Bibliai értelemben a másoló olyan személy volt, aki írott anyagoknak, és főként a Szentírásnak a másolásával foglalkozott. A „másoló”-nak fordított héber szó a szó·férʹ. Ez a szó a számolással és a feljegyzések készítésével van kapcsolatban, és több jelentése is van, például: írnok (Bí 5:14) vagy titkár (Jr 36:32; Ez 9:2, 3). Az írnok feladata vagy az volt, hogy a nyilvánosság előtt leírja, amit mások diktálnak neki, vagyis titkári, másolói teendőket látott el, vagy pedig az, hogy tanítsa a Törvényt. Ám a „másoló” elnevezés különösen abban az esetben találó, ha olyan személyre utal, aki a Törvényt, illetve a Szentírás más részeit másolta. A Biblia a másolók közül név szerint megemlíti Sáfánt, egy bizonyos Cádókot, valamint Ezsdrás papot (Jr 36:10; Ne 13:13; 12:26, 36).

A Szentírás azt írja Ezsdrás papról, aki a zsidó maradékkal visszatért Babilonból Jeruzsálembe a perzsa királynak, Artaxerxésznek a hetedik évében (i. e. 468-ban), hogy „hozzáértő másolója volt Mózes törvényének”, olyan személy, „aki Jehova parancsolatainak szavait és Izraelnek adott rendelkezéseit másolta” (Ezs 7:6, 7, 11). Ezsdrás idejében történt, hogy a zsidó írnokok a Szentírás másolóiként kiemelkedő csoporttá váltak. Több ezer zsidó maradt Babilonban, míg mások szétszóródtak, amiatt hogy elköltöztek, illetve az üzleti tevékenységeik miatt. Helyi zsinagógák épültek mindenfelé, amelyek gyülekezési helyként működtek, és a másolóknak kézzel írt másolatokat kellett készíteniük a bibliai kéziratokról, hogy legyenek azokból a zsinagógákban. A másolást rendkívül körültekintően végezték. (Lásd: ÍRNOK, ÍRÁSTUDÓ.)

Ezsdrás pap, a hozzáértő másoló olvasta fel „a könyvet Mózes törvényéről” az egybegyűlt gyülekezetnek az újjáépített Jeruzsálemben. Ezen alkalommal Ezsdrás és a segítői kellő magyarázattal szolgáltak és megfelelő oktatás nyújtottak, aminek köszönhetően „nagy volt az örvendezés”, és gazdag áldásokban részesült az egybegyűlt nép (Ne 8.).

A zsoltáríró – kinek szíve Isten Messiás-Királyával kapcsolatban ’jó ügyért buzgott’ – ezt jelentette ki: „Legyen a nyelvem hozzáértő másolónak íróvesszeje!” (Zs 45:1–5). Szíve vágya volt, hogy a nyelve legyen ékesszóló, és így hűen adhassa vissza isteni ihletésű költeményének a magasztos témáját. Szerette volna, ha a nyelve oly hatékony, mint az az íróvessző, amely egy ügyes, képzett, hozzáértő másoló kezében van.