(elfeledtető; aki elfeledtet):

1. József elsőszülött fia és Jákob unokája. Miután József lett Egyiptom élelmezési főtisztviselője, a fáraó hozzáadta Aszenátot, Potiferának,  Ón papjának a lányát, és az két fiút szült Józsefnek, Manassét és Efraimot. József az elsőszülöttet Manassénak nevezte el, mert ahogy mondta: „Isten feledtette velem minden bajomat, és apám egész házát” (1Mó 41:45, 50–52).

Amikor Jákob megáldotta Manassét és Efraimot, ragaszkodott hozzá, hogy jobb kezét Efraimra, bal kezét pedig Manasséra tegye, így a fiatalabb Efraimot Manassé elé helyezte (1Mó 48:13–20). Ez azt jelezte, hogy Efraimnak nagyobbá kellett lennie Manassénál.

Manassénak egy szír ágyas több fiúgyermeket is szült (1Kr 7:14), és József olyan magas kort ért meg, hogy még láthatta Manassé fiának, Mákirnak a fiait (1Mó 50:22, 23).

2. Izraelnek az a törzse, mely József fiától, Manassétól származott, és hét törzsi családból állt. Úgy egy évvel azután, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot, Manasséban 32 200 húszéves és annál idősebb életerős férfi volt (4Mó 1:34, 35). Minden bizonnyal közöttük volt Gaddi is, egyike annak a tíz férfinak, aki lehangoló híreket hozott az Ígéret földjének kikémlelése után (4Mó 13:1, 2, 11, 25–33). Amikor csaknem négy évtizeddel később újból népszámlálást tartottak, a törzs bejegyzett férfiainak száma 52 700-ra emelkedett, vagyis 20 200-zal többen voltak, mint Efraimban (4Mó 26:28–34, 37). Mózes tehát nyilván Manassé jövőbeli csekélyebb szerepéről beszélt, amikor ’Efraim tízezreit és Manassé ezreit’ említette (5Mó 33:17).

A pusztában Manassé törzse Gamáliel fejedelemnek, Pédacur fiának vezetésével a hajléktól Ny-ra táborozott Efraimmal és Benjáminnal. Ez a törzs a háromtörzsenkénti beosztás szerint harmadikként indult útnak (4Mó 1:10, 16; 2:18–24; 7:54; 10:23).

Meghódított területek a Jordán mindkét oldalán: Amikor az izraeliták legyőzték Szihont és Ógot, az amorita királyokat, Mózes a rúbenitáknak, a gáditáknak és Manassé fél törzsének adta a meghódított területet, azzal a feltétellel, hogy ezek a törzsek is részt vesznek a Jordántól Ny-ra eső terület elfoglalásában (4Mó 32:20–33; 34:14, 15; 5Mó 29:7, 8). Úgy tűnik, a Jordántól K-re fekvő vidék é. részének elvétele elsősorban Manassé fiainak köszönhető, egyes részeit ugyanis Jáir, Nóbah és „Mákirnak a fiai” foglalták el. Mózes ezért nekik jelölte ki ezt a területet (4Mó 32:39–42; 5Mó 3:13–15; 1Kr 2:21, 22).

Később ’Manassé fél törzséből’, mely már megkapta örökségét, valóban átkeltek férfiak a Jordánon, és részt vettek a Ny-ra fekvő terület meghódításában (Jzs 1:12–18; 4:12). Azok között is ott voltak, akik összegyűltek a Gerizim-hegy előtt, amikor Józsué „a törvény minden szavát felolvasta, az áldást és az átkot” (5Mó 27:12; Jzs 8:33, 34). Józsué vezetése alatt az izraeliták megtörték a kánaániták hatalmát, és úgy hat év alatt 31 királyt győztek le (Jzs 12:7–24). Utána maradtak ugyan még meghódítatlan részek, Józsué, akit Eleázár főpap és tíz törzs Isten által kiválasztott képviselői támogattak (köztük a Manasséhoz tartozó Hanniel, Efód fia is), felosztotta a földet örökség szerint (4Mó 34:17, 23; Jzs 13:1–7).

Törzsi örökség: Manassé fél törzse természetesen már megkapta örökségét a Jordántól K-re. Hozzátartozott Básán, meg Gileád egy része (Jzs 13:29–31). Tőle D-re helyezkedett el Gád, és Mahanaim volt a határváros (Jzs 13:24–26, 30). Ez a terület nagyobbára fennsík volt, kb. 610 m-es átlagmagassággal. Itt feküdt Golán, a hat menedékváros egyike, és Beéstera (Astarót), egy másik lévita város (Jzs 20:8, 9; 21:27; 1Kr 6:71).

Manassé fiainak másik fele a Jordántól Ny-ra kapta meg örökségét (Jzs 17:2, 5). D-ről Efraim határolta a területüket, ÉNy-ról Áser, ÉK-ről Issakár, Ny-ról pedig a Földközi-tenger. Az Efraim és Manassé közötti határ Mikmetáttól Tappuahig húzódott, majd folytatódott a Kanah völgye mentén, és a Földközi-tengernél ért véget. (Vö.: Jzs 16:5–8; 17:7–10.) Az efraimitáknak Manasséban voltak beékelt városaik, Manassénak pedig Issakárban és Áserben voltak kijelölve a következő beékelt városok: Bét-Seán, Jibleám, Dór, Én-Dór, Taának és Megiddó, valamint ezek alárendelt városai (Jzs 16:9; 17:11). Manassé fiai nem űzték ki a kánaánitákat ezekből a beékelt városokból, hanem idővel rabszolgamunkára kényszerítették őket (Jzs 17:11–13; Bí 1:27, 28; vö.: 1Kr 7:29). A beékelt városok közül kettőt, Taánakot (Áner?) és Jibleámot (Bileám v. Gát-Rimmon?) a kehátita lévitáknak jelölték ki (Jzs 21:25, 26; 1Kr 6:70).

Története: Miután befejeződött a föld felosztása, Józsué megáldotta Rúbent, Gádot és ’Manassé keleti fél törzsét’, és arra buzdította őket, hogy ne hagyjanak fel Jehova szolgálatával (Jzs 22:1–8). Miután eltávoztak Silóból, a Jordánhoz mentek, és a folyó közelében oltárt építettek. Emiatt hajszál híján polgárháború tört ki, mivel a többi törzs a hűtlenség és a lázadás jelét látta benne. De aztán békésen rendezték az ügyet, miután elmagyarázták a többieknek, hogy nem áldozatok bemutatása céljából emelték az oltárt, hanem azért, hogy emlékeztesse őket a Jehova iránti hűségre (Jzs 22:9–31).

Később a Manasséhoz tartozó Gedeon bírót használta fel Jehova, hogy megszabadítsa az izraelitákat a midiánita elnyomástól (Bí 6:11–16, 33–35; 7:23; 8:22). Valószínűleg Jefte bíró is Manassé törzséből való volt. Az ő bíráskodása  idején szabadult meg Izrael az ammoniták zaklatásától (Bí 11:1, 32, 33).

Valamikor Izrael első királyának, Saulnak az uralkodása alatt a rúbeniták, a gáditák és ’Manassé keleti fél törzse’ döntő győzelmet aratott a hagriták és szövetségeseik fölött (1Kr 5:10, 18–22). Ugyanebben az időszakban Manassé törzséből való férfiak – jeles vitézek is – voltak azok között, akik átpártoltak Saultól Dávidhoz (1Kr 12:19–21). Saul és az utódja, Is-Bóset halála után a Jordántól Ny-ra eső vidékről 18 000 Manasséhoz tartozó férfi és a k. részről további ezrek mentek Hebronba, hogy egész Izrael királyává tegyék Dávidot (i. e. 1070) (1Kr 12:31, 37, 38).

Évekkel később a júdai Asa király széles körű vallási reformjai Manassé törzsének sok tagját arra indították, hogy hagyják el az északi királyságot, „amikor látták, hogy vele van Jehova, az ő Istene” (2Kr 15:8, 9). Asa uralkodásának 15. évében (i. e. 963) egy nagy létszámú gyűlésen a többiekkel együtt ők is szövetséget kötöttek, hogy keresni fogják Jehovát (2Kr 15:10, 12). Ehhez hasonlóan a júdai Ezékiás király uralkodása alatt (i. e. 745–717), amikor sokan kigúnyolták a követeit, akik meghívták az embereket Jeruzsálembe a pászkaünnepre, voltak Manasséban olyanok, akik szívesen megalázták magukat, és elfogadták a meghívást. Ezek a készséges személyek aztán közreműködtek a bálványimádás tartozékainak megsemmisítésében (2Kr 30:1, 10, 11, 18; 31:1).

III. Tiglát-Pilészer (Tilgát-Pilnészer) már korábban (kb. i. e. 760) száműzetésbe hurcolta Manassénak a Jordántól K-re élő tagjait (1Kr 5:23–26). Nagyjából ugyanebben az időben feltehetően harcok folytak Efraim és Manassé törzse között. De Júdával szemben összefogott a két törzs (Ézs 9:20, 21).

Csaknem egy évszázaddal azután, hogy a tíztörzs-királyság megszűnt, a júdai Jósiás király Manassé elnéptelenedett vidékein és más, Júdán kívül eső területeken is lerombolta a hamis imádatban használt oltárokat, füstölőszertartókat, szent rudakat és képmásokat (i. e. 648-tól kezdve). Ez a júdai király a templomon is javítási munkát végeztetett, aminek a költségeit a különböző törzsekhez tartozó izraelitáktól, például Manassé tagjaitól befolyó adományokból fedezték (2Kr 34:1–11).

A babiloni száműzetésből való hazatérés (i. e. 537) után Manassé fiai közül valók is laktak Jeruzsálemben (1Kr 9:1–3).

Ezékiel látomásában Manassé földje Naftalié és Efraimé között lett kijelölve (Ez 48:4, 5). Manassé ezenkívül helyet kap a szellemi Izrael törzsei között is (Je 7:6).

3. Egy név, mely a Bírák 18:30-ban fordul elő a maszoréta szövegben egy írnokok által végrehajtott változtatás miatt. A beszámoló Dán fiainak a hitehagyásáról szól, és az Új világ fordítás azt mondja, hogy „Jonatán, Gersomnak, Mózes fiának a fia, ő és a fiai lettek Dán törzsének a papjai”. (Lásd még: Kat., KNB, Kecsk., Szep.) Zsidó írnokok Mózes iránti tiszteletből egy magasabbra írt betűt (nún = n) szúrtak be az eredeti héber név első két betűje közé, így azt „Mózes” helyett ’Manassénak’ lehet olvasni. Ezáltal próbálták eltussolni a szégyent és gyalázatot, mely esetleg Mózes nevét érhetné Jonatán tette miatt. A megváltoztatott maszoréta szövegen kívül Manassé neve szerepel a görög Septuaginta 1209. sz. Vatikáni kódexében és a szír Pesittában is. A görög Septuaginta Alexandriai kódexe és a latin Vulgata viszont Mózest ír a Bírák 18:30-ban.

4. Júda királya, Ezékiás király fia és utódja (2Ki 20:21; 2Kr 32:33). Manassé anyját Hefcibának hívták. Ő maga 12 évesen került trónra mint Júda 14. királya Dávid után, és 55 évig (i. e. 716–662) uralkodott Jeruzsálemben (2Ki 21:1). Azt tette, ami rossz volt Jehova szemében, újra megépítette a magaslatokat, amelyeket az apja megsemmisített, oltárokat állított fel Baálnak, ’az egek egész seregét’ imádta, és hamis vallási használatra oltárokat épített a templom két udvarában. Átvitte fiait a tűzön, mágiát űzött, jósláshoz folyamodott, és előmozdította a spiritiszta szokásokat. Ezenkívül betette Jehova házába a szent rúd faragott képmását, amelyet készített. Rávette Júdát és Jeruzsálemet, „hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a nemzetek, amelyeket Jehova kiirtott Izrael fiai elől” (2Ki 21:2–9; 2Kr 33:2–9). Bár Jehova küldött prófétákat, nem hallgattak rájuk. Manassé továbbá sok ártatlan vért is ontott (2Ki 21:10–16); a zsidó rabbik írásai szerint Ézsaiást az ő parancsára fűrészelték szét. (Vö.: Héb 11:37.)

Manassé megbűnhődött, amiért nem figyelt oda Jehova üzenetére, ugyanis Asszíria királya fogságba vitte Babilonba, az asszír uralkodó egyik királyi városába (2Kr 33:10, 11). Az asszír Esár-Haddon király felsorolásában, melyben 22 sarcfizető király szerepel „Hatti országból, a tengerpartról és a tengerből”, „Menasi, Iaudi” is megtalálható. Manassé neve azoknak a királyoknak a jegyzékében is fellelhető, akik Assur-bán-aplinak fizettek adót (ÓKTCh. Aššuraḫiddina trónralépte és hadjáratai, 183. o.; ANET. 291., 294. o.).

Manassé a fogságban megbánta bűneit, megalázta magát, és Jehovához imádkozott. Isten meghallgatta kegyéért való esedezését, és visszaadta neki a királyságot Jeruzsálemben (2Kr  33:12, 13). Manassé ezután „épített egy külső falat Dávid városához”, hadvezéreket állított Júda megerősített városaiba, és eltávolította az idegen isteneket meg a bálványképet Jehova házából, és az oltárokat is, amelyeket „Jehova házának hegyén és Jeruzsálemben épített”. Manassé helyreállította Jehova oltárát, áldozni kezdett rajta, és másokat is Jehova szolgálatára ösztönzött. A nép azonban még mindig áldozott a magaslatokon, csakhogy Jehovának (2Kr 33:14–17). Manassé halála után a fia, Ámon lett a király (2Kr 33:20).

5. Egyike azoknak az izraelita férfiaknak „Pahat-Moáb fiai közül”, akik idegen feleségeket vettek maguknak, de Ezsdrás idejében elküldték őket „a fiakkal együtt” (Ezs 10:30, 44).

6. Egyike azoknak az izraelita a férfiaknak „Hásum fiai közül”, akik elbocsátották idegen feleségeiket annak köszönhetően, hogy Ezsdrás buzgón kiállt a tiszta imádat mellett (Ezs 10:33, 44).