(héb.: ʼé·láʹ; ʼé·lónʹ), terebélyes fa (héb.: ʼal·láʹ; ʼal·lónʹ):

A Károli-fordítás többféleképpen adja vissza ezeket a héber szavakat: „tölgyfa”, „cserfa” és „terpentinfa”, illetve a Katolikus fordítás még így is fordítja: „terebintfa”. Ám sok szaktekintély elismeri, hogy a bibliai időkben vélhetően ezekkel a szavakkal egyszerűen csak nagy fákra utaltak.

Az Ámos 2:9 az amoritákat a magasságuk miatt a cédrushoz hasonlítja, az életerejük miatt pedig a „terebélyes fák”-hoz. Főleg Básánban, a Jordántól K-re volt sok ezekből a „terebélyes fákból”, és a libanoni cédrusokkal együtt hasonlatokban szerepelnek (Ézs 2:13; Za 11:1, 2). A terebélyes fákból evezőt készítettek (Ez 27:6). Debórát egy ilyen fa alatt temették el Bételnél. Innen ered az Allon-Bákut név, amelynek a jelentése: ’a sírás terebélyes fája’ (1Mó 35:8). Mivel ezek a fák dombokon és magaslatokon nőttek, a hamis isteneket imádók ideálisnak tartották, hogy az árnyékuk alatt bálványimádatot folytassanak (Hó 4:13).

Básán terebélyes fái közé tartozott nyilván a tölgy is. A köztudottan masszív tölgyfa igen hosszú életű. Mind a mai napig többféle tölgyfa nő Básánban, valamint Haurán, Gileád, Galilea és a Libanon magasabb részein. Ezek közül némelyik örökzöld, a többi pedig lombhullató. A tölgyfa termése, a makk, egy csésze alakú kupakban ül, és magas a csersavtartalma. Úgy vélik, hogy a szentélyben használt „karmazsinvörös” fonal színét (2Mó 25:4; 26:1) olyan pajzstetvekből nyerték, amelyek egy bizonyos tölgyfafaj ágait támadják meg. (Lásd: FESTÉS.)

 Az egyik olyan fa, amelyről azt feltételezik, hogy a bibliai „nagy fák” közé tartozik, a terebintfa, vagyis a terpentinfa (Pistacia terebinthus). (1Mó 12:6; 14:13). Ennek a fának, amely Palesztinában honos, vastag a törzse és szerteágazó a koronája. Vannak olyan terpentinfák, amelyek elérhetik akár a 15 m-es magasságot is, és kiváló árnyékot nyújtanak. Kérgüknek a bemetszésével illatos gyanta nyerhető, amelyből terpentint készítenek.