Egy személy vagy csoport méltó jutalmának elnyerése vagy büntetésének kiszabása; valamilyen cselekedetért adott vagy kapott kárpótlás, különösen egy gonosztettért járó elégtétel.

A héber sá·lamʹ és gá·malʹ alapigék különböző változatait, illetve az ezekből az alapigékből származó kifejezéseket úgy fordítják, hogy „megfizet”, „visszafizet”, „megtorol” stb. A görög a·po·diʹdó·mi, an·ti·mi·szthiʹa, mi·sztha·po·do·sziʹa szavakat, és az ezekhez kapcsolódó kifejezéseket hasonlóképpen fordítják.

Az Izraelt elnyomó nemzetek: Mózes abban az énekben, amelynek szavait nem sokkal a halála előtt Moáb síkságán mondta el Izraelnek, úgy beszélt Jehováról, mint aki ’bosszút áll’ az ellenfelein, és aki ’megfizet’ azoknak, akik mélységesen gyűlölik Őt (5Mó 32:35, 41; Héb 10:30). Amikor Isten bosszút áll az ellenségein, és megfizet nekik, azt mindig teljes önuralommal teszi, tökéletes összhangban az igazságosságával, és mindig bőven van rá oka. Például megbüntette Izraelt az engedetlenségéért, időnként pogány nemzeteket használva fel eszközként, egyebek között Asszíriát és Babilont (5Mó 28:15–68; 2Ki 17:7–23; 2Kr 21:14–20). De a maguk részéről ezek a pogány nemzetek a Jehova és az igaz imádata iránti gyűlöletükből cselekedtek, túlontúl diadalittasak lettek Izrael legyőzése miatt, és túlságosan elnyomták őket. Ezért Isten ítéletet hozott ellenük: megfizet nekik a tetteikért (Ézs 10:12; 34:1, 2, 8; Jr 51:6, 56; Ab 8–16; Za 1:15).

Különösen Babilonnak fizetett meg Jehova, amiért réges-régóta ellenségesen viselkedett vele és a népével. Olyan próféciák hangzottak el róla, melyek a bukásáról és a pusztává tételéről szóltak. Majd a perzsa Círusz i. e. 539-ben megdöntötte Babilont, bár a város még több évszázadon át létezett. Végül azonban teljesen elpusztult, és sohasem építették újjá (Jr 50, 51.). A jelképes Nagy Babilon hasonlóképpen meg fog fizetni a tetteiért: le fogják vetni, és „soha többé meg nem találják” (Je 18:2, 6, 20, 21; lásd: NAGY BABILON).

A Törvény hatálya alatt: Isten törvénye, melyet az izraeliták Mózes által kaptak, előírta, hogy egy bűnért ugyanazzal a dologgal kellett fizetni, ám irgalmat mutatott azok iránt, akik akaratlanul követtek el bűnt, és megbánták a  tettüket (3Mó 5:4–6, 17–19; 6:1–7; 4Mó 35:22–29). Ellenben azokkal a bűnösökkel szemben, akik szándékosan és megbánás nélkül követték el a tettüket, a megtorlás törvénye teljes mértékben alkalmazva volt (4Mó 15:30). Ha valaki hamisan tanúskodott egy másik ember ellen a bírók előtt, meg kellett fizetnie a tettéért: ugyanazt a büntetést kapta, mint amit az ártatlan személynek szabtak vagy szabtak volna ki miatta. Jehova ezt mondta: „Ne sajnálja őt szemed: lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” (5Mó 19:16–21).

Az első századi zsidó nemzet: A zsidóknak önző gondolkodásuk volt Isten ki nem érdemelt kedvességének és áldásainak elfogadásáról. Jehova engedte, hogy ez az önző életmód és gondolkodásmód megbosszulja magát. Inkább a saját igazságosságukat igyekeztek megerősíteni, és nem rendelték alá magukat az Isten igazságosságának (Ró 10:1–3). Ezért a nemzet tagjainak többsége megbotránkozott Jézus Krisztus miatt, és elvetette őt, vérbűnnel terhelve magát, mivel köze volt a halálához. Ennek eredményeként Jeruzsálem és a templom elpusztult, és a nemzet is romlásra jutott (Mt 27:25; Dá 9:26). Pál apostol idézi a Zsoltárok könyvét (69:22), és a zsidó nemzetre alkalmazza azt, amikor ezt írja: „Dávid is azt mondja: »Legyen az asztaluk csapdává és kelepcévé és botláskővé és megfizetéssé nekik. . .«” (Ró 11:9).

Engedetlen keresztények: Pál apostol azzal hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek fontos engedelmeskedniük Isten Fiának, hogy visszautalt arra, hogy a Törvény hatálya alatt az embereknek meg kellett fizetniük a bűneikért: „Ha ugyanis az angyalok által közölt szó szilárdnak bizonyult, és minden törvényszegés és engedetlen cselekedet megkapta fizetségét [szó szerint: ’visszafizette a jutalmát’] az igazságossággal összhangban, akkor hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk egy ilyen nagy megmentéssel? Hiszen a mi Urunk által kezdett hirdettetni, és megerősítették számunkra azok, akik hallották őt” (Héb 2:2, 3, Rbi8, lábj.; vö.: Héb 10:28–31). A hitehagyott ’törvénytelenség emberére’ kimondott, pusztulásról szóló ítélet egy példa arra, hogy Isten meg fog fizetni a bűnökért (2Te 2:3, 9, 10; lásd: TÖRVÉNYTELENSÉG EMBERE).