A „megértés”-nek és „értelem”-nek fordított eredeti szavak utalhatnak arra, hogy valaki felfog egy egyszerűbb dolgot, vagy alaposan és teljes mértékben átlátja a lényeget, tisztán látja a legalapvetőbb okokat és az összetett kérdések jelentőségét. Az éleslátás, a tisztánlátás és a felfogás szoros kapcsolatban áll a megértéssel és az értelemmel.

Legtöbbször a héber bín ige és a bí·náʹ főnév hozható összefüggésbe az értelemmel. Időnként a bín és a bí·náʹ szavak konkrétabban az észrevétel (1Sá 3:8; 2Sá 12:19; Zs 19:12; Dá 9:2), a körültekintő figyelembevétel (5Mó 32:7; Pl 14:15; 23:1; Jr 2:10; Dá 11:37) és az odafigyelés (Jób 31:1; 32:12; 37:14; Zs 37:10) gondolatának egy-egy árnyalatát emelik ki, és ennek értelmében fordítják őket. R. C. Dentan professzor a The Interpreter’s Dictionary of the Bible (4. köt. 733. o.) c. műben ezt mondja: „A בין [bín] igegyök elsősorban azt jelenti, hogy ’érzékelni az érzékszervekkel’, ’felfogni a különbségeket’, aztán ’odafigyelni’, és végül – különösen a képzett igetörzsek esetében – ’felfogóképességre szert tenni’ vagy ’tanítani’.” Gesenius hébertudós ezt az alapvető értelmet tulajdonítja neki: „megkülönböztet. . . ennélfogva észrevesz, szemlél, megért, és ezek mindegyike attól függ, hogy milyen mértékű a megkülönböztetés” (Hebräisches und aramäisches Handwörterbuch über das Alte Testament. 17. kiad. változatlan utánnyomás, 1962, 93. o.). Egy másik főnév, a tevú·náʹ ugyanabból az alapszóból származik, mint a bí·náʹ, ennélfogva, a szövegkörnyezetet figyelembe véve, helyes úgy fordítani, hogy ’tisztánlátás’ (Pl 10:23; 11:12) vagy „értelem” (2Mó 31:3; 5Mó 32:28).

Ezeknek a kifejezéseknek az alapjelentése szerint az értelmes személy képes belelátni egy dologba, látja annak összetételét, mivel el tudja különíteni az egészet alkotó részleteket, és látja azt is, hogy hogyan kapcsolódnak azok egymáshoz. Ezáltal felfogja a szóban forgó dolog jelentőségét és értelmét. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, amikor valaki próbálja megérteni, hogy mit mondanak neki egy másik nyelven. El kell tudnia különíteni a mondatokban szereplő szavakat, tudnia kell a jelentésüket, illetve azt, hogy mi a kapcsolat közöttük (5Mó 28:49). Ám még ha nagyjából fel is fogja, hogy mit mondtak neki, megérteni az elhangzottakat ennél többet jelent: azt jelenti, hogy tudja, mit is akartak mondani neki valójában, aztán pedig képes mérlegelni azt, a javára tudja fordítani, és tudja, mit kell tennie. Amikor Ezsdrás pap felolvasta a Törvényt a népnek Jeruzsálemben, összegyűltek mindazok, akik „elég értelmesek [a héb. bín szóból] voltak ahhoz, hogy figyeljenek”. Noha az ott lévők minden elhangzott szót értettek, hiszen értelmesek voltak, a léviták mégis „megmagyarázták a törvényt a népnek [oktatták őket a törvényre vagy segítettek nekik megérteni azt ‹a bín egyik formája›]. . . Felolvastak a könyvből, az igaz Isten törvényéből, kifejtették azt, és értelmet vittek bele; segítettek megérteni az olvasottakat” (Ne 8:2, 3, 7, 8).

A Görög Iratokban az „értelem, megértés” szavak – felfog értelemben – leginkább a görög szü·niʹé·mi igéből (szó szerint: ’összehoz’) és a vele rokon szüʹne·szisz főnévből lettek fordítva. Egy másik görög szó, melyet az „értelemre, megértésre” használnak, az e·piʹszta·mai, amelynek az alapjelentése ’jól ismer, tud’, egy harmadik pedig a gi·nóʹszkó, amely azt jelenti, hogy ’tud, ismer’.

