(héb.: lí·líthʹ):

Egy teremtmény, amely az Edom teljes pusztulásáról és a romjain megtelepedő lényekről szóló beszámolóban szerepel (Ézs 34:14). A héber szót többféleképpen fordították, például ’fülesbagolynak’ (Szep.), ’éjtszaka rémének’ (Káldi), ’lappantyúnak’ (ÚV, NE) és ’éji boszorkánynak’ (Kár.), ugyanakkor a Katolikus fordítás egyszerűen csak transzliterálja, vagyis „Lilit”-nek adja vissza.

Sok tudós azt próbálja bizonyítani, hogy a héber szó egy jövevényszó, melyet az ókori sumer, illetve akkád nyelvből vettek át, és hogy egy mitológiai  alaknak, a levegő női démonjának a nevéből (Lilit) származik. G. R. Driver professzor azonban úgy véli, hogy a héber lí·líthʹ szó egy olyan alapszóból ered, amelynek a jelentése ’mindenféle csavarodás, fordulás, illetve csavarodott, megfordult dolog’, mint ahogyan az ’éjszaka’ jelentésű héber laʹjil (v. lajʹlá) szó is a következő gondolatot közvetíti: ’begöngyöli magát, illetve beborítja a földet’. A professzor szerint amennyiben a lí·líthʹ ebből az alapszóból ered, akkor a lappantyút jelölheti, mivel egyrészt ez egy éjjeli madár, másrészt arról ismert, hogy röptében gyors fordulásokat végez és csapong, miközben molyokra, bogarakra és más éjszakai rovarokra vadászik. Driver idézett egy Tristram nevű természettudóst, aki így jellemezte a lappantyút: „a szürkület közeledtével nagyon aktív lesz, és nagy sebességgel és akrobatikus fordulatokkal csap le a zsákmányára” (Palestine Exploration Quarterly. London, 1959, 55–56. o.).

A lappantyú testhossza majdnem 30 cm, a szárnyfesztávolsága 50 cm vagy annál nagyobb, a tollazata pedig hasonlít a bagolyéhoz, mivel puha, és elmosódott szürke meg barna foltok vannak rajta. Puha szárnytollainak köszönhetően nesztelenül tud repülni. Nagy öblű csőre van, és nyilván emiatt kapta a kecskefejő elnevezést. Egy ókori legenda úgy tartja, hogy a madár kecskék tejét szopta.

Mivel a lappantyú egyes fajai megtalálhatók pusztaságokban, így valószínűsíthető, hogy előfordulhatott ez a madár Edom sivatagos vidékén. Egy egyiptomi lappantyúfaj (Caprimulgus aegyptius) szinte kizárólag a sivatagban él – ahol akáciafák vagy tamariszkuszok fordulnak elő –, és szürkületkor indul élelemszerző körútjára. Egy másik lappantyúfaj (Caprimulgus nubicus) a sivatag peremén él, Jerikó és a Vörös-tenger között, tehát olyan területen, amilyen Edomé is volt.