Az ókorban a hivatalos, üzleti, illetve magánlevelek írása és küldése a kommunikáció széles körben elterjedt formája volt (2Sá 11:14; 2Ki 5:5–7; 10:1, 2; 2Kr 30:1; Ezs 4:7; Ézs 37:14; Jr 29:1; Cs 9:1, 2; 28:21; 2Te 2:2; Héb 13:22).

A héber széʹfer szó minden olyasmire utal, ami le van írva. Több jelentése is van, például: ’könyv; levél; írás; szerződés; írott okmány’. A görög gramʹma szó jelenthet betűt, illetve írott okmányt is (2Ko 3:7; Cs 28:21). A görög e·pi·szto·léʹ szó pedig csakis írott üzenetet jelöl (1Ko 5:9).

A bizalmas leveleket általában lepecsételték (1Ki 21:8). Szanballat tiszteletlen módon egy nyitott levelet küldött Nehémiásnak. Ezzel vélhetően az volt a célja, hogy a levelében ismertetett hamis vádak mindenki tudomására jussanak (Ne 6:5).

Az ókorban a papiruszon kívül más anyagokat is használtak a levélíráshoz, egyebek mellett osztrakonokat (kisebb cserépedénydarabokat) és agyagtáblákat. Babilóniában és más területeken is több ezer agyagtáblát találtak. Miután a puha agyagot megmosták és megtisztították, táblát formáztak belőle, és a még nedves agyagfelületbe íróvesszővel ék alakú jeleket nyomtak. Ezeket az agyagtáblákat sokszor agyagborítékokba tették. A szerződések szövegét néha az agyagborítékon is feltüntették. Majd a borítékokat lepecsételték, kemencében kiégették, vagy megszárították őket a napon, hogy megkeményedjenek, és így tartósak legyenek. (Lásd: RÉGÉSZET.)

A leveleket rendszerint hivatásos írnokok írták. Ezek az írnokok általában rendelkezésre álltak az uralkodók udvarában, miként a perzsa udvarban is, és velük íratták meg a hivatalos állami leveleket (Esz 8:9; Ezs 4:8). Ott voltak a piactereken a városkapuk közelében is, ahol a köznép tagjai leveleket írathattak velük és üzleti tranzakciókat jegyeztethettek le velük.

A leveleket olykor követek (2Ki 19:14) vagy futárok (2Kr 30:6; Esz 3:13; 8:14) vitték. Úgy tűnik, hogy egészen a római korig a postaszolgálat csakis a hivatalos levelezést intézte. Így az átlagemberek a leveleiket olyan ismerősökkel vagy kereskedőkkel tudták elküldeni, akik ide-oda utaztak.

Az ókorban nem voltak ismeretlenek az ajánlólevelek sem. Pál apostolnak azonban nem volt szüksége ajánlólevelekre – sem olyanokra, amelyek a korintuszi keresztényeknek szóltak volna, sem olyanokra, amelyek tőlük valók lettek volna – annak bizonyítására, hogy ő Isten szolgája. Maga az apostol segített nekik abban, hogy keresztényekké váljanak, ezért jelenthette ki: „Ti vagytok a mi levelünk, mely a szívünkre van felírva, és amelyet ismer és olvas minden ember” (2Ko 3:1–3).

Az i. sz. első században a Pál, Jakab, Péter, János, Júdás és a Jeruzsálemben lévő vezető testület által írt levelek mind hozzájárultak a keresztény gyülekezet növekedéséhez, valamint ahhoz, hogy megmaradjon a gyülekezet egysége és tisztasága (Cs 15:22–31; 16:4, 5; 2Ko 7:8, 9; 10:8–11).