Az értelem forrása: Az értelem forrása Jehova Isten, és ő testesíti meg a leginkább. A világegyetemben megfigyelhető rendkívüli szervezettség és precizitás, és az, hogy mindennek van egy konkrét, egymással összefüggő célja, illetve hogy a Teremtő tisztánlátásának köszönhetően semmilyen zavar sincs a világegyetemben, bizonyítja, hogy Isten értelemmel alkotta meg azt (Jób 38:36; Zs 136:5–9; Pl 3:19, 20; Jr 10:12, 13). Isten ösztönös értelmet adott az állatoknak az ő nemük szerint. Míg az ember éveket tölthet azzal, hogy megértse az aerodinamikát, addig a sólyom ösztönösen tudja, hogyan „értelmezze”, vagyis használja a légáramlatokat (Jób 39:26). Az állatokban ellenben nincs olyanfajta értelem, mely az emberre jellemző. (Vö.: Zs 32:9.)

Az ember még mindig nem érti teljesen a körforgásokat és bizonyos részleteket, melyeket Isten törvénye határoz meg, pedig már évszázadok óta alapos kutatásokat végez (Jób 36:29;  38:19, 20). Az ember csupán Isten ’útjainak a szegélyeit’ tudja felfogni azzal, hogy kutatja a fizikai világegyetemet, és a tudása csupán „suttogás” ’a hatalmas mennydörgéshez’ képest. Ez még inkább igaz, amikor Isten ítéleteiről és megmentő tetteiről van szó, hiszen Isten gondolatai túl mélyek ahhoz, hogy egy istentelen ember felfogja azokat (Jób 26:7–14; Zs 92:5, 6). Másrészről viszont az, hogy Jób megfigyelte Istennek a fizikai teremtésművében megnyilvánuló bölcsességét és értelmét, ahhoz vezetett, hogy felismerte, hol a helye a Teremtőhöz képest, és alázatosan elismerte, hogy híján van az értelemnek (Jób 42:1–6).

Jehova belelát az emberek gondolataiba, és látja, mit miért tesznek (1Kr 28:9; Zs 139:1–6), és ha úgy akarja, alaposan megfigyel (héb.: bín) egyes embereket vagy embercsoportokat, illetve odafigyel rájuk (Pl 21:12; Zs 5:1, 2). Tudja, mi a meghiúsíthatatlan szándéka, és hogy mit fog tenni a jövőben. Igazságos irányadó mértékei állandóak, változtathatatlanok. Így hát „nincs bölcsesség, nincs tisztánlátás és nincs tanács Jehovával szemben” (Pl 21:30; vö.: Ézs 29:13, 14; Jr 23:20; 30:24). Nem kell bárkivel is beszélnie, hogy megértsen egy helyzetet, például hogy lássa, hogyan tud a legjobban segíteni a szolgáinak, vagy hogyan tudja kiszabadítani őket egy nyomorúságos helyzetből vagy az elnyomás alól (Ézs 40:10–15, 27–31).

Jehova Isten intelligens teremtményei csak akkor jutnak el az igazi megértésre, ha megismerik Jehovát és az akaratát, valamint hisznek és bíznak benne. ’Az értelem a Legszentebb ismerete.’ Ez azt jelenti, hogy megértjük „az igazságosságot, a jogos ítéletet és a becsületességet, minden útját annak, ami jó” (Pl 9:10; 2:6–9; 16:20). Csak akkor lehet teljesen megérteni egy igazán fontos dolgot, ha minden tényezőt Jehova szemszögéből nézünk, és látjuk, hogyan kapcsolódnak Isten irányadó mértékeihez, tulajdonságaihoz és örök szándékához.

Akik elfordulnak az értelem forrásától: Aki törvényszegést követ el, figyelmen kívül hagyja Istent a döntéseinél és a terveinél (Jób 34:27). Engedi, hogy a szíve elvakítsa őt, nem veszi észre, hogy rossz úton jár, és elveszíti az éleslátását (Zs 36:1–4). Még ha azt állítja is, hogy Istent imádja, az emberek elveit fontosabbnak tartja Isten elveinél (Ézs 29:13, 14). Megmagyarázza és mentségeket hoz fel arra, hogy a gátlástalan viselkedése csak „játék” (Pl 10:23), és elferdült, kegyetlen és ostoba gondolatai lesznek. Odáig is eljut, hogy azt hiszi, a láthatatlan Isten nem veszi észre és nem figyeli a helytelen tetteit, mintha Isten nem fogná fel, hogy mi történik (Zs 94:4–10; Ézs 29:15, 16; Jr 10:21). Az életével és a tetteivel azt az üzenetet közvetíti, hogy számára ’nem létezik Jehova’ (Zs 14:1–3), és így figyelmen kívül hagyja őt. Mivel nem Isten alapelvei vezérlik, ezért nem tudja helyesen megítélni a dolgokat, nem látja tisztán a helyzetet, nem tudja mérlegelni a tényeket, és nem képes jó döntést hozni (Pl 28:5).

