Jánosnak a Jelenések könyvében feljegyzett látomásai között találhatók a „Nagy Babilon” elleni ítéletüzenetek, illetve magának Nagy Babilonnak és az összeomlásának a leírása (Je 14:8; 16:19; 17–18. fej.; 19:1–3).

A Jelenések 17:3–5-ben úgy jelenik meg Nagy Babilon, mint egy bíborba és skarlátba öltözött, gazdagon felékesített asszony, aki egy hétfejű és tízszarvú, skarlátszínű vadállaton ül. Homlokára egy név van írva: „egy rejtély. . .: »Nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja.«” Úgy is jellemzik, mint aki „sok vízen ül”; a vizek itt „népeket, tömegeket, nemzeteket és nyelveket jelentenek” (Je 17:1–15).

A Nagy Babilonra jellemző fényűzés és hatalom kizárja, hogy egyszerűen csak a szó szerinti, mezopotámiai Babilonnal azonosítsuk. Az ókori Babilon, miután i. e. 539-ben a perzsa Círusz kezébe került, elveszítette világhatalmi kulcsszerepét, és az ott fogva tartott személyek – köztük a zsidók is – kiszabadultak. Igaz, hogy a város még az apostolok napjainál is tovább, így János idejében is létezett, de már nem volt világraszóló tekintélye, s végül leáldozott a napja, és teljesen megsemmisült. Ezért Nagy Babilont jelképes városnak kell tekinteni, melyet a valóságos Babilon árnyékolt elő. Mivel a rejtélyes város az ókori városról kapta a nevét, segítségünkre lesz, ha röviden áttekintjük az Eufrátesz mentén elhelyezkedő Babilon kiemelkedő vonásait. Ezek alapján azonosítani tudjuk a János látomásában lévő jelképes várost.

Az ókori Babilon jellemzői: Babilon megalapítása Sineár síkságán időben egybeesett azzal, amikor az emberek próbálták felépíteni Bábel tornyát (1Mó 11:2–9). A torony építésével és a város alapításával az építőknek általában véve nem az volt a céljuk, hogy előmozdítsák Isten nevének a magasztalását, hanem inkább maguknak akartak ’hírnevet szerezni’. A zikkurratuk (toronytemplomok), melyeket nemcsak az ókori Babilon romjainál tártak fel, hanem Mezopotámia más részén is, azt látszanak megerősíteni, hogy az eredeti torony – bármilyen formájú és stílusú volt is –, lényegében vallási jellegű épület volt. Azzal, hogy Jehova Isten határozott lépéseket tett a templom felépítésének meghiúsítására, egyértelműen elítélte a munkálatokat, mint amelyek a hamis vallásban gyökereznek. Míg a város héber neve, a Bábel szó azt jelenti, hogy ’zűrzavar’, addig a sumer (Ka-dingir-ra) és az akkád neve (Babilu) egyaránt azt jelenti, hogy ’Isten kapuja’. A város megmaradt lakosai tehát megváltoztatták a név alakját, hogy ne legyen olyan pejoratív értelmű, mint eredetileg, ám az új vagy helyettesítő forma még így is a vallással hozta kapcsolatba a várost.

A Biblia akkor említi először Bábelt – egy felsorolásban –, amikor Nimród ’királyságának kezdetéről’ ír (1Mó 10:8–10). A Héber Iratokban az ókori Babilon városa lépten-nyomon úgy jelenik meg, mint Jehova Istennek és az ő népének réges-régi ellensége.

Bár Babilon az i. e. hetedik és hatodik században egy politikai értelemben vett birodalom fővárosa lett, történelme folyamán végig felettébb kimagasló vallási központként létezett, ahonnan vallási befolyása sokfelé kihatott.

Ifj. Morris Jastrow professzor a The Religion of Babylonia and Assyria c. munkájában ezt mondja ezzel kapcsolatban: „Az ókori világban a keresztényi hit megjelenése előtt Egyiptomban, Perzsiában és Görögországban érezhető volt a babiloni vallás hatása . . . Perzsiában a Mithras-kultuszban félreérthetetlenül észlelhető a babiloni elképzelések befolyása; és ha visszaemlékszünk arra, hogy a rómaiak milyen jelentős mértékben átvették az ehhez a kultuszhoz kapcsolódó misztériumokat, akkor látható, hogy egy újabb kapoccsal bővül az ókori kultúrák elágazásait és az Eufrátesz völgyében élő civilizációkat összekötő láncolat” (1898, 699–701. o.). Befejezésül a szerző utal arra, hogy „a babiloni vallási gondolkodás figyelemre méltó megnyilvánulásai és a térségben elterjedt vallásos tevékenység micsoda óriási hatással volt az ókori világra”.

Amint az a New Light on the Most Ancient East c. könyvből kiderül, V. Childe archeológus Babilon vallási befolyásának nyomaira keleten, még Indiában is rátalált (1957, 185. o.). Egyebek között ezt állapítja meg: „A pecséteken és táblákon gyakran látható szvasztika [napkereszt] és  kereszt vallási vagy mágikus jelkép volt a történelem előtti idők legkorábbi szakaszában, például Babilóniában és Elámban, de a mai Indiában is fennmaradt, akárcsak máshol.” Következésképpen az ókori Babilon vallási befolyása sok népre és nemzetre kiterjedt, jóval messzebbre, illetve erőteljesebben és maradandóbban, mint a politikai ereje.

A rejtélyes Babilonhoz hasonlóan az ókori Babilon is – mondhatni – vizeken ült, hiszen az Eufrátesz két partján épült, és több csatornája és vizesárka is volt (Jr 51:1, 13; Je 17:1, 15). Ezek a vizek védték a várost, illetve közlekedési útvonalat biztosítottak, melyen a hajók sokfelől hoztak kincseket és luxuscikkeket. Figyelemre méltó, hogy a Biblia azt írja az Eufrátesz vizéről, hogy kiszárad, mielőtt Nagy Babilont utoléri Isten ítéletének haragja (Je 16:12, 19).

A rejtélyes Babilon különleges ismertetőjelei: A Nagy Babilon nevet viselő jelképes asszony „azt a nagy várost jelenti, melynek királysága van a föld királyai felett”. Ez a királyság lehetővé teszi számára, hogy ’népeken, tömegeken, nemzeteken és nyelveken’ üljön (Je 17:1, 15, 18). „Birodalom”-ról akkor beszélünk, amikor egy királyság más királyságok és nemzetek felett is hatalmat gyakorol. Nagy Babilon a földi királyok fölé emeli magát, uralkodik felettük és befolyással van rájuk. A jelképes hétfejű vadállaton ül, az állatok pedig a Biblia más helyein politikai világhatalmakat szemléltetnek. (Lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN.)

Némely tudós azt feltételezi, hogy Nagy Babilon egy politikai értelemben vett birodalom: vagy Babilon, vagy Róma. Amint azt már láttuk, Babilon politikai értelemben vett birodalomként már rég megszűnt addigra, mire János ezt a prófétai látomást kapta. Ami Rómát illeti, politikai uralmának természete nincs összhangban Nagy Babilon ténykedéseinek leírásával, sem uralkodási módszereivel. Nagy Babilon egy szajha, aki paráznaságot követ el a föld királyaival, lerészegíti őket paráznasága borával, és félrevezeti a nemzeteket azzal, hogy ’spiritizmust gyakorol’ (Je 17:1, 2; 18:3, 23). Ezzel ellentétben Róma acélos katonai ereje által szerezte meg és tartotta fenn uralmát, illetve azzal, hogy provinciáiban és kolóniáiban szigorúan érvényre juttatta a római jogot. Ezt az érvelést támogatja a The Interpreter’s Dictionary of the Bible c. mű is: „Babilon nem pusztán Rómát jelképezi. Babilon többet foglal magában, mint egyetlen birodalmat vagy kultúrát. Nem annyira földrajzilag vagy időben lehet körülhatárolni, mint inkább a bálványimádás különféle, uralkodó formái által. Babilon egyidejűleg létezik annak a vadállatnak a királyságával, amely megrontotta és rabszolgasorba döntötte az emberiséget, és amelyet a Báránynak le kell győznie (Jel 17:14), hogy az emberiség szabaddá válhasson” (1. köt. 338. o.).

A szajha vagy a parázna asszony mint szimbólum gyakran előfordul a Héber Iratokban. Izrael nemzete figyelmeztetve lett, hogy ne lépjen szövetséges kapcsolatba Kánaán nemzeteivel, mert az ahhoz vezethet, hogy ’erkölcstelenkedni fognak az isteneikkel’, vagy ahogy egy másik fordítás (RS) írja, ’szajhálkodnak’ isteneikkel (2Mó 34:12–16). Mind Izrael, mind Júda hitehagyott módon elfordult Jehova Isten igaz imádatától, így Jehova elítélte őket azért, hogy szajhálkodnak, odaadva magukat a politikai nemzeteknek és azok isteneinek (Ézs 1:21; Jr 3:6–10, 13; Ez 16:15–17, 28, 29, 38; Hó 6:10; 7:11; 8:9, 10). Érdemes megjegyezni, hogy Isten nem úgy tekintett Izraelre vagy Júdára, mint pusztán politikai szervezetekre, amelyek kapcsolatba lépnek más politikai kormányzatokkal. Isten inkább annak alapján feddte meg őket, hogy már szent szövetségben álltak vele, ennélfogva felelősséggel tartoztak azért, hogy szent népként ragaszkodjanak hozzá és a tiszta imádatához (Jr 2:1–3, 17–21).

Ennek a szóképnek egy hasonló alkalmazása a Keresztény Görög Iratokban is megtalálható. A keresztény gyülekezet ott egy olyan szűzhöz van hasonlítva, aki Krisztusnak mint Főjének és Királyának a jegyese (2Ko 11:2; Ef 5:22–27). Jakab tanítvány óva intette a keresztényeket attól, hogy szellemi házasságtörést kövessenek el azáltal, hogy barátságot kötnek a világgal (Jk 4:4; vö.: Jn 15:19). Ehhez hasonló paráznaságot követ el Nagy Babilon és a „lányai”, méghozzá nem is ritkán. (A „lányai” kifejezést a Biblia olykor városok vagy nagyvárosok peremvidékére, illetve környező kisvárosaira használja, például amikor Szamária és Szodoma ’alárendelt városairól’ [héb. szó szerint: ’lányairól’] beszél; lásd: Ez 16:46–48.)

Egy másik jelentős tényező, hogy amikor Nagy Babilont utoléri a jelképes vadállat tíz szarvától jövő, pusztító támadás, akkor bukását siratni fogják azok, akik társai voltak a paráznaságban, a föld királyai és a kereskedők meg a hajósok, akik luxuscikkekkel és káprázatos cicomával látták el őt. Bár a politika és a kereskedelem ezen képviselői túlélik Nagy Babilon pusztulását, figyelemre méltó, hogy a vallások képviselői a továbbiakban nincsenek feltüntetve a jelenetben, mint akik siratják az összeomlását (Je 17:16, 17; 18:9–19). A föld királyairól azt mondja a Szentírás, hogy valamikor a rejtélyes Babilon megsemmisülése után ítéletben részesülnek, és pusztulásukat nem a „tíz szarv” idézi  elő, hanem a királyok Királyának, Isten Szavának a kardja (Je 19:1, 2, 11–18).

Nagy Babilon egy további különleges ismertetőjele a részegsége, vagyis úgy mutatja be a Biblia, mint aki „részeg a szentek vérétől és Jézus tanúinak vérétől” (Je 17:4, 6; 18:24; 19:1, 2). Így tehát szellemi értelemben megfelel az ókori Babilonnak, mivel ugyanolyan ellenséges Isten igaz népével. Nem elhanyagolható részlet, hogy Jézus a vallási vezetőket tette felelőssé ’a földön kiontott minden igazságos vérért, az igazságos Ábel vérétől Zakariás véréig’. Jóllehet Jézus a saját népéhez, a zsidó nemzethez tartozó vallási vezetőknek mondta ezeket a szavakat, és jóllehet ez a csoport egy ideig fölöttébb hevesen üldözte Jézus követőit, a történelem azt mutatja, hogy a későbbiekben az igaz kereszténység elleni üldözés más forrásokból származott (maguk a zsidók is jelentős üldözést szenvedtek el) (Mt 23:29–35).

A fenti szempontok mindegyike lényeges, és mindegyiket figyelembe kell venni ahhoz, hogy valódi képet kapjunk a jelképes Nagy Babilonról, és arról, amit szimbolizál.