Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nád

Nád

(héb.: qá·neʹ; gör.: kaʹla·mosz):

A héber és a görög kifejezés nyilvánvalóan számos olyan nádfélét foglal magában, amely általában nedves területen nő (Jób 40:21; Zs 68:30; Ézs 19:6; 35:7; lásd: KÁLMOS, ILLATOS NÁD). Néhány tudós úgy véli, hogy a Szentírás sok esetben a „nád” szóval az Arundo donaxra utal. Ez a növény sok helyen nő Egyiptomban, Palesztinában és Szíriában. Szára, amely fehér virágokból álló, nagy tollbokrétában végződik, alul 5-8 cm átmérőjű, és 2,5-5,5 m magasra nő. Levelei 30-90 cm hosszúak. A közönséges nád (Phragmites australis) Izraelben is megtalálható a mocsarakban és a folyók partjain. Ez egy 1,5-5 m magas, leveles pázsitfűféle. Merev, sima szárának a tetején bolyhos bugavirágzat nő.

A római katonák gúnyt űzve Jézusból nádszálat adtak a jobb kezébe jogarként, majd később azzal ütötték őt. Ezenkívül nádszálon nyújtottak oda az oszlopra feszített Jézusnak egy savanyú borral átitatott szivacsot (Mt 27:29, 30, 48; Jn 19:29; lásd: IZSÓP).

A nádat mérésre is használták. Ezékiel könyve (40:5) arra mutat, hogy a mérőnád 6 könyök hosszú volt. Tehát egy mérőnád az általában használatos könyökkel mérve 2,67 m hosszú volt, a hosszabb könyökkel mérve pedig 3,11 m (Je 11:1; 21:15, 16; lásd: SÚLYOK ÉS MÉRTÉKEK).

Jelképes értelem: A Bibliában a „nád” valakinek vagy valaminek az ingatag, törékeny voltát jelképezi (1Ki 14:15; Ez 29:6, 7). A Szentírás Egyiptomot törött nádszálhoz hasonlítja, amelynek szálkái belemennek annak a tenyerébe, aki erre a törött nádszálra támaszkodik (2Ki 18:21; Ézs 36:6). Keresztelő Jánossal kapcsolatban Jézus ezt kérdezte: „Miért mentetek ki a pusztába, hogy mit lássatok? Szél ingatta nádszálat?” (Mt 11:7). Jézus ezekkel a szavakkal talán arra akart rámutatni, hogy Keresztelő János nem olyan személy volt, aki ingadozik vagy habozik, hanem szilárd, állhatatos és egyenes. Úgy tűnik, hogy a Máté 12:20-ban (Ézs 42:3) a ’töredezett nádszál’ az elnyomott embereket jelképezi, amilyen például az a sorvadt kezű ember volt, akit Jézus meggyógyított sabbaton (Mt 12:10–14; lásd: Mt 23:4; Mk 6:34).