Egyszerű szerkezet, mely általában két, egymásra helyezett kőből áll, és ezek között különféle ehető, csépelt gabonát őrölnek lisztté. A gabonát mozsárban is porrá zúzhatták, vagy egy kőlapon egy darab felsőkővel szétmorzsolhatták, illetve forgó- vagy karos kézimalomban őrölhették meg. Ezeket az eszközöket már a korai patriarchális időktől fogva használták, hiszen Ábrahám felesége, Sára „finomlisztből” készített kerek kenyeret (1Mó 18:6). A pusztában az izraeliták „kézimalomban” őrölték, vagy „mozsárban” törték meg a mannát, melyről Isten gondoskodott számukra (4Mó 11:7, 8; lásd: MOZSÁR).

Jóformán mindennap sütöttek kenyeret, és általában minden egyes családnak volt saját kézimalma. A gabona lisztté őrlése többnyire a család női tagjainak számított a napi tevékenysége közé (Mt 24:41; Jób 31:10; 2Mó 11:5; Ézs 47:1, 2). Korán reggel keltek fel, hogy előállítsák az aznapi kenyérhez szükséges lisztet. A Biblia úgy utal a kézimalmok hangjára, mint a megszokott, békés állapotok jelére. Ezzel ellentétben az elhagyatottság és pusztulás jelképe volt, ha nem hallatszott ’a kézimalom hangja’ (Jr 25:10, 11; Je 18:21, 22; vö.: Pr 12:3, 4).

Az ókorban a hébereknél elterjedt volt a nyereg alakú kézimalom. Ez két, vésett kőből állt, egy nagyobb volt alul, és egy kisebb felül (5Mó 24:6; Jób 41:24). A munkás mögötte térdelt, két kézzel megfogta a felső követ, majd előre-hátra mozgatta az alsó kövön, összezúzva ezzel a gabonát. Néhány alsó kő előrefelé lejtett, aminek köszönhetően nagyobb erőt tudott kifejteni az őrlést végző személy. Később karos és forgómalmok kerültek használatba. Mindkét malom felső kövének a közepén volt egy nyílás, ahová a gabonát lehetett tenni. A karos malom szögletes volt. Egy nagy alsó kövön egy karral előre-hátra mozgattak egy kisebb követ. A kar a felső kő mélyedésében volt elhelyezve. Időnként egy magasabb helyre tették a malmot, hogy az őrlő állva is tudjon dolgozni. A forgómalom két kerek kőből állt, közepén egy csappal, mely a felső kő tengelye volt. A felső kő homorú volt, melybe jól illeszkedett az alsó, domború kő, így a porrá őrölt gabona a malom szélén le tudott hullani. Egészen napjainkig használnak ilyen malmokat. Ma a nehéz alsó követ általában bazaltból készítik, és gyakran úgy 46 cm átmérőjű, és 5-10 cm széles.

Ezt a fajta kézimalmot általában két asszony működtette (Lk 17:35). Egymással szemben ültek, és az egyik kezüket a nyélre tették a felső kő forgatásához. Az egyik asszony a szabad kezével kis adagokban töltötte az őrlésre váró gabonát a  felső kövön lévő lyukba, miközben a másik gyűjtötte a lisztet, ahogy az a malom pereméről az alatta lévő tálcára vagy ruhára hullott.

Mivel jobbára naponta sütöttek kenyeret, és gyakran őröltek gabonát, ezért Isten az Izraelnek szóló törvényében irgalmasan megtiltotta, hogy bárkitől zálogba vegyék a kézimalmát vagy a felső őrlőkövét. A család mindennapi kenyere a kézimalomtól függött. Ezért annak vagy a felső őrlőkőnek a zálogba vétele azt jelentette, hogy „lelket” vesznek zálogba, vagyis valakinek a létfenntartási eszközét (5Mó 24:6, Rbi8, lábj.; Haft.).

A Szentírás nagyobb malmokat is említ. Jézus Krisztus utalt egy ’szamár forgatta malomkőre’ (Mt 18:6). Ez hasonló lehetett ahhoz, amilyet a megvakított Sámson forgatott, amikor arra kényszerítették, hogy ’őröljön a filiszteusoknak a börtönben’, bár mások szerint ez egy nyereg alakú kézimalom volt (Bí 16:21).

A Jelenések könyve Nagy Babilon hirtelen és végső pusztulását ahhoz hasonlítja, mint amikor „egy nagy malomkőhöz hasonló követ” a tengerbe vetnek (Je 18:21).