Egy olyan eszköz, mely mesterséges fényt bocsát ki. A benne lévő kanóc a hajszálcsövesség elve alapján felszívja az olyan éghető folyadékokat, mint például az olaj, így táplálva a lángot. A kanócot lenből (Ézs 42:3; 43:17), hántolt kákából vagy indiai kenderből készítették. Az ókori lámpákban általában olívaolaj égett (2Mó 27:20), bár használták a terpentinfa olaját is.

A Jézus szemléltetésében szereplő öt értelmes szűz mindegyikének volt egy lámpája és egy tartóedénye, melyben olaj volt (Mt 25:1–4). Akik letartóztatták Jézust, lámpásokat és fáklyákat vittek magukkal (Jn 18:3).

A háztartásokban rendszerint agyaglámpásokat használtak, jóllehet bronzból készülteket is találtak Palesztinában. A legelterjedtebb  kánaáni lámpa egy tálhoz hasonlított, kör alakú volt az alja, és a széle függőleges volt (KÉP: 2. köt. 952. o.). A peremet az egyik oldalon finoman benyomták, ez volt a kanóc helye. Előfordult, hogy a peremet négy helyen nyomták be, így négy helyre is kerülhetett kanóc. Az idő előrehaladtával egy kissé változott a lámpák formája. Néhány lámpa zárt volt, és csak két lyuk volt rajta, egy a tetején (a közepe táján), itt töltötték bele az olajat, egy pedig a lámpa csőrének a végén, ahová a kanócot tették. Néhány lámpán volt egy fül is, a csőrrel ellentétes oldalon; állhatott vízszintesen is, és függőlegesen is. A görög–római korszakban készült lámpákon gyakran mitológiai személyek vagy állatok láthatók, míg a zsidók lámpásain szőlőlevelek vagy tekercsek voltak ábrázolva.

A kezdeti időkben a tálka alakú lámpák többnyire barnás színűek voltak. Az i. sz. első században használatos lámpák többféle színben is készültek, például voltak világosbarnák, vörösessárgák és szürkék is. A római időkből származók pedig vörös mázzal voltak bevonva.

A lakóházakban és más épületekben a lámpákat többnyire egy falmélyedésbe tették, de elhelyezhették azokat egy polcon vagy egy oszlopon is, illetve egy kötél segítségével felfüggeszthették őket a mennyezetre. Néha cserép-, fa- vagy fémtartókra tették őket. A lámpatartókról a fény mindenhová eljutott a helyiségben (2Ki 4:10; Mt 5:15; Mk 4:21).

A Biblia nem ír arról, hogy gyertyát használtak volna. Egy folyadékot, lámpaolajat használtak világításra. Ezért nem állja meg a helyét, hogy a King James Version több helyen is ’gyertyának’ fordítja a héber nér szót, például a Jób 29:3-ban; illetve hogy a Károli-fordítás újra meg újra ’gyertyának’ adja vissza a görög lüʹkhnosz szót. Ez utóbbira példa a Lukács 11:33, ahol a modern bibliafordítások helyesen a ’lámpa’, ’lámpás’ szavakat használják (ÚV, ÚRB, KNB).

Használata a szentélynél: Izraelben, a hajlékban a lámpatartó aranyból készült, és más formájú volt, mint az otthonokban használt lámpatartók. Jehova Isten irányelvei szerint készítették el (2Mó 25:31), és felváltva bimbókkal és virágokkal volt díszítve, három-három ága volt a főág mindkét oldalán, vagyis hét tartója volt, amelyekre kicsi lámpákat helyeztek. A lámpákhoz csak zúzott olajbogyóból készült tiszta olívaolajat használtak (2Mó 37:17–24; 27:20). Később Salamon 10 arany lámpatartót és számos ezüst lámpatartót készíttetett a templom számára (1Ki 7:48, 49; 1Kr 28:15; 2Kr 4:19, 20; 13:11).

Jehova mint lámpás és a világosság forrása: Jehova a világosság és a vezetés páratlan forrása. Miután Dávid kiszabadult az ellenségei kezéből és Saul markából, ezt mondta: „te vagy az én lámpásom, ó, Jehova, és Jehova teszi világossá sötétségemet” (2Sá 22:29). A Zsoltárok könyve egy picit eltérően fogalmaz: „te gyújtod meg lámpásomat, ó, Jehova”; úgy mutatja be Jehovát, mint aki meggyújtja a lámpást, melyet Dávid mindig magával visz, hogy megvilágítsa vele az útját (Zs 18:28).

Jézus Krisztus: János apostol látomása szerint az égi Új Jeruzsálemben ’nem lesz éjszaka’. A város a világosságát nem a napnak vagy a holdnak köszönheti, hanem Jehova Isten dicsősége világítja be, ugyanúgy, ahogyan a héberek által sekínának nevezett fénylő felhő beragyogta a szentek szentjét az ókori hajlékban és a templomban (3Mó 16:2; vö.: 4Mó 9:15, 16). A Bárány, Jézus Krisztus a város „lámpása”. A ’város’ pedig kiárasztja a szellemi világosságát a nemzetekre, az ’új föld’ lakóira, hogy irányt mutasson nekik (Je 21:22–25).

Dávidtól származó királyok: Jehova Isten Dávid királyt ültette Izrael trónjára, Dávid pedig Isten irányításával a nemzet bölcs vezetőjének  bizonyult. Ezért ’Izrael lámpásának’ nevezték (2Sá 21:17). Jehova ezt ígérte Dávidnak a vele kötött Királyság-szövetség kapcsán: „A trónod időtlen időkig szilárd lesz” (2Sá 7:11–16). Ezzel összhangban a Dávidtól származó uralkodók dinasztiája, mely Salamonnal kezdődött, olyan volt, mint egy ’lámpás’ Izrael számára (1Ki 11:36; 15:4; 2Ki 8:19; 2Kr 21:7).

Amikor Sedékiás királyt megfosztották a trónjától, és fogolyként Babilonba hurcolták, hogy ott haljon meg, úgy tűnt, hogy a ’lámpás’ kialudt. Jehova azonban nem szegte meg a szövetségét. Csupán csak felfüggesztette a királyi uralkodást, „mígnem eljön az, akié a törvényes jog” (Ez 21:27). Jézus Krisztus, a Messiás, „Dávid fia” volt a trón örököse, és a trón örökre az övé marad. Vagyis a ’lámpás’ soha nem fog kialudni. Ennek következtében Jézus egy örökkévaló lámpás, hiszen a Királyság örökre az övé (Mt 1:1; Lk 1:32).

Isten Szava: Mivel az embernek ’nem csak kenyérrel kell élnie, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik’ (Mt 4:4), Jehova parancsolatai olyanok, mint egy lámpa, megvilágítják Isten szolgáinak az útját ebben a sötét világban. A zsoltáríró kijelentette: „Lábamnak lámpása a te szavad, ösvényemnek világossága” (Zs 119:105). Salamon király pedig ezt mondta: „Mert a parancsolat lámpás, és a törvény világosság, a fegyelmező feddés pedig életnek útja” (Pl 6:23).

Péter apostol sok, Jézus Krisztusról szóló próféciát látott beteljesedni, és a saját szemével látta Jézus elváltozását a hegyen. Ezek miatt elmondhatta: „Következésképpen még biztosabb nálunk a prófétai szó; és jól teszitek, ha figyelmet fordítotok rá, mint egy sötét helyen – a szívetekben – fénylő lámpára, míg nappal nem virrad, és fel nem kel egy hajnalcsillag” (2Pt 1:19). Vagyis a keresztényeket arra ösztönözte, hogy engedjék Isten prófétai Szavát fényleni a szívükben. Ezáltal biztonságos módon kaphatnak irányítást, „míg nappal nem virrad, és fel nem kel egy hajnalcsillag”.

Isten szolgái: I. sz. 29-ben egy papnak, Zakariásnak a fia, János ezt hirdette: „Tanúsítsatok megbánást, mert elközeledett az egek királysága” (Mt 3:1, 2; Lk 1:5, 13). Izrael nem engedelmeskedett a Törvénynek, és János elküldetett, hogy megbánást prédikáljon, illetve hogy Isten Bárányára irányítsa a figyelmet. Izrael fiai közül sikerült sokakat visszafordítania Jehovához, az Istenükhöz (Lk 1:16). Ezért Jézus ezt mondta Jánosról: „Ő égő és fénylő lámpás volt, és egy rövid ideig örvendezni akartatok nagy örömmel a világosságában. Nálam azonban az a tanúság van, amely nagyobb, mint Jánosé, mert a cselekedetek, amelyeknek elvégzésével megbízott az Atyám, maguk a cselekedetek, amelyeket véghezviszek, azok tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött” (Jn 5:35, 36).

Jézus ezenkívül ezt mondta a tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyen fekvő várost. Az emberek, ha lámpát gyújtanak, nem a véka alá helyezik, hanem a lámpatartóra, és fénylik mindazoknak, akik a házban vannak. Hasonlóképpen engedjétek fényleni világosságotokat az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőséget adjanak égi Atyátoknak” (Mt 5:14–16). Isten szolgáinak tisztában kell lenniük azzal, hogy miért kapták meg a világosságot, és fel kell ismerniük, hogy rendkívül ostoba dolog lenne a részükről, és káros lenne a számukra, ha mint lámpák, nem engednék fényleni ezt a világosságot.

További jelképes értelem: Lámpa szemlélteti azt is, amire egy személy támaszkodik, hogy megvilágítsa az útját. Ezt a szóképet felhasználva állítja szembe a példabeszéd az igazságos és a gonosz embereket: „Az igazságosak világossága vigadozik, a gonoszok lámpása azonban kialszik” (Pl 13:9). Az igazságosak világossága egyre fényesebb lesz, de bármilyen fényesen tündököljön is a gonoszok lámpása, és bármilyen szerencsésnek tűnjön is ennek következtében az útjuk, Isten gondoskodni fog arról, hogy sötétségben végezzék, ahol a lábuk kétségkívül meg fog botlani. Azokra is ez vár, akik átkozzák apjukat vagy anyjukat (Pl 20:20).

Az, hogy valakinek a „lámpása kialszik”, azt is jelenti, hogy nincs jövője. Egy másik példabeszéd ezt mondja: „nincs jövője egy rossz embernek sem; a gonoszok lámpása kialszik” (Pl 24:20).

Amikor Bildád arra célzott, hogy Jób valamilyen titkos gonoszságot rejteget, ezt mondta a gonosz emberről: „A világosság elsötétül sátrában, és ott kialszik az ő lámpása.” Az érvelése során később még hozzátette: „Nem lesz utódja és leszármazottja népe között”. Salamonról azt mondták, hogy egy lámpa, melyet Isten az apjának, Dávidnak adott, ezért egy személy lámpájának a kioltása azt is jelentheti, hogy a személynek nincsenek utódai, akik átvennék az örökségét (Jób 18:6, 19; 1Ki 11:36).

Jelképesen szólva valakinek a szeme is lehet ’lámpás’. Jézus ezt mondta: „A test lámpása a szem. Ha tehát a szemed egyszerű [őszinte, osztatlan figyelmű, összpontosító, nagylelkű], az egész tested világos lesz, de ha a szemed gonosz,  az egész tested sötét lesz” (Mt 6:22, 23, Rbi8, lábj.). A szem olyan, mint egy lámpás, mivel a szem segítségével tud a test úgy járni, hogy ne botoljon meg, és ne menjen neki semminek. Természetesen Jézus a ’szív szemére’ gondolt (Ef 1:18), ahogyan az a szövegkörnyezetben olvasható szavaiból kiderül.

A Példabeszédek 31:18 ezt mondja a jó feleségről: „lámpása ki nem alszik éjjel.” Ez egy átvitt értelmű kifejezés, mely azt jelenti, hogy szorgosan dolgozik éjjel, és még napfelkelte előtt felkel, hogy folytassa a munkáját. (Vö.: Pl 31: 15.)

A Példabeszédek 20:27 szerint „a földi ember lehelete Jehovának a lámpása, mely alaposan végigkutatja bensejének legbensőbb részeit”. Amit az ember ’kilehel’, vagyis kimond, legyen az jó vagy rossz, feltárja, azaz fényt derít arra, hogy milyen a személyisége, a belső énje. (Vö.: Cs 9:1.)