Marduknak, a legfőbb babilóniai istennek a héber neve. A Szentírás megjövendöli, hogy Merodák bukása egy időben lesz Babilonéval (Jr 50:2).

Két babilóniai király, Merodák-Baladán (Ézs 39:1) és Evil-Merodák (2Ki 25:27) bizonyára ez után az isten után kapta a nevét. Babilon felemelkedésekor, vagyis amikor Hammurápi király ezt a várost tette Babilónia fővárosává, Merodák is kiemelkedőbb szerepet kapott. Idővel Merodákot felruházták a korábbi istenek tulajdonságaival; a tudósok úgy vélik, hogy a babilóniai papok megváltoztatták a mitológiai beszámolókat, hogy azok arról szóljanak, hogy Merodák meggyilkolja Tiámatot, valamint hogy ő a világ és az ember teremtője. A babilóniai szövegekből kiderül, hogy Marduk (Merodák) Éának (a vizek istenének) a fia, Szarpánítunak a férje és Nébónak az atyja.

A babiloni királyok beiktatásában fontos szerepet kapott az észagilai templomban álló Merodák-szobor, ugyanis Babilon uralkodóit úgy iktatták be, hogy meg kellett fogniuk Merodák kezét, nem pedig úgy, hogy megkoronázták őket. Ezt a szertartást évente megismételték az újévi ünnep során. Még abban az időszakban is, amikor Babilónia Asszíria uralma alatt állt, minden évben az újévi ünnepkor az asszír királyoknak meg kellett jelenniük Babilon városában, és törvényesíteniük kellett a trónhoz való jogukat azáltal, hogy megfogták Merodák kezét.

Jeremiás próféta, amikor Babilon bukásáról írt, megjövendölte, hogy Merodák ’meg fog rettenni’. Ez valóra is vált abban az értelemben, hogy Merodák nem volt képes fenntartani a babiloni világhatalom méltóságát, és mivel a birodalom meghódítói más isteneket imádtak, Merodák jövője teljesen bizonytalanná vált, és semmi jót nem lehetett várni a jövőjével kapcsolatban (Jr 50:2; lásd: BÉL II.; ISTENEK ÉS ISTENNŐK: Babilóniai istenségek).