(héb.: devó·ráʹ):

Minden valószínűség szerint a Szentírásban leginkább a vadon élő házi méhekről van szó. Az, hogy a Biblia Kánaánt ’tejjel és mézzel folyó földként’ jellemzi, arra utal, hogy azon a földön már nagyon régóta rengeteg méh élt (2Mó 3:8). A meleg éghajlatnak és a sok-sok virágnak köszönhetően még ma is remek élőhely a méhek kiterjedt társadalma számára. A méhészet napjainkban is rendkívül kedvelt foglalatosság arrafelé. A ma ismert, több mint 20 000 méhfaj közül az Izraelben legelterjedtebb  egy sötét színű méh, melynek neve Apis mellifica syriaca.

Jonatán az egyik hadjárat során olyan mézet evett, amelyet az erdőségben talált. Valószínű, hogy a méhek egy odvas fában fészkeltek (1Sá 14:25–27). Keresztelő János eledelének nagy részéről a Jordán völgyében vadon élő házi méhek gondoskodtak (Mt 3:4). A méhek nemcsak fába építik a fészküket, hanem más üregekbe is, például sziklarepedésekbe és falakon keletkezett résekbe (5Mó 32:13; Zs 81:16).

Némelyekben kérdés merül fel a Bírák 14:5–9 beszámolója kapcsán. Sámson legyilkolt egy oroszlánt. Később, amikor visszament hozzá, azt látta, hogy „az oroszlán tetemében méhraj [van], meg méz”. Köztudott, hogy a legtöbb méh ki nem állhatja az emberi és állati tetemeket. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a beszámoló szerint Sámson „nem sokkal később” tért vissza, vagyis a héberben szó szerint ’napok múltán’, mely kifejezés akár egy évet is jelenthet. (Vö.: 1Sá 1:3 [az „évről évre” kifejezés a héberben szó szerint annyit tesz: ’napról napra’]; vö.: Ne 13:6.) Az eltelt idő alatt a dögevő madarak, emlősök, sőt rovarok megehették a hús zömét, ami pedig ezután még megmaradt, azt a tűző nap sugarai kiszáríthatták. Abból is nyilvánvaló, hogy huzamosabb idő telt el, hogy a méhraj nemcsak fészket épített az oroszlán tetemébe, hanem már bizonyos mennyiségű mézet is termelt.

Ha megzavarnak egy méhrajt, az vadul támadásba lendül – a Biblia ezt használja fel annak leírására, ahogyan az amoriták kiüldözték az izraelita seregeket a hegyvidékes területükről (5Mó 1:44). A zsoltáríró az ellenséges nemzeteket egy támadó méhrajhoz hasonlítva azt mondja, hogy csak a Jehova nevébe vetett hit által lehetett azokat távol tartani (Zs 118:10–12).

Amikor Ézsaiás próféta érzékletesen megjövendölte, hogy Egyiptom és Asszíria seregei betörnek az Ígéret földjére, ezeket a csapatokat légy- és méhrajokhoz hasonlította, és azt mondta róluk, hogy Jehova Isten jelképesen füttyent nekik, hogy jöjjenek el, és telepedjenek meg a völgyekben és a kőszirtek repedéseiben (Ézs 7:18, 19). A ’füttyentés’ nem azt jelenti, hogy ez valóban szokása lett volna a méhészeknek, hanem egyszerűen csak arra utal, hogy Jehova felhívja az elnyomó nemzetek figyelmét szövetséges népének földjére.

A Bibliában két nőt is Debórának ( jel.: ’méhecske’) hívtak: az egyik Rebeka dajkája volt (1Mó 35:8), a másik pedig egy prófétanő, aki Bárák bíróval karöltve vereséget mért a kánaánita királyra, Jábinra (Bí 4:4).