(gör.: hé·düʹo·szmon):

Egy erős illatú gyógynövény. A Szentírás csak akkor említi, amikor az írástudók és a farizeusok kínos gonddal törekedtek arra, hogy megadják a tizedet a mentából, de közben figyelmen kívül hagyták a Törvény súlyosabb dolgait (Mt 23:23; Lk 11:42). Palesztinában és Szíriában a mentának több faja létezik, de a leggyakoribb a lómenta (Mentha longifolia). A görög hé·düʹo·szmon (szó szerint: ’kellemes illatú’) szó nem csupán egyetlen fajra utalhatott, hanem a menta több ismert faját magában foglalhatta.

A menta szára négyszögletes, a levelei párban nőnek, és a szár mindkét oldalán egy-egy levél van. Kicsiny virágai lehetnek kékesfehérek, illetve rózsaszínes fehérek, és fürtökben nőnek úgy, hogy vagy különálló örvöket, vagy szárvégi füzérvirágzatot alkotnak. A mentát a leveleiben és szárában található illóolaj miatt már ősidőktől fogva használják az orvoslásban és az ételek ízesítésére.