(héb.: szúsz; reʹkhev [szekérhúzó lovak, harci lovak]; reʹkhes [lófogat; postalovak]; gör.: hipʹposz):

Jehova, ennek az állatnak a Teremtője, a ló néhány fő vonásáról beszélt, amikor megfeddte Jóbot: a hatalmas erejéről; arról, hogy horkant; hogy türelmetlenül kapál; hogy izgatott, ha csatába megy; és hogy nem rémül meg a fegyverek csattogásától (Jób 39:19–25). Ez az ismert állat már régtől fogva együtt él az emberrel, aki zablával és ostorral tartja kordában (Zs 32:9; Pl 26:3; Jk 3:3).

Szerepe a hadviselésben: Amellett, hogy királyok, fejedelmek, tisztviselők használták a lovakat, és a gyors hírvivő szolgálat is nagy hasznukat vette (2Sá 15:1; Pr 10:7; Esz 6:7, 8; 8:14; Jr 17:25; 22:4), az ókorban főképp a hadviselésben alkalmazták őket (Pl 21:31; Ézs 5:28; Jr 4:13; 8:16; 46:4, 9).

A hegyvidéken és nehéz terepen azonban nem nagyon tudták hasznukat venni a hadviselésben (Ám 6:12). Ezért amikor Izrael királya, Aháb vereséget mért a szír seregre, Ben-Hadád emberei azzal mentegetőztek, hogy Izrael Istene „a hegyek Istene”, nem pedig a síkságok Istene, ahol a lovak és a szekerek jól boldogulnak. Ám Jehova még a síkságon is győzelemre vitte Izraelt (1Ki 20:23–29).

A ló olyan félelmetes részét alkotta egy jól működő haderőnek, hogy volt olyan, amikor egy magát fölényben érző sereget már az is megfélemlített és fejvesztett menekülésre késztetett, hogy pusztán csak meghallotta nagyon sok ló és szekér hangját (2Ki 7:6, 7). Egyiptom, Asszíria, Babilónia, a méd–perzsa birodalom és más nemzetek hadereje nagymértékben a lovakra támaszkodott (Ézs 31:1, 3; Jr 6:22, 23; 50:35, 37, 41, 42; 51:27, 28; Ez 23:5, 6, 23; 26:7, 10, 11; Ná 3:1, 2; Ha 1:6, 8). Réges-régi emlékműveken visszatérő  motívum a ló, melyet zablával, gyeplővel, nyeregtakaróval, fejdísszel és sallangokkal ábrázolnak.

Ám az ókorban Isten választott népe, az izraeliták nem hasonlíthattak az egyiptomiakhoz és az abban az időben létező más nemzetekhez, melyek úgy gondolták, hogy a lovak és a szekerek nélkülözhetetlenek a biztonsághoz és a függetlenséghez. Izrael királyai nem szerezhettek maguknak sok lovat (5Mó 17:15, 16). Az izraelitáknak nem volt szabad katonai erőben, lovakban és szekerekben bízniuk; Jehovára kellett tekinteniük segítségért, és sohasem félhettek az ellenségeik hadigépezetétől (5Mó 20:1–4; Zs 20:7; 33:17; Hó 1:7).

Izrael királya, Dávid megszívlelte Jehovának azt a tilalmát, hogy ne szerezzen sok lovat. Amikor Dávid győzelmet aratott Cóba királya, Hadadézer fölött, sok lovat zsákmányolhatott volna a hadseregének, de ő csak annyit tartott meg, amennyire szerinte szüksége volt a legközelebbi tervei megvalósításához, és megparancsolta, hogy a többi ló lábának szegjék inát (2Sá 8:3, 4; 1Kr 18:3, 4; vö.: Jzs 11:6, 9; lásd: ÍN).

Salamon idejétől a száműzetésből való hazatérésig: Dávid fia és utóda, Salamon azonban több ezer lovat szerzett (1Ki 4:26 [arról, hogy „negyvenezer lova ‹volt› az istállóállásokban”, általában úgy gondolják, hogy egy másolói hiba, és a pontos adat „négyezer”]; vö.: 2Kr 9:25). Salamon királynak Egyiptomból és más országokból is hoztak lovakat (2Kr 9:28), és ajándékoztak is neki lovakat azok, akik hallani akarták a bölcsességét (1Ki 10:24, 25; 2Kr 9:23, 24). Az állatoknak különleges városokban, a szekerek városaiban és Jeruzsálemben építettek istállókat (1Ki 9:17–19; 10:26). A lovak takarmányozására szánt árpát és szalmát azok a területi megbízottak vitték, akik a királyi asztalt is ellátták élelemmel (1Ki 4:27, 28).

Salamon uralma idején a király kereskedői lovakkal és szekerekkel kereskedtek. Egy ló ára 150 ezüst volt (kb. 330 dollár, ha ezüstsekelről van szó), egy szekéré pedig 600 ezüst (kb. 1320 dollár, ha sekelről van szó) (1Ki 10:28, 29; 2Kr 1:16, 17).

Júda és Izrael későbbi királyai is használtak lovakat a hadviselésben (1Ki 22:4; 2Ki 3:7). Ézsaiás próféta Júdával kapcsolatban kijelentette, hogy betelt a földje lovakkal (Ézs 2:1, 7). Jóllehet voltak olyan időszakok Izrael történelmében, amikor a szárazság, az éhínség és a katonai vereség megtizedelte a lovakat (1Ki 17:1; 18:1, 2, 5; 2Ki 7:13, 14; 13:7; Ám 4:10), az emberek mégis beléjük vetették a bizalmukat, és Egyiptomtól vártak katonai segítséget (Ézs 30:16; 31:1, 3). Sőt még az is előfordult, hogy Júda gonosz királyai a pogány imádatuk részeként lovakat ajándékoztak a napnak, és bevitték őket Jehova templomának szent területére (2Ki 23:11). Az utolsó júdai király, Sedékiás föllázadt Babilon királya, Nabukodonozor ellen, majd pedig Egyiptomba küldött lovakért és katonai segítségért (2Kr 36:11, 13; Ez 17:15). A prófécia beteljesedéseként Júda száműzetésbe ment (Ez 17:16–21; Jr 52:11–14).

A Biblia leírta, hogy lovak is lesznek azok között a teherhordó állatok között, melyek Jeruzsálembe viszik Isten szétszéledt népét (Ézs 66:20). Ezért figyelemre méltó, hogy a helyreállítási próféciák első beteljesedésekor a hazatérő zsidók 736 lovat hoztak magukkal (Ezs 2:1, 66; Ne 7:68).

Jelképes értelem: A Szentírásban a ló újra meg újra megjelenik jelképként. A Biblia a hűtlen Jeruzsálem házasságtörő fiait párzásra ’felgerjedt lovakhoz’ hasonlítja (Jr 5:7, 8). A hűtlen Jeruzsálem prostituált módjára felkínálta magát a pogány nemzetek uralkodóinak, és úgy gerjedezett utánuk, ahogy az ágyasok szoktak, azoknak az ágyasai, akiknek a féktelen szexuális vágyaik a hím lovakéihoz hasonlók (Ez 23:20, 21). A hitehagyott nép makacs és bűnbánatot nélkülöző magatartása a csatába vágtató ló féktelenségéhez hasonlít, mely állat mit sem törődik a következményekkel (Jr 8:6).

Az, hogy egy királyi csatalónak különleges figyelmet szenteltek, és hogy gazdagon feldíszítették, jól szemlélteti, hogy Jehova ismét kedvezően tekint a bűnbánó népére, olyanná téve azt, mint egy győzedelmes csatalovat (Za 10:3–6).

Amikor Jehova Jóel próféta által megjövendölte, hogy súlyos csapás éri azokat, akik a népe tagjainak nevezik magukat, de valójában hitehagyottak, emésztő pusztításról beszélt, melyet ’a lovak külsejéhez’ hasonló kinézetű rovarok okoznak (Jóe 2:1–4). János apostol hasonló látomást kapott egy nagy, sáskák által okozott csapásról, melyben a sáskák „a csatára felkészített lovakhoz voltak hasonlók” (Je 9:7).

János lovasseregeket is látott, melyeknek száma kétszer tízezerszer tízezer (200 000 000) volt, és ezeket azzal bízták meg, hogy hajtsák végre Isten pusztító ítéleteit. A lovaknak megvolt a hatalmuk, hogy a fejükkel és farkukkal halált okozzanak. Ezeket a lovakat nyilvánvalóan az a négy angyal irányította, akik korábban meg voltak kötözve az Eufrátesznél (Je 9:14–19).

Jehova láthatatlan, égi hadigépezetét tüzes lovak és szekerek ábrázolják (2Ki 2:11, 12). Elizeus egyszer azért imádkozott, hogy Jehova nyissa meg a megrettent szolgája szemét, hogy az lássa:  ’a hegyvidék tele van tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül’, hogy megvédjék a prófétát a körülöttük álló szír haderőtől, melyet Elizeus elfogására küldtek (2Ki 6:17).

Évszázadokkal később Zakariás négy szekérről kapott látomást. Az első szekérbe vörös, a másodikba fekete, a harmadikba fehér, a negyedikbe pedig foltos, tarka lovak voltak befogva. Ezek a szekerek ’az ég négy szellemét’ jelentették (Za 6:1–8; lásd még: Za 1:8–11).

Zakariás próféciája, mely azokról szólt, akik harcra gyülekeznek Jeruzsálem ellen, rávilágított, hogy Jehova a népe megmentésére fog sietni, és pusztulást hoz az ellenségre meg annak lovaira (Za 14:12–15; lásd még: Ez 38., 39.). Még arra is kitért, hogy ennek a tettnek az lesz az egyik áldásos hatása, hogy a lovakat nem használják többé harcban, hanem inkább olyan szolgálatra fogják őket, amely Isten dicsőségére válik. Erre a gondolatra a következő szavak utalnak: „ez olvasható majd a lovak csengettyűin: »A szentség Jehováé!«” (Za 14:20; vö.: 2Mó 28:36, 37). A harci szekér és a ló kiirtása pedig a béke helyreállítására utal (Za 9:10).

János apostol jelképes látomása úgy festi le a megdicsőített Jézus Krisztust, mint aki fehér lovon lovagol, és egy sereg kíséri, melynek tagjai szintén fehér lovakon ülnek. Ez a Jánosnak kinyilatkoztatott látomás rámutat, hogy Krisztus igazságos háborút fog vívni minden ellenséges személy ellen Istenének és Atyjának, Jehovának a megbízásából (Je 19:11, 14). Egy korábbi látomásban lovasok és azok lovai jelképezik azt, hogy Krisztus elkezd királyként tevékenykedni, valamint az ezt követő csapásokat (Je 6:2–8).