OLAJFA, mandula, kapribogyó, datolyapálma – mindez csupán néhány a Szentírásban említett közel száz növényből, s egyebek között fából. Ha ismerjük valamennyire a Bibliában lévő növényeket, az olyan háttérismeretet nyújt, amely a segítségünkre lehet, mivel megértjük néhány bibliai kijelentésnek az értelmét.

Vegyük példaként az olajfát – ez volt az egyik legértékesebb növény a bibliai időkben. Ez a sok esetben csavarodott, csomós, göcsörtös, gyönyörű fa igazán szívós, gyakran több száz évet is megél. A Biblia már az elején beszél erről a fáról. Az özönvíz után egy galamb visszatért Noéhoz a bárkába, „és lám, frissen szakított olajfalevél volt a csőrében”. Ez jelezte Noénak, hogy a víz visszahúzódott (1Mó 8:11).

A bibliai zsoltáríró az olajfa néhány jellegzetességére utalt, amikor a következőket ígérte azoknak, akik félik Jehovát: „Fiaid [olyanok lesznek], akár az olajfacsemeték, asztalod körül” (Zs 128:1–3). Gyakran kifejlett olajfáról levágott dugványokat vagy csemetéket használtak fel arra, hogy új olajfákat ültessenek. Ezenkívül az idős olajfák a gyökerükből is növeszthettek hajtásokat, amelyek által fennmaradtak. Ilyen hajtásokhoz hasonlóan veszik körül a fiak apjukat, hozzájárulva ezzel a család boldogságához.

Az örökzöld olajfát különösen az olajáért tartották értékesnek. Az olívaolaj alapvető élelmiszer volt az izraeliták étrendjében, és széles körben használták kozmetikumként, fűtőanyagként, s ezenkívül fontos kereskedelmi áru volt. Zúzódások és sebek lágyítására és megnyugtatására használták (Lk 10:33, 34). Fejre öntve az olívaolaj hasonlóképpen nyugtató és frissítő hatású volt. A keresztény gyülekezet véneit ennélfogva arra buzdítják, hogy imádkozzanak a szellemileg beteg személy fölött, jelképes értelemben „megkenve őt olajjal Jehova nevében” – felhasználva Isten Szavát az ilyen személy megnyugtatására, kiigazítására és megvigasztalására (Jk 5:13–15).