Nabú-kudurri-uszur (akkád eredetű; jel.: ’Ó, Nébó, oltalmazd az örököst!’):

Az Újbabilóniai Birodalom második uralkodója; Nabú-apla-uszur fia és apja Avél-Marduknak (Evil-Merodáknak), aki őt követte a trónon. Nabukodonozor 43 évet (i. e. 624–582) uralkodott, és ebben az időszakban volt az a „hét idő”, amely alatt növényeket evett, mint a bika (Dá 4:31–33). A történészek, hogy megkülönböztessék egy másik, ugyanilyen nevű babilóniai uralkodótól, aki jóval korábban élt (iszini dinasztia), II. Nabú-kudurri-uszurként utalnak rá.

A Nabukodonozorról szóló ékírásos feliratokban fennmaradt történelmi beszámolók valamelyest kiegészítik a bibliai feljegyzéseket. Azt állítják, hogy Nabú-apla-uszur az uralkodásának a 19. évében egybegyűjtötte seregeit, ugyanígy a fia, Nabukodonozor is, aki akkor még trónörökös volt. A két sereg nyilván egymástól függetlenül harcolt, és miután Nabú-apla-uszur egy hónapon belül visszament Babilonba, Nabukodonozor sikeres harcokat vívott a hegyvidéki területen, és csak később tért vissza Babilonba  sok zsákmánnyal. Nabú-apla-uszur uralkodásának a 21. évében Nabukodonozor a babilóniai sereggel Karkemisbe vonult, hogy megvívjon az egyiptomiakkal. Győzelemre vitte seregeit. Ez Júda királyának, Joákimnak a negyedik évében (i. e. 625-ben) történt (Jr 46:2).

A feliratokból ezenkívül az is kitűnik, hogy az apja haláláról szóló hírek miatt Nabukodonozor visszatért Babilonba, és elul (augusztus–szeptember) hónap 1-jén trónra került. Trónra lépésének évében visszament Hattuba, és „Šabaṭu hónapban [i. e. 624. január–február] Hattu ország súlyos adóját Bābilibe” vitte (ÓKTCh. 223. o.). I. e. 624-ben, királyi uralmának első hivatalos évében Nabukodonozor újra átvitte seregét Hattun; elfoglalta és kifosztotta a filiszteus várost, Askelont. (Lásd: ASKELON.) Királyként való uralkodásának a 2., 3. és 4. évében további hadjáratokat folytatott Hattuban, és nyilván a 4. évben Júda királyát, Joákimot a vazallusává tette (2Ki 24:1). Ugyancsak a 4. évben történt, hogy Nabukodonozor Egyiptom ellen vezette seregeit, és az ebből eredő harcból mindkét fél nagy veszteséggel került ki.

Jeruzsálem legyőzése: Később Júda királya, Joákim fellázadt Nabukodonozor ellen, aminek nyilvánvaló következményeként a babilóniaiak ostrom alá vették Jeruzsálemet. Úgy tűnik, Joákim ez alatt az ostrom alatt meghalt, és a fia, Joákin került Júda trónjára. Ám mindössze három hónap és tíznapi uralkodás után az új király uralma véget ért, amikor Joákin megadta magát Nabukodonozornak (a Babiloni krónika szerint Nabukodonozor uralkodásának a 7. évében [amely i. e. 617. niszán hónapban ért véget], adár havában [február–március]). Egy ékírásos felirat (British Museum 21 946) a következőket jegyzi meg: „A 7. évben, a Kiszlév hónapban Akkád királya mozgósította seregeit, és Hattu ellen vonult. Megtámadta Júda (fő)városát és Addar 2-án elfoglalta a várost. A királyt [Joákint] foglyul ejtette, és egy szíve szerint való királyt helyezett (az ország) fölé [Sedékiást]. Súlyos adót vett át tőle, és azt Babilonba vitte” (Tóth: Bibliai atlasz. Részletek a Babiloni krónikából, 48. o.; KÉP: 2. köt. 326. o.). Nabukodonozor Joákinon kívül még száműzetésbe vitte Babilonba a királyi háznép más tagjait, udvari tisztviselőket, mesterembereket és harcosokat is. Nabukodonozor Joákin nagybátyját, Mattániát tette meg Júda királyának, a nevét pedig Mattániáról Sedékiásra változtatta (2Ki 24:11–17; 2Kr 36:5–10; lásd: JOÁKIM; JOÁKIN; KRONOLÓGIA).

Valamivel később Sedékiás fellázadt Nabukodonozor ellen, szövetséget kötve Egyiptommal, hogy katonai védelmet nyújtson (Ez 17:15; vö.: Jr 27:11–14). A babilóniaiak erre visszatértek Jeruzsálembe, és Sedékiás uralkodásának a 9. évében, tébet hónap (december–január) 10-én Nabukodonozor ostrom alá vette Jeruzsálemet (2Ki 24:20; 25:1; 2Kr 36:13). Ám amikor a babilóniaiak meghallották a hírt, hogy a fáraó hadserege kijött Egyiptomból, félbeszakították az ostromot (Jr 37:5). Ezután a babilóniaiak a fáraó seregeit visszaszorították Egyiptomba, majd folytatták az ostromot Jeruzsálem ellen (Jr 37:7–10). Végül i. e. 607-ben, Sedékiás uralmának a 11. évében (ez a Nabukodonozor trónra kerülésétől számított 19. év, illetve uralkodásának a 18. éve), tammúz hónap (június–július) 9-én áttörték Jeruzsálem falát. Sedékiás és az emberei menekülni próbáltak, de utolérték őket Jerikó kietlen síkságán. Mivel Nabukodonozor visszatért a „Hamát földjén” lévő Riblába, ott történt, hogy Sedékiást elé vitték. Nabukodonozor Sedékiás összes fiát legyilkoltatta, Sedékiást pedig megvakította, majd bilincsbe verte, hogy rabként vigyék Babilonba. Mindazt, ami a győzelem után következett – köztük a templomnak és Jeruzsálem házainak a felégetése, a templom felszerelési tárgyainak az elvivése és a foglyok elhurcolása –, Nebuzáradán, a testőrség parancsnoka intézte. Azok fölé, akiket nem hurcoltak fogságba, Nabukodonozor Gedáliát tette meg kormányzónak (2Ki 25:1–22; 2Kr 36:17–20; Jr 52:1–27, 29).

Álma az óriási szoborról: Dániel könyve kijelenti, hogy Nabukodonozor a királyi uralmának a „második évében” (feltehetően Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett pusztulásától számítva, tehát uralkodásának a 20. évében) látta az aranyfejű szoborról szóló álmot (Dá 2:1). Bár a mágiát űző papok, mágusok és a káldeusok nem tudták megfejteni ezt az álmot, a zsidó próféta, Dániel viszont igen. Ez arra kényszerítette Nabukodonozort, hogy ismerje el, Dániel Istene „az istenek Istene, a királyok Ura és a titkok Feltárója”. Ezután „az egész Babilon tartomány uralkodójává, valamint Babilon minden bölcsének a legfőbb felügyelőjévé tette” Dánielt. Nabukodonozor ezenkívül Dániel három társát, Sidrákot, Misákot és Abednegót igazgatási feladatokkal bízta meg (Dá 2.).

A zsidók későbbi száműzetése: Mintegy három évvel később, Nabukodonozor uralkodásának a 23. évében újabb zsidókat vittek száműzetésbe (Jr 52:30). Ezek a száműzöttek feltehetően olyan zsidók voltak, akik azokba az országokba menekültek, amelyeket később a babilóniaiak legyőztek. Ezt a következtetést támasztja alá Josephus történetíró is: „Mert Nabukodonozor Jeruzsálem elpusztítása után öt  évvel, uralkodásának huszonharmadik évében hadsereggel tört be Coelesyriába, elfoglalta, aztán megtámadta az ámmonitákat és moábitákat. Miután ezeket a népeket is leigázta, megtámadta Egyiptomot, megölte az akkori királyt, másikat ültetett helyébe s az odamenekült zsidókat elhurcolta Babylonba” (A zsidók története. X. könyv, 9. fej., 7. bek.).

Tírusz elfoglalása: Valamivel Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett eleste után történt az is, hogy Nabukodonozor ostrom alá vette Tíruszt. Az ostrom során katonáinak a feje „megkopaszodott”, mivel a sisak dörzsölte a fejüket, a válluk pedig „lehorzsolódott”, ugyanis annyit cipelték az ostromművek felépítéséhez szükséges anyagokat. Mivel Nabukodonozor nem kapott ’fizetséget’, amiért Jehova eszközeként ítéletet hajtott végre Tíruszon, Isten megígérte, hogy nekiadja Egyiptom vagyonát (Ez 26:7–11; 29:17–20; lásd: TÍRUSZ). Egy Nabukodonozor 37. évében (i. e. 588-ban) kelt babilóniai töredékes szöveg csakugyan beszél egy Egyiptom elleni hadjáratról (ANET. 308. o.). De nem lehet megállapítani, hogy az eredeti győzelemről szól-e, vagy egy későbbi hadműveletről.

Építkezései: Nabukodonozor amellett, hogy számos katonai győzelmet aratott, és kiterjesztette a Babilóniai Birodalmat, ezzel próféciát teljesítve be (vö.: Jr 47–49.), nagyszabású építkezéseket is folytatott. Hogy csillapítsa méd királynéjának honvágyát, Nabukodonozor állítólag megépítette a függőkerteket, az ókori világ hét csodájának egyikét. Nabukodonozor fennmaradt ékírásos feliratai közül sok beszél építkezéseiről, egyebek között templomok, paloták és falak építéséről. Az egyik ilyen feliratból való szemelvény a következőket írja:

„Nabú-kudurri-uszur, Babilon királya, Észagila és Ézida helyreállítója, Nabú-apla-uszur fia vagyok én. Észagila védelméül, hogy semmilyen hatalmas ellenség és pusztító ne vegye be Babilont, hogy az ostrom Imgur-Bélt, Babilon falát ne közelítse meg: amit egyetlen korábbi király sem tett [én megtettem]; Babilon külső részein, hatalmas fallal vétettem körül Babilont kelet felől. Árkot ástam, elértem a víz színét. Majd láttam, hogy a fal, amelyet apám készített, kicsiny volt felépítésében. Bitumennel és téglával hatalmas falat építettem, amely mozdíthatatlan, akár egy hegy, és összekötöttem apám falával; leraktam alapjait az alvilág mellkasára; teteje a magasba nyúlt, akár egy hegy. E fal mentén, hogy megerősítsem, építettem egy harmadikat, és védőfal alapjaként téglákból alapot vetettem, és az alvilág mellkasára építettem, és leraktam alapjait. Észagila és Babilon erődítményeit megerősítettem, és örökké fennmaradó nevet szereztem uralmamnak” (G. Barton: Archaeology and the Bible. 1949, 478–479. o.).

Ez összhangban van Nabukodonozor dicsekvő szavaival, amelyeket közvetlen azelőtt mondott, hogy megbomlott az elméje: „Hát nem ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem a királyi háznak, hatalmam teljében, fenségem dicsőségére?” (Dá 4:30). Ám amikor – a kivágott fáról szóló, Istentől kapott álmával összhangban – értelme visszatért, Nabukodonozor kénytelen volt elismerni, hogy Jehova meg tudja alázni a büszkeségben járókat (Dá 4:37; lásd: ŐRÜLTSÉG).

Nagyon vallásos: A jelek arra utalnak, hogy Nabukodonozor rendkívül vallásos volt, számos babilóniai istenségnek épített templomot, és csinosítgatta azokat. Különösen Marduknak, Babilon legfőbb istenének volt odaadó híve. Nabukodonozor neki tulajdonította katonai győzelmeit. Úgy tűnik, háborús trófeáit, köztük a Jehova templomából származó szent edényeket is Marduk (Merodák) templomában tárolták (Ezs 1:7; 5:14). Nabukodonozor egyik feliratán a következő áll: „Dicsőségedre, ó, fenséges MERODÁK, építettem egy házat . . . Teljen meg a nemzetek királyainak és valamennyi népnek a bőséges sarcával” (Records of the Past: Assyrian and Egyptian Monuments. London, 1875, V. köt. 135. o.).

Azt az aranyszobrot, amelyet Nabukodonozor Dura síkságán állított fel, valószínűleg Marduknak szentelte, és azt a célt szolgálta, hogy vallásilag egységet teremtsen a birodalomban. Felbőszülve azon, hogy Sidrák, Misák és Abednegó nem volt hajlandó imádatot bemutatni e szobor előtt, még azután sem, hogy kaptak egy második esélyt, Nabukodonozor parancsot adott, hogy vessék őket egy tüzes kemencébe, amelyet hétszer annyira befűtöttek, mint szokták. Ám miután e három héber férfit megszabadította Jehova angyala, Nabukodonozor kénytelen volt elismerni: „rajta kívül nincs más isten, aki meg tudna szabadítani úgy, mint ő” (Dá 3.).

Úgy tűnik, Nabukodonozor javarészt a jóslásra támaszkodott, amikor hadműveleteit tervezte. Ezékiel próféciája például úgy írja le Babilon királyát, mint aki jósláshoz folyamodik, hogy eldöntse, hogy felmenjen-e Ammon fiainak Rabbája vagy Jeruzsálem ellen (Ez 21:18–23).