1. Egy olyan személy, aki i. e. 537-ben, a 70 éves babiloni száműzetés után visszatért Jeruzsálembe és Júdába (Ezs 2:1, 2). Márdokeus az izraeliták között kiemelkedő személyiség és elöljáró volt, aki segített Zorobábelnek. Külön meg van említve a Júdába hazatelepültekről elsőként készült származási jegyzékben (Ne 7:5–7).

2. „Jáir fia, aki Simeinek, a benjáminita Kís fiának a fia” (Esz 2:5); Eszter unokabátyja és gyámja (Esz 2:7). Márdokeus a Bibliában kizárólag az Eszter könyvében jelenik meg. A könyv beszámol róla, hogy milyen fontos szerepet töltött be az i. e. V. század eleji Perzsa Birodalomban. A bizonyítékok arra mutatnak, hogy Márdokeus volt az Eszter könyvének az írója.

Némelyek kételkednek a könyv hitelességében, illetve abban, hogy Márdokeus valóságos személy volt. Az az ellenvetésük, miszerint legalább 120 évesnek kellett lennie, a gyönyörű unokahúgának pedig 100 évvel fiatalabbnak, azon a téves feltételezésen alapul, hogy az Eszter 2:5, 6 arra utal, hogy Márdokeus Jekóniás királlyal együtt került a babiloni száműzetésbe. Ám a Biblia célja ebben a szövegben nem az, hogy Márdokeus élettörténetét vázolja, hanem az, hogy bemutassa a leszármazását. Alighanem Kís, Márdokeus dédapja, vagy egy még korábbi elődje lehetett az, akit ’száműzetésbe vittek’. Egy másik nézet szerint – amely összhangban van a Biblia kifejezésmódjával – a száműzetésben született Márdokeust azért tekintik úgy, mint akit i. e. 617-ben száműzetésbe vittek, mert igaz ugyan, hogy ekkor még nem született meg, de ősatyáinak az ágyékában volt. (Vö.: Héb 7:9, 10.)

A király lojális szolgája: A beszámolóban Márdokeus zsidó száműzött létére a király szolgája volt. Hallotta, hogy Ahasvérus, Perzsia királya megfosztotta Vástit a királynéi rangjától, és hogy a birodalom összes gyönyörű szűz leányát egybegyűjtötték, hogy közülük valakit a királyné helyébe válasszanak. Márdokeus  unokatestvére, Eszter, aki „szép alakú és szép külsejű” leány volt, bekerült a királynéjelöltek közé, de azt nem árulta el, hogy zsidó származású (Esz 2:7, 8). Őt választották meg királynénak. Márdokeus továbbra is a tisztségében maradt, és épp „a király kapujában ült”, amikor tudomására jutott, hogy két udvari tisztviselő, Bigtán és Teres összeesküvést szőtt, hogy kezet emel Ahasvérus királyra. Márdokeus figyelmeztette a királyt Eszter által, és lojális tettét feljegyezték „a napok eseményeinek könyvébe” (Esz 2:21–23).

Nem hajlandó meghajolni Hámán előtt: Ezt követően az agágita Hámán a legfőbb minisztere lett Ahasvérusnak, aki elrendelte, hogy a király kapujában mindenki boruljon le Hámán előtt, elismerve felmagasztalt pozícióját. Márdokeus rendíthetetlenül kitartott amellett, hogy ezt nem teszi meg, és azt mondta, azért nem hajlandó erre, mert zsidó (Esz 3:1–4). Mivel Márdokeus ezzel indokolta tettét, ez azt mutatja, hogy istenfélő zsidó lévén a viselkedése az Istenéhez, Jehovához fűződő kapcsolatával van összefüggésben. Felismerte, hogy ha Hámán előtt borul le, az többet jelent annál, hogy földre borul egy magas rangú személyiség előtt, ahogy az izraeliták is tették a múltban, amivel mindössze azt ismerték el, hogy a másik személynek uralkodóként magasabb a tisztsége (2Sá 14:4; 18:28; 1Ki 1:16). Hámán esetében jó oka volt Márdokeusnak arra, hogy ne hajoljon meg. Hámán alighanem amálekita volt, és Jehova kifejezte, hogy harcolni fog Amálekkel „nemzedékről nemzedékre” (2Mó 17:16; lásd: HÁMÁN). Márdokeus részéről ez az Isten iránti lojalitás kérdése volt, és nem politikai állásfoglalás.

Hámán még inkább feldühödött, amikor rájött, hogy Márdokeus zsidó. Olyannyira nagy volt a gyűlölete, hogy míg Márdokeus ott ült a kapuban, és nem volt hajlandó meghajolni előtte, nem tudta élvezni a hatalmát és a kiváltságait. Ám bosszúszomját nem csak Márdokeuson szerette volna kitölteni, ezért kijárta a királynál, hogy adjon ki egy rendeletet, mely alapján Márdokeus népéből mindenkit el kell pusztítani a Perzsa Birodalomban (Esz 3:5–12).

Eszköz Izrael megszabadításában: Igaz ugyan, hogy kibocsátották a rendeletet, mely szerint el kell pusztítani minden zsidót a birodalomban, Márdokeus mégis kifejezte abbeli hitét, hogy Eszter azért került királyi méltóságra ebben az időben, hogy megszabaduljanak a zsidók. Felhívta Eszter figyelmét arra, hogy milyen nagy felelőssége van, és utasította, hogy könyörögjön a király kegyéért, és kérje a segítségét. Noha Eszter az életét veszélyeztette, beleegyezett, hogy ezt véghezviszi (Esz 4:7–5:2).

Márdokeus és a zsidók szempontjából a legjobb időben történt (ugyanis éppen Márdokeusnak a király iránti lojalitása került szóba), hogy Ahasvérus király figyelme egy álmatlan éjszakán gondviselésszerűen az államügyekről készült, hivatalos feljegyzések könyvére irányult. Így történt, hogy a királynak eszébe jutott, hogy Márdokeust nem jutalmazták meg a múltban tett szolgálatáért, vagyis azért, hogy leleplezte Bigtán és Teres összeesküvését. Ekkor a király szerette volna Márdokeust különleges tiszteletben részesíteni – ami Hámánnak igazán megalázó volt, mivel ő kapta azt a parancsot, hogy nyilvánosan részesítse tiszteletben Márdokeust, miközben közhírré teszi ezt a megtiszteltetést (Esz 6:1–12).

Eszternek sikerült vádat emelnie Hámán ellen amiatt, hogy nagyon rossz színben tüntette fel és megrágalmazta a zsidókat, valamint amiatt, hogy álnokul magának a királynak az érdekei ellen szőtt terveket. A feldühödött Ahasvérus kimondta Hámánra a halálos ítéletet, és Hámánt arra a 22 m-es oszlopra akasztották fel, amelyet még Márdokeusnak emeltetett (Esz 7:1–10).

Ekkor Márdokeus lett Hámán helyett a legfőbb miniszter, és megkapta a király pecsétgyűrűjét, hogy állami papírokat hitelesítsen vele. Eszter kinevezte Márdokeust Hámán háza fölé, amelyet a király Eszternek adott. Márdokeus ezután a király felhatalmazásával egy újabb rendeletet bocsátott ki, amely – ellensúlyozva az előzőt – törvényes jogot biztosított a zsidóknak, hogy megvédjék magukat. Ezzel szabadulás és öröm virradt a zsidókra. A Perzsa Birodalomban sokan a zsidók mellé álltak, és mire elérkezett adár 13., a törvények végrehajtásának a napja, a zsidók már felkészültek voltak. Márdokeus magas rangja miatt a tisztviselők mellettük álltak. Susánban a harc a következő napon is folytatódhatott. A Perzsa Birodalomban a zsidók ellenségei közül több mint 75 000-en semmisültek meg, köztük Hámán tíz fia is (Esz 8:1–9:18). Márdokeus elrendelte, Eszter pedig megerősítette, hogy évente ünnepeljék meg adár 14. és 15. napját, ’a púrimnak napjait’, örvendezve, lakomát tartva, és megajándékozva egymást meg a szegényeket. A zsidók kötelezték magukat és utódaikat az ünnep megtartására, s elfogadták ezt a kötelezettséget magukra és utódaikra nézve, valamint mindazokra nézve, akik hozzájuk csatlakoznak. Márdokeust, mivel második volt a birodalomban, tisztelet övezte az Istennek szentelt nép, a zsidók körében, és továbbra is az ő jólétüket szolgálta (Esz 9:19–22, 27–32; 10:2, 3).

Hithű férfiú: Márdokeus hithű férfiú volt, azokhoz hasonló, akikről Pál apostol a Héberek  11. fejezetében beszél, bár nincs megemlítve név szerint. Bátor volt, és határozott, feddhetetlen és lojális Istenhez meg a népéhez, és a szerint az alapelv szerint járt el, amelyet később Jézus mondott: „Fizessétek hát vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené” (Mt 22:21). Eszterrel együtt Benjámin törzséből valók voltak, és Benjáminról Jákob patriarcha a következőket prófétálta: „Benjámin szétszaggat, mint a farkas. Reggel prédát eszik, este pedig zsákmányt oszt” (1Mó 49:27). Ezek a benjáminiták Izrael nemzetének az alkonyán hajtották végre e tetteket, miután már nem volt többé a trónon közülük való király, és a nem zsidók uralma alá kerültek. Lehetséges, hogy Márdokeusnak és Eszternek állt kiváltságában elpusztítani az utolsó, gyűlölt amálekitákat. Márdokeus szívén viselte honfitársai jólétét, ami arra mutat, hogy hitte, Izrael gyermekei közül kerül ki Ábrahám Magva, aki által áldást nyer a föld minden családja (1Mó 12:2; 22:18).