A könyv a nyitószavairól (weʼélʹle semóthʹ,  jel.: ’és név szerint’) kapta a héber nevét: Semóthʹ (Nevek). Az „Exodus” a görög cím latinosított formája ( jel.: ’kimenetel, kivonulás’), és arra utal, hogy az izraeliták kivonultak Egyiptomból.

Semmi kétség sem fér ahhoz, hogy a könyv az elsőnek a folytatása. Ezt az is mutatja, hogy az „és” szóval kezdődik, majd az 1Mózes 46:8–27 részletesebb nemzetségtáblázatát alapul véve felsorolja Jákob fiait név szerint. Mózes második könyve i. e. 1512-ben íródott, egy évvel azután, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot, és letáboroztak a Sínai-pusztában. A könyv 145 év eseményeit ecseteli, József halálától kezdődően (i. e. 1657) a hajlék megépítéséig (i. e. 1512).

Ki írta? A zsidók soha nem kérdőjelezték meg, hogy tényleg Mózes írta-e a könyvet. A benne található egyiptomi kifejezések arra utalnak, hogy az író akkor élt, amikor az események is történtek, nem pedig később.

Pontos és megbízható: Azt figyelhetjük meg, hogy a második könyvnek az írója „nagyon jól ismerte az ókori Egyiptomot. A következőkben felsoroltak csak egy töredéke mindannak, amiből látszik, hogy Mózes öt könyvének az írója tisztában volt az egyiptomi szokásokkal: hogyan viszonyultak az egyiptomiak az idegenekhez (engedték ugyan, hogy letelepedjenek az országukban, de nem vegyültek közéjük; a pásztorokat  kifejezetten gyűlölték; a Palesztinából érkezőket kémeknek tekintették); milyen volt a kormányuk felépítése, illetve, hogy stabil volt; mire terjedt ki a király hatalma; milyen befolyással bírtak a papok; hatalmas épületeik voltak, melyeket idegenekkel építtettek fel; téglákat használtak. . ., és a téglákba szalmát tettek. . .; voltak munkafelügyelők; bebalzsamozták a holttesteket, és ehhez fűszereket importáltak. . .; keservesen gyászoltak. . .; lovakkal és szekerekkel vonultak harcba” (George Rawlinson: The Historical Evidences of the Truth of the Scripture Records. 1862, 290–291. o.).

Sok vita tárgya volt, hogy fürödhetett-e a fáraó lánya a Nílusban (2Mó 2:5). De Hérodotosz szerint (és az ókori emlékművek tanúsága szerint is) az ókori Egyiptomban a nők szabadabbak voltak (A görög–perzsa háború. II. könyv, 35.). Ezenkívül az egyiptomiak különleges erőt tulajdonítottak a Nílusnak. Előfordult, hogy a fáraó lement a folyóhoz, nyilván azért, hogy ott mutasson be imádatot. Legalább kétszer Mózes is itt találkozott vele a tíz csapás idején (2Mó 7:15; 8:20).

Az egyiptomi emlékműveken nyoma sincs annak, hogy az izraeliták Egyiptomban éltek. De ez nem is meglepő, hiszen az emlékművek tanulmányozásából kiderült, hogy az egyiptomiak semmi olyat nem örökítettek meg, ami rossz fényt vetett volna rájuk. Ám van egy sokkal szilárdabb bizonyíték arra, hogy az izraeliták ott éltek: a zsidók máig is megünneplik a pászkát, mellyel az egyiptomi kivonulásukra emlékeznek.

Alapos okunk van arra, hogy a Mózes második könyvében szereplő történelmi részeket és beszámolókat hitelesnek fogadjuk el. Westcott és Hort szerint Jézus és a Keresztény Görög Iratok írói több mint 100-szor idéztek a Mózes második könyvéből, illetve utaltak rá. Mózes becsületessége is a könyv hitelét erősíti: a legnagyobb  őszinteséggel beszélt a gyengeségeiről, a hibáiról, a bizonytalanságáról, továbbá nem magának tulajdonította az érdemet azért, hogy csodákat hajtott végre, hogy vezette és megszervezte Izrael népét, pedig az egyiptomiak hatalmasnak tartották, és az izraeliták sem becsülték kevésbé (2Mó 11:3; 3:10–12; 4:10–16).

Istennek volt köszönhető, hogy az izraeliták Egyiptomban laktak, és az is, hogy kijöttek onnan. Találni sem lehetett volna jobb helyet arra, hogy rövid időn belül hatalmas nemzetté váljanak. Ha Kánaánban maradtak volna, sokszor kellett volna harcolniuk az ott élőkkel. Ellenben Egyiptomban az első világhatalom védőszárnyai alatt voltak, méghozzá annak fénykorában. Az ország legjobb földjén laktak, ami hozzájárult ahhoz, hogy egészségesek legyenek és nagy néppé váljanak, illetve bizonyos mértékben a műveltségüket is elősegítette.

Ám erkölcsileg és szellemileg egyáltalán nem volt építő Egyiptomban lakni. És ahhoz sem voltak ideálisak a körülmények, hogy önálló nemzetté szerveződjenek, melynek Isten az uralkodója, valamint hogy papjaik legyenek, akik áldozatokat mutatnak be, és tanítják a népet. Továbbá Isten Ábrahámnak tett ígéretének is be kellett teljesednie, hogy a magvának adja Kánaán földjét. Ennek az ideje pedig egyszer csak elérkezett. Izraelnek nagy nemzetté kellett válnia, melynek a Királya maga Jehova. Mózes második könyvéből tudhatjuk meg, hogyan váltotta valóra Jehova mindezt (2Mó 15:13–21).

Holt-tengeri tekercsek: A Holt-tengernél talált tekercsek közül 15 töredék tartalmazza Mózes második könyvét. Az egyik töredék (4QEx^f) feltételezhetően i. e. 250 körül készült. Két töredéket – melyeknek a keletkezését az i. e. III–II. századra datálják – olyan óhéber karakterekkel írtak, melyek a babilóniai száműzetés előtt voltak használatosak.

[Kiemelt rész a 434. oldalon]

MÓZES MÁSODIK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Leírja, hogyan szabadította ki Jehova az izraelitákat az egyiptomi rabszolgaságból, és hogyan szervezte őket nemzetté, melynek ő lett az uralkodója

Mózes írta i. e. 1512-ben, azaz kb. egy évvel azután, hogy Izrael elhagyta Egyiptomot

Izrael rabszolgasága Egyiptomban (1:1–3:1)

Az izraeliták rabszolgasorba jutnak, és a fáraó elrendeli, hogy zsarnokoskodjanak felettük; minden újszülött fiút meg kell ölni

A fáraó lánya örökbe fogadja Mózest, aki így megmenekül a haláltól; az édesanyja tanítja

Mózes megöl egy kegyetlenkedő egyiptomit; Midiánba menekül, ahol pásztor lesz

Jehova Mózes által kiszabadítja Izraelt (3:2–15:21)

Mózes az égő tövisbokornál azt a feladatot kapja, hogy Jehova nevében beszéljen és cselekedjen, valamint szabadítsa ki Izraelt

Visszatér Egyiptomba; Áronnal együtt megjelenik a fáraó előtt, és közli vele Jehova szavait, hogy bocsássa el az izraelitákat, hadd mutassanak be neki imádatot a pusztában; a fáraó ezt megtagadja, és még jobban elnyomja őket

Jehova megismétli az Izraelnek tett ígéretét, miszerint kiszabadítja őket, és nekik adja Kánaán földjét; így tartalommal telik meg számukra Jehova neve

Mózes és Áron bejelentésére tíz csapás éri Egyiptomot; az első három kivételével a csapások csak az egyiptomiakat sújtják; a tizedik csapás során minden egyiptominak az elsőszülött fiúgyermeke meghal, csakúgy, mint az állataik első elléséből a hímek

Jehova nappal felhőoszlop, éjjel pedig tűzoszlop segítségével vezeti ki Egyiptomból Izraelt; kettéválasztja a Vörös-tengert, hogy szárazon kelhessenek át rajta; a fáraó és a serege a vízbe fullad, miközben üldözik az izraelitákat

Jehova nemzetté szervezi Izraelt, és ő lesz az uralkodójuk (15:22–40:38)

Jehova a pusztában gondoskodik arról, hogy Izraelnek legyen ivóvize, és hogy ehessen húst és mannát; Jehova bevezeti a sabbatot; ezen a napon nem szedhetnek mannát

Jetró javaslatára Mózes rátermett férfiakat nevez ki elöljáróknak, akik segítik őt a bíráskodásban

A Sínai-hegynél Jehova lehetővé teszi az izraelitáknak, hogy szövetségre lépjenek vele; ők ebbe készségesen beleegyeznek; Jehova félelmet keltő módon megmutatja a dicsőségét

Jehova a tízparancsolatban és egyéb törvényekben határozza meg, hogy mit vár el Izraeltől; ezeket Mózes által juttatja el hozzájuk

Állatáldozatok vére által hatályba lép a törvényszövetség; a nép ezt mondja: „Mindazt, amit Jehova mondott, készek vagyunk megtenni, és engedelmeskedni”

Jehova részletezi, hogyan készítsék el a hajlékot, annak felszerelési tárgyait, a papok ruháit, és hogy hogyan iktassák be a papságot

Míg Mózes a Sínai-hegyen van, a nép egy aranyborjút kezd el imádni; Mózes széttöri a kőtáblákat, melyeket Istentől kapott; a léviták lojálisak maradnak Jehovához; kb. 3000 bálványimádót megölnek

Mózes látja Jehova dicsőségét, és hallja, amint Isten kijelenti előtte a nevét

Önkéntes felajánlásokból elkészül a hajlék és annak felszerelési tárgyai; i. e. 1512. niszán hó elsején felállítják a hajlékot; Jehova helyeslése nyilvánvalóvá lesz