Jehova Isten vezette be ezt az alapvető időegységet az első ’napján’ annak az időszaknak, mely során előkészítette a földet, hogy az emberek lakhassanak rajta. A diffúz, azaz szórt fény nyilván áthatolt a földet körülvevő burkon, és így – amint a bolygó a nap fényében megfordult a tengelye körül – a párával borított földön először volt nappal és éjszaka. Mind a Héber Iratokban, mind a Görög Iratokban a „nap” szó (héb.: jóm; gör.: hé·meʹra) más-más hosszúságú időszakot jelöl, és utalhat a nappali órákra is, szemben az éjszakai órákkal (ilyen értelemben a magyarban úgy lett fordítva ez a szó, hogy ’nappal’ [1Mó 1:4, 5]). A Bibliában szó szerinti és jelképes, vagy akár szimbolikus értelemben is szerepel a „nap” szó.

A szoláris nap egy alapvető időegység, mely a Földnek a saját tengelye körüli teljes forgását jelenti. Attól az időponttól kezdődik, hogy a Nap áthalad a meridiánon – vagyis amikor délben a legmagasabb ponton (zenitponton) van –, és addig tart, míg újra ide nem ér. A bibliai időkben azonban sok másfajta módszert is használtak a nap felosztására.

A hébereknél a nap az estétől, a naplemente utántól kezdődött, és a következő nap naplementéjekor ért véget. Egy nap tehát estétől estéig tartott. „Estétől estéig tartsátok meg a ti sabbatotokat” (3Mó 23:32). Ez Jehova teremtési napjainak sémájához hasonlít, melyről az 1Mózes 1:5 is ír: „Így lett este és reggel: első nap.” (Vö.: Dá 8:14.)

Nem a héberek voltak az egyetlenek, akik a napot estétől estéig számolták; a föníciaiaknál, a numidáknál és az athéniaknál is ez volt a szokás. Ellenben a babilóniaiak napfelkeltétől napfelkeltéig számolták, az egyiptomiak és a rómaiak pedig éjféltől éjfélig (ez terjedt el leginkább napjainkban is).

Bár a hébereknél hivatalosan a nap este kezdődött, előfordult, hogy úgy beszéltek róla, mintha reggel kezdődött volna. Például a 3Mózes 7:15 ezt írja: „Közösségi áldozataiból a hálaáldozat húsát azon a napon kell megenni, amikor felajánlja. Ne hagyjon belőle reggelre.” Ez minden valószínűség szerint csak egy egyszerű módja volt annak, ahogy az éjszakára utaltak.

A nappalt a Biblia napszakokra osztja: pirkadat vagy virradat, közvetlenül a nap kezdete előtt (Zs 119:147; 1Sá 30:17); napfelkelte vagy hajnal (Jób 3:9); reggel (1Mó 24:54); dél (5Mó 28:29; 1Ki 18:27; Ézs 16:3; Cs 22:6); a naplemente, mely a nap végét jelzi (1Mó 15:12; Jzs 8:29); az esti szürkület, vagy esti sötétség (2Ki 7:5, 7). Olyan időszakok is ismertek voltak, mint a papok által bemutatott áldozatok ideje vagy a füstölőszer égetésének az ideje (1Ki 18:29, 36; Lk 1:10).

Mire utalt „a két este között” kifejezés?

A Szentírás „a két este” kifejezést a niszán 14-én feláldozott pászkabáránnyal kapcsolatosan használja (2Mó 12:6). Bár néhány, zsidó hagyománnyal kapcsolatos magyarázat szerint ez a kifejezés a déltől (amikor a nap hanyatlani kezd) naplementéig tartó időszakra utal, a jelek szerint az a helyes jelentése, hogy az első este akkor volt, amikor lement a nap, a második este pedig akkor, amikor a lebukó nap utolsó sugarai már nem voltak láthatóak, és besötétedett (5Mó 16:6; Zs 104:19, 20). Ez a jelentése a spanyol rabbi, Ibn Ezra (1092–1167) szerint is, továbbá a szamáriaiak és a karaita zsidók szerint is. És bizonyos tudósok is ezt az álláspontot képviselik, például Michaelis, Rosenmüller, Gesenius, Maurer, Kalisch, Knobel és Keil.

Semmilyen jel nem utal arra, hogy a héberek a babiloni száműzetést megelőzően felosztották volna órákra a napot. A Katolikus fordításban a Dániel 3:6, 15; 4:19, 33; 5:5-ben található „óra” kifejezés az arámi sá·ʽáʹ szóból lett fordítva, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’egy pillantás’, és helyesebben úgy fordítják, hogy ’pillanat’ vagy „azon nyomban”. A száműzetést követően viszont a zsidók körében is megszokottá vált az órák szerinti felosztás. Az Ézsaiás 38:8-ban és a 2Királyok 20:8–11-ben szereplő ’fokok árnyéka’ kifejezés valószínűleg egy napóra működéséhez hasonló időmérési módra utal: a lépcsőfokokra vetődő árnyékok jelezték az időt. (Lásd: NAP II.: Az árnyék, mely visszament tíz fokkal.)

 Kezdetben a babilóniaiak a hatvanas számrendszert használták. Innen ered, hogy a nap 24 órára van felosztva, az óra 60 percre és a perc 60 másodpercre.

Abban az időben, amikor Jézus a földön végezte a szolgálatát, elterjedt volt, hogy a nappalt órