Olyan menedékhely, amelynek a tetejét faágakból és lombokból készítették. Időnként volt benne egy fapadló is, valamelyest a föld felett. A lombsátor héber elnevezése szuk·káʹ (szókh, Si 2:6), a görög neve pedig szké·néʹ (Cs 15:16). A Jeruzsálemben évenként megtartott lombsátorünnep idején lombsátrakat állítottak fel a házak tetején, az udvarokon, a köztereken, sőt még a templom udvarán is, valamint az utak mentén Jeruzsálem környékén. Nyárfa, olajfa és olajtartalmú fa ágaiból, valamint pálmafa és illatos mirtusz leveleiből építették ezeket a sátrakat. Ez az ünnep arra emlékeztette az izraelitákat, hogy Jehova lombsátrakban adott nekik hajlékot, amikor kihozta őket Egyiptomból (3Mó 23:34, 40–43; Ne 8:15; lásd: LOMBSÁTORÜNNEP).

A lombsátrakat a hétköznapokban több mindenre is használták. Jákob lombsátrakat készített a jószágainak egy helyen, amelyet azután elnevezett Szukkótnak; ennek a névnek a jelentése: ’lombsátrak’ (1Mó 33:17). A seregek is állítottak lombsátrakat a mezőn, amelyeket főként a tisztek használtak (1Ki 20:12, 16).

Gyakran lombsátrat, egy fajta bódét építettek a szőlőkbe vagy a mezők közepére, ahová az őr behúzódhatott a nap heve elől, miközben vigyázott, nehogy tolvajok vagy állatok hatoljanak be a területre (Ézs 1:8). Az aratók délidőben a lombsátrak árnyékában ettek, így időt nyertek, mert nem kellett hazamenniük a mezőről ebédelni. A sűrűn rakott lombokon nem folyt át az eső, így a lombsátrak menedéket nyújtottak a csapadék ellen (Ézs 4:6). Jónás is készített magának egy ilyen lombsátrat, behúzódott alá a nap elől, és várta, mi fog történni Ninivével, a várossal, amely ellen prófétált (Jón 4:5).

Jelképes értelem: Ézsaiás szavai szerint a pusztán hagyott Jeruzsálem olyan Jehova szemében, mint egy lombsátor a szőlőben, nem pedig egy sűrűn lakott város (Ézs 1:8). Jehova úgy mutatja be magát, mint aki felhők sátrában, vagyis lombsátrában lakik, valahányszor alászáll az égből a földre egy időre. A felhők sátra elrejti fenséges mindenhatói voltát, és e sátorból mennydörgések robaja hallatszik (Zs 18:9, 11; 2Sá 22:10, 12; Jób 36:29). Dávid Jehova ’sátrának’, azaz lombsátrának nevezi azt a rejtekhelyet, amely azok számára van fenntartva, akik Jehovában bíznak (Zs 31:20).

Ámós arról ír, hogy Isten újjáépíti „Dávid lombsátrát, mely összeomlott” (Ám 9:11). Jehova annak idején megígérte Dávidnak, hogy Dávid királysága rendíthetetlen lesz időtlen időkig. Ezékiel ihletés alatt a következőket prófétálta arról, miként vetik el Júda királyságát és az utolsó királyát, Sedékiást, aki Dávid vonalán jön el: „Rommá, rommá, rommá teszem. Nem is lesz senkié, mígnem eljön az, akié a törvényes jog, és neki adom azt” (Ez 21:27). Ettől az időtől kezdve nem volt olyan király, aki Dávid leszármazottjaként ’Jehova trónján’ ült volna Jeruzsálemben (1Kr 29:23). Ám i. sz. 33 pünkösdjén Péter rávilágított, hogy Jézus Krisztus Dávid leszármazási vonalán jött el, és Jézus volt az, akiről Isten kijelentette, hogy örök Király lesz. Péter elmondta a Jeruzsálemben összegyűlt zsidóknak, hogy az ő napjaikban Jehova feltámasztotta Jézust, és Úrrá is, és Krisztussá is tette (Cs 2:29–36). Később Jakab tanítvány arra utalt, hogy Ámós próféciája teljesedőben volt, ugyanis folyamatban volt Krisztus tanítványainak (a Királyság-örökösöknek) a begyűjtése a zsidók és a nem zsidók közül (Cs 15:14–18; Ró 8:17).