(valószínűleg a héb. Mattitja rövidített alakja,  jel.: ’Jehova ajándéka’):

Lévi néven is ismert zsidó férfi, aki Jézus Krisztus apostola lett, és megírta a nevét viselő evangéliumot. Egy bizonyos Alfeusnak a fia volt, és adószedőként dolgozott, mielőtt Jézus tanítványa lett (Mt 10:3; Mk 2:14; lásd: ADÓSZEDŐ). A Szentírás nem tárja fel, hogy Lévit hívták-e Máténak is, mielőtt Jézus tanítványa lett, vagy a tanítvánnyá válásakor kapta ezt a nevet, vagy esetleg akkor nevezte el így Jézus, amikor kijelölte apostolnak.

Úgy tűnik, hogy Jézus Krisztus a galileai szolgálatának kezdetén (i. sz. 30 v. 31 eleje) hívta el Mátét az adószedő helyről Kapernaumban vagy a közelében (Mt 9:1, 9; Mk 2:1, 13, 14). Máté „mindent hátrahagyva felkelt, és követni kezdte őt” (Lk 5:27, 28). Talán meg akarta ünnepelni, hogy elhívatott Krisztus követésére, ezért „nagy fogadást rendezett”, ahol jelen volt Jézus és a tanítványai, valamint számos adószedő és bűnös. Ez szemet szúrt a farizeusoknak és az írástudóknak, ezért zúgolódni kezdtek amiatt, hogy Krisztus adószedőkkel és bűnösökkel eszik és iszik (Lk 5:29, 30; Mt 9:10, 11; Mk 2:15, 16).

Később, i. sz. 31 pászkája után Jézus kiválasztotta a 12 apostolt, és Máté is közöttük volt (Mk 3:13–19; Lk 6:12–16). Bár a Biblia különféle helyeken utal az apostolok csoportjára, Mátét csak Krisztus égbe menetele után említi újból név szerint. Máté látta a feltámasztott Jézus Krisztust (1Ko 15:3–6), megkapta a búcsúzóul mondott utasításait, és látta felmenni az égbe. Ezután ő és a többi apostol visszatért Jeruzsálembe. Az apostolok egy felső helyiségben tartózkodtak, és Mátét külön is megemlítik mint a csoport tagját, így hát biztosan ő is a mintegy 120 tanítvány között volt, akik megkapták a szent szellemet i. sz. 33. pünkösd napján (Cs 1:4–15; 2:1–4).