Az emberi értelem: Az értelem összefügghet a technika terén szerzett ismerettel és jártassággal is, amilyen például az építészet és a tervezés, vagy a fából, fémből, kőből és szövetből készült tárgyak készítése. A tíruszi Hírám ’egy mesterember volt, aki jártas volt a dolgok megértésében’, és sokféle anyagot meg tudott munkálni (2Kr 2:13, 14; 1Ki 7:13, 14). Ez a fajta megértés a hatékony munka záloga, időtálló tárgyak készülnek így.

Mások talán abban az értelemben értelmesek, hogy ’jól értenek’ (a bín egyik alakja) a szállításhoz vagy a zenéléshez (1Kr 15:22; 25:7, 8; 2Kr 34:12). Megint mások pedig a nyelvtudásban, az írásban vagy más tudományokban lehetnek jártasak (Dá 1:4, 17, 20). Ez a fajta értelem a veleszületett képességeknek és az erőfeszítéseknek köszönhető. Természetesen Isten szelleme értelmesebbé teheti az embereket, és alkalmassá teheti őket arra, hogy másokat is megtanítsanak a tudományukra vagy a mesterségükre (2Mó 31:2–5; 35:30–35; 36:1; 1Kr 28:19).

Vannak, akik nagyon jól ismerik az emberi természetet, jó megfigyelők, és helytálló következtetéseket tudnak levonni. Amikor Dávid látta a szolgáit sugdolózni, „megértette”, hogy a Betsabétól született gyermeke meghalt (2Sá 12:19). Roboám tudta, milyen gyarló az ember, és hogy hajlamos az irigységre és a féltékenységre, ezért ezt figyelembe véve jelölte ki a fiai örökségét (2Kr 11:21–23).

Egyének, vagy akár közösségek is jó érzékkel átláthatják az üzleti ügyeket, aminek köszönhetően meggazdagodnak. Ilyen volt Tírusz ’vezetője’ (Ez 28:2, 4). Az uralkodók érthetnek a hadviseléshez, és jó stratégiákat dolgozhatnak ki (Ézs 10:12, 13), továbbá remek diplomáciai érzékük is lehet (Dá 8:23). Mindamellett – ahogy a fenti példák mutatják – az értelmük korlátokba ütközhet, és csak rövid távon hoz eredményeket.

Ahogy láttuk, a Szentírás beszél olyan értelemről, mely valamilyen képességhez és tapasztalathoz köthető. Ám a világban ’műveltnek’ (szü·ne·toiʹ) számító emberek ’értelmessége’ (szüʹne·szisz) bolondság és hiábavalóság lesz, ha nem figyelnek oda Isten szándékaira (1Ko 1:19, 20; Int). Ezért a Szentírás egy jobb megértésre ösztönöz, vagyis hogy szellemi módon gondolkodjunk,  és hogy vegyük számításba Istent. Bármennyi időt és energiát áldozzon is az ember a föld javainak a kiaknázására, a föld és a tenger mélységeinek a feltárására, az egek tanulmányozására, saját erőből soha nem fogja megtalálni ’az értelem helyét’, és a bölcsességet, melynek eredményeként sikeres, igazságos és boldog életet élhet (Jób 28:1–21, 28). Ez az értelem az ezüstnél is jobb, és olyan, hőn áhított jövőhöz vezet, melyhez a mulandó gazdagság és tekintély nem tud hozzásegíteni (Pl 16:16, 22; 23:4, 5; Zs 49:6–8, 14, 20).

Hogyan kapcsolódik az ismerethez és a bölcsességhez? Az értelemnek ismereten kell alapulnia, és kéz a kézben jár az ismerettel, bár önmagában több annál. Az, hogy mennyire és hogyan ért meg valaki valamit, nagymértékben attól függ, hogy mennyi és milyen ismerete van. Az ismeret azt jelenti, hogy valaki tisztában van a tényekkel. A legfontosabb és legalapvetőbb tények szorosan összefonódnak Istennel, a létezésével, a meghiúsíthatatlan szándékával és az eljárásmódjával. Az értelem képessé teszi az embert arra, hogy a szerzett ismeretet összevesse Isten szándékával és irányadó mértékeivel, aminek köszönhetően mérlegelni tudja az adott ismeretet. „Az értelmes szív kutat az ismeret után”. Nem elégszik meg a felszínes ismerettel, hanem látni akarja a teljes képet (Pl 15:14). ’Az ismeret kellemes lesz a léleknek’, ha tisztánlátás védi a téves következtetéstől és a megtévesztéstől (Pl 2:10, 11; 18:15; lásd: ISMERET).

A Példabeszédek 1:1–6 rámutat, hogy „az értelmes ember bölcs útmutatásra tesz szert, hogy megértse a példabeszédet, a fejtörőt, valamint a bölcsek szavait és rejtvényeit”. Itt nem arról van szó, hogy semmitmondó beszélgetésekkel üti el valaki az időt, hiszen aki bölcs, az általában nem vesztegeti ilyesmikre az idejét. Olyan útmutatásra, kérdésekre és problémákra utalhat, melyek a megfelelő alapelvekkel összhangban alakítják és képzik az ember elméjét és szívét, felvértezve arra, hogy bölcsen járjon el a jövőben. (Vö.: Zs 49:3, 4.) Az ismerettel és az értelemmel együtt jár a bölcsesség, amely „a legfőbb”. A bölcsesség az a képesség, hogy valaki latba veti minden ismeretét, és a józan értelmével megbirkózik a problémákkal (Pl 4:7). Akinek helyes az indítéka, nem azért akar értelmes lenni, mert kíváncsi, vagy mert fel akarja magasztalni magát, hanem azért, hogy bölcs legyen, tehát ’bölcsesség van az arca előtt’ (Pl 17:24; lásd: BÖLCSESSÉG). Nem hasonlít azokhoz, akik Pál apostol napjaiban azt állították magukról, hogy másokat tanítanak, de ’felfuvalkodtak a büszkeségtől, és semmit sem értettek’. Esztelenül ’a kérdések felőli viták és a szavak körüli csatározások betegei lettek az elméjükben’, vagyis olyan dolgokba bocsátkoztak, melyek széthúzást és sok más rossz következményt szültek (1Ti 6:3–5).

A valódi értelem megszerzése: Aki valódi értelemre szeretne szert tenni, így imádkozik Istenhez: „Segíts megértésre jutnom, hogy megőrizzem törvényedet, és egész szívemmel megtartsam”, „hogy éljek” (Zs 119:34, 144, továbbá: 27, 73, 125, 169). Ez a helyes indíték. Az apostol azért imádkozott, hogy a Kolosszéban élő keresztények ’teljenek be az Isten akaratának pontos ismeretével minden bölcsességben és szellemi megértésben [szü·neʹszei], hogy Jehovához méltón járjanak’ (Kol 1:9, 10).

A kor és a tapasztalat természetszerűleg hozzájárul ahhoz, hogy valaki nagyobb értelemre tegyen szert (Jób 12:12). Ámde nem csupán a kor és a tapasztalat a döntő ebben. Jób vigasztalói a saját és idősebb társaik értelmével büszkélkedtek, a fiatalabb Elihu azonban megfeddte őket ezért (Jób 15:7–10; 32:6–12). Jehova, ’az Öregkorú’ (Dá 7:13) értelemben felülmúlja az egész emberiséget. Az emberek mindössze néhány ezer éve élnek, és még azt sem értik, hogy hogyan jött létre a bolygó, ahol élnek (Jób 38:4–13, 21). Ezért elsősorban Isten írott Szava az értelem forrása (Zs 119:130).

A gyermekeknek és a fiataloknak követniük kell a szüleik tanítását, mivel ők idősebbek és tapasztaltabbak náluk, ha pedig a szüleik Isten lojális szolgái, még inkább ezt kell tenniük (Pl 2:1–5; 3:1–3; 4:1; 5:1). Ha körültekintően figyelembe vesszük (héb.: bín) a korábbi nemzedékekkel történteket – amit az idősek általában jól ismernek –, megértésre juthatunk (5Mó 32:7). Nem a ’tapasztalatlanokkal’ kell időt töltenünk, hanem a bölcsekkel, megfogadva a tanácsaikat és az útmutatásaikat, hogy ’éljünk, és az értelem útján járjunk’ (Pl 9:5, 6). Ha valaki figyelmes és jó megfigyelő, nem lesz naiv és hiszékeny, ’megérti az eszességet’, és sok keserű tapasztalattól kímélheti meg magát (Pl 8:4, 5).

Ha szorgalmasan tanulmányozzuk Isten Szavát és a parancsait, és átültetjük azokat a gyakorlatba, nagyobb éleslátásra tehetünk szert, mint a tanítóink, és értelmesebbek lehetünk az időseknél (Zs 119:99, 100, 130; vö.: Lk 2:46, 47). Ez azért lehetséges, mert a bölcsesség és az értelem Isten egyértelmű, tökéletes rendeleteire és bírói döntéseire épül. Mivel az izraeliták hűségesen megtartották ezeket, a környékbeli népek ’bölcs és értelmes népnek’ tartották őket (5Mó 4:5–8; Zs 111:7, 8, 10; vö.: 1Ki 2:3). Egy értelmes személy elismeri, hogy Isten Szava szent és sérthetetlen, igyekszik összhangba hozni az életét  azzal, és kéri Istent, hogy segítsen neki ebben (Zs 119:169). Engedi, hogy Isten üzenete mélyen érintse (Mt 13:19–23), a szíve táblájára írja ezt az üzenetet (Pl 3:3–6; 7:1–4), és megtanul gyűlölni „minden hamis ösvényt” (Zs 119:104). Amikor Isten Fia a földön volt, ilyen módon volt értelmes; nem akarta elkerülni még a kínoszlopon való halált sem, mert tudta, hogy a Szentírás szavainak a beteljesedéseként így kell meghalnia (Mt 26:51–54).

Időre és elmélkedésre van szükség: A „hirtelenkedők” általában nem ’ügyelnek [v. figyelnek körültekintően; a héb. bín egyik alakja] az ismeretre’ (Ézs 32:4; vö.: Pl 29:20). Az értelmes személy tudja, mikor kell hallgatnia (Pl 11:12), nem beszél elhamarkodottan, és még akkor is higgadt, ha egy beszélgetés feszültté válik (Pl 14:29; 17:27, 28; 19:11; Jób 32:11, 18; vö.: Jk 3:13–18). Elmélkedik a tanácson, hogy meglássa a szavak értelmét és mondanivalóját (Jób 23:5; Zs 49:3). Kérdéseket tesz fel, hogy megértse a miérteket, és így meg tudja határozni egy siker vagy kudarc, egy Istentől jövő áldás vagy átok okát. Alaposan átgondolja, hogy egy-egy tettének, ésszerűen feltételezve, milyen következményei lehetnek (Zs 73:2, 3, 16–18; Jr 2:10–19; vö.: Ézs 44:14–20). Az izraeliták nem tették ezt, nem gondolták át a szívükben, hogy „mi lesz majd a végük” (5Mó 32:28–30).

El kell fogadni a fegyelmezést: A büszkeség, a makacsság, az önfejűség és a függetlenség az értelem ellenségei (Jr 4:22; Hó 4:14, 16). Aki valóban értelmes, nem gondolja magáról, hogy mindent tud; ennélfogva a Példabeszédek 19:25 ezt mondja: „az értelmest pedig meg kell dorgálni, hogy megértse az ismeretet.” (Vö.: Jób 6:24, 25; Zs 19:12, 13.) Mivel értelmes, odafigyel a dorgálásra, megérti az okait, és hasznot merít belőle, sokkal inkább, mint százszoros verésből az ostoba (Pl 17:10; vö.: Pl 29:19).

A próféciák megértése: Az ihletett prófétai üzeneteket csak azok értik meg, akik megtisztítják magukat, és alázatosan értelemért imádkoznak (Dá 9:22, 23; 10:12; 12:10). Bár azt lehet tudni, hogy a próféciák nagyjából mikor teljesednek, de minden részletükben talán csak akkor válnak világossá, amikor Isten a meghatározott időben beteljesíti azokat (Dá 8:17; 10:14; 12:8–10; vö.: Mk 9:31, 32; Lk 24:44–48). Akik emberekbe vetik a bizalmukat, és lekicsinylik Isten erejét, illetve nem veszik számításba Isten szándékát, nem tudják megérteni a próféciákat. Csak akkor értik meg azokat, amikor már a saját bőrükön tapasztalják a próféciák beteljesedésének végzetes következményeit (Zs 50:21, 22; Ézs 28:19; 46:10–12).