg kellene különböztetnie az Úr Jézust a névrokonaitól, hanem hivatalos cím. (Lásd: JÉZUS KRISZTUS; MESSIÁS.)

Annak a Krisztusnak az eljövetelét, akit Jehovának fel kellett kennie a szellemével a Messiás-Királlyá, már évszázadokkal Jézus születése előtt megjövendölte a Szentírás (Dá 9:25, 26). Mindamellett Jézus a megszületésekor még nem volt a Felkent, vagyis Krisztus. A születését megjövendölő angyal ezt az utasítást adta Józsefnek: „a Jézus nevet add neki” (Mt 1:21). Amikor azonban a pásztorok Betlehem közelében megkapták az angyali üzenetet, az égi teremtmény ezt mondta nekik, előretekintve Jézus jövőbeni szerepére: „Megmentő született ma nektek, aki Krisztus, az Úr”, vagyis „akinek Krisztusnak, az Úrnak kell lennie” (Lk 2:11, Rbi8, lábj.).

Amikor a Krisztus cím Jézus neve után következik, az Jézusra mint személyre hívhatja fel a figyelmet, és arra, hogy ő lett Jehova Felkentje. Erre akkor került sor, amikor mintegy 30 éves korában megkeresztelkedett vízben, és felkenetett Jehova szellemével, amely látható módon, galamb formájában leszállt rá (Mt 3:13–17). Péter ezt így emelte ki pünkösdkor: „Úrrá is, és Krisztussá is tette őt az Isten: azt a Jézust”, nyilván emlékezve arra a kifejezésre, amelyet Jézus szájából hallott, aki elsőként használta a „Jézus Krisztus” formát (Cs 2:36–38; Jn 17:3). Ez a kifejezés egyébként a Keresztény Görög Iratok bevezető és befejező szavaiban is megtalálható (Mt 1:1; Je 22:21).

Amikor azonban a cím megelőzi a nevet, tehát a „Jézus Krisztus” forma helyett a „Krisztus Jézus” megjelöléssel találkozunk, akkor Jézusnak a tisztsége vagy állása kerül inkább előtérbe. Ilyenkor a tisztségé a főszerep, és csak másodsorban irányul a figyelem annak betöltőjére. Ez a forma arra az egyedülálló állásra emlékeztet, amelyet Jézus mint Jehova Felkentje tudhat magáénak. Becses állás ez, amelynek nem részesei a követői, noha ők is felkentek. A „Krisztus Jézus” megnevezés egyes-egyedül Jehova szeretett Fiára vonatkozik. Pál is használta ezt a kifejezést első ihletett levelében (1Te 2:14), és Lukács is élt vele egyszer, a Cselekedetek 24:24-ben (ÚV; ÚRB), amikor Pál tanúskodásáról írt.

A Biblia olykor határozott névelőt tesz a cím elé: „a Krisztus”; ez is egy módja annak, hogy a figyelmet Jézus tisztségére irányítsa (Mt 16:16; Mk 14:61). Mindamellett a mondat nyelvtani szerkezetétől is függhet, hogy van-e névelő vagy nincs, mert ahogy W. E. Vine írja: „Általánosságban szólva, ha a [Krisztus] cím a mondat alanya, akkor névelővel szerepel, de ha az állítmány része, akkor nincs névelő” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words. 1981, 1. köt. 190. o.).

A Szentírásban soha nem fordul elő, hogy Jézus neve előtt vagy után több cím is követné egymást. Ha egy cím már ott van a neve előtt, akkor az esetleges többi csak utána következik. Soha nem találkozni olyan összetétellel, hogy az Úr Krisztus Jézus vagy a Király Krisztus Jézus, olyannal viszont igen, hogy az Úr Jézus Krisztus. A 2Timóteusz 1:10-ben azt a kifejezést, hogy ’a mi Megmentőnk, Krisztus Jézus’, a görög szöveg úgy írja, hogy a ’Megmentő’ után és a ’Krisztus’ elé beteszi a ’miénk’ szó megfelelőjét, így azonosítva a Megmentő személyét. Ez egybevág a „Krisztus Jézustól, a mi Megmentőnktől” kifejezéssel (Tit 1:4), amely betű szerint így hangzana: „Krisztus Jézustól, a Megmentőtől miénk”. Az 1Timóteusz 2:5-ben arról olvasunk, hogy „egy ember, Krisztus Jézus” a Közvetítő, de az „egy ember” nem cím, csak arra mutat rá, hogy Krisztus Jézus egykor emberként élt a földön.

Pál rendhagyó módon is használja a „Krisztus” címet, amikor nem Jézusra, hanem Mózesre utalva ezt írja: „[Mózes] nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus [Khri·sztuʹ, azaz ’Felkent’] gyalázatát Egyiptom kincseinél; mert a megjutalmazásra szegezte tekintetét” (Héb 11:26). Ellentétben Izrael főpapjaival és királyaival, Mózes soha nem kenetett fel betű szerinti olajjal (2Mó 30:22–30; 3Mó 8:12; 1Sá 10:1; 16:13). Megjegyzendő azonban, hogy Jézus és a követői sem, mégis a Szentírás úgy beszél róluk, mint akiket felkentek (Cs 10:38; 2Ko 1:21). Ez utóbbi esetekben az Isten szent szellemével való felkenetés Istentől kapott kinevezést vagy megbízatást jelentett, még ha nem is volt szó betű szerinti olajról. Mózes hasonló értelemben lett kijelölve egy különleges feladatra, így aztán Pál Jehova felkentjének vagy Krisztusának mondhatta őt, hiszen megbízatást kapott az égő bokornál, és e kinevezést nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom minden kincsénél (2Mó 3:2–4:17).

A „Krisztus” kifejezés olyankor is előfordul, amikor a keresztény gyülekezetről, illetve a  közötte és az Úr Jézus Krisztus közötti kapcsolatról van szó. „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyénenként annak tagjai” – írja a Szentírás szellemi értelemben (1Ko 12:27). ’Akik megkeresztelkedtek Krisztus Jézusba, a halálába keresztelkedtek meg’, és az a reménységük, hogy ’Krisztus társörököseiként’ övék lesz az égi Királyság (Ró 6:3–5; 8:17). Részesei ’a Krisztus szenvedéseinek’, és ’Krisztus nevéért gyalázzák őket’ (1Pt 4:13, 14; 5:1). A Biblia gyakran úgy utal erre az összetartozásra, hogy ők „Krisztussal egységben” vagy „Krisztusban” vannak, illetve a másik irányból megközelítve, a „Krisztus veletek egységben” szófordulatot használja annak különböző formáiban (Ró 8:1, 2; 16:10; 1Ko 15:18; 1Te 4:16; Kol 1:27). Akiknek erősnek kellene lenniük, de gyengék a Krisztushoz fűződő kapcsolatukban, azokról azt olvassuk, hogy ’kisgyermekek Krisztusban’ (1Ko 3:1). Idővel ismét egyesítve lesz minden égi és földi dolog „a Krisztusban” (Ef 1:10).

Hamis Krisztusok: A világrendszer befejezéséről szóló próféciájában Krisztus így figyelmeztette a követőit: „Vigyázzatok, hogy senki ne vezessen félre titeket; mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok a Krisztus«, és sokakat félrevezetnek. Mert hamis Krisztusok [gör.: pszeu·doʹkhri·sztoi] és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket meg csodákat tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is” (Mt 24:4, 5, 24). Az ilyen gonosz személyek, akik hamisan azt állítják, hogy megilleti őket az Úr Jézus Krisztus címe és tisztsége, részét alkotják az an·tiʹkhri·sztosz-nak (ez az antikrisztus gör. megfelelője), amelyet ötször említ János apostol (1Jn 2:18, 22; 4:3; 2Jn 7; lásd: ANTIKRISZTUS).

A „Krisztus” kifejezés egyéb összefüggésekben: A Héber Iratok Septuaginta-fordítása több mint 40-szer használja ugyanazt a görög szót, a khri·sztoszʹ-t, és gyakran a felkent papok, királyok és próféták címeként. Áron volt „a felkent” főpap, aki felhatalmazást kapott, vagyis akit ’kineveztek az emberekért az Istennek végzett szolgálatra’ (3Mó 4:3, 5, 16; 8:12; Héb 5:1). Jehova, amikor kimondta ítéletét Éli házára, megígérte, hogy hűséges papot támaszt, aki Isten felkentje (khri·sztoszʹ) előtt fog járni mindenkor (1Sá 2:35).

A királyok azért viselhették ezt a becses címet, mert királyi tisztséget töltöttek be Jehova színe előtt, ennélfogva Sámuel az 1Sámuel 12:3 szerint úgy beszélt Saulról, mint khri·sztoszʹ-ról, ahogy a görög Septuaginta-fordításban olvassuk. Dávid pedig így kiáltott fel: „el se tudom képzelni, hogy kinyújtsam a kezem Jehova felkentje [khri·sztonʹ, LXX] [Saul] ellen!” (1Sá 26:11), és nem engedte, hogy unokaöccse, Abisai kezet emeljen Saulra (1Sá 26:8, 9). Ezenkívül Dávid megöletett egy amálekitát, aki azt mondta, hogy elpusztította „Jehova felkentjét [khri·sztonʹ, LXX]”, Sault (2Sá 1:13–16). Miután ő maga is megkapta ezt a címet és a királyi tisztséget, úgy utalt saját magára, mint aki Jehova ’felkentje [khri·sztóiʹ, LXX]’ (1Sá 16:12, 13; 2Sá 22:51). Sedékiás királyt, aki Dávid egyik örököseként ült a trónon, szintén ’Jehova felkentjének’ (khri·sztoszʹ) mondták (Si 4:20).

Ami a prófétákat illeti, a Szentírás őket is Jehova felkentjeinek nevezi, ahogy ez a Zsoltárok 105:15 paralelizmusából (gondolatritmusából) is látható. Jehova a következő parancsot adta Illés prófétának: „Elizeust. . . kend fel prófétává a magad helyébe”, bár magát a felkenetést nem részletezi a feljegyzés (1Ki 19:16).

A görög Septuagintában másutt is előfordul a khri·sztoszʹ szó prófétai értelemben. A Zsoltárok könyvében tíz példát találunk erre, és a Zsoltárok 2:1, 2-ben levő különleges figyelmet érdemel: a háborgó nemzetek és a föld királyai egybegyűlnek „Jehova ellen, és az ő felkentje ellen”. Az apostolok idézték is ezt a próféciát, és a címet ’Jézusra, a szent szolgára alkalmazták, akit Jehova felkent’ (Cs 4:24–27). Valamivel szokatlanabb példa az, amikor a kifejezés a perzsa királyra, Círuszra vonatkozik. Még meg sem született, amikor Ézsaiás próféciája (45:1–3) már kijelentette: „Így szól Jehova a felkentjéhez [khri·sztóiʹ, LXX], Círuszhoz, akinek megfogtam jobb kezét”. Círusz soha nem kenetett fel betű szerint szent olajjal, mint Izrael királyai. A „felkent” kifejezés itt – más bibliai esetekhez hasonlóan – megszólítás formájában használt cím, amely azért adatott meg ennek a királynak, mert a megbízatása vagy kinevezése Istentől volt. (Lásd: FELKENT, FELKENETÉS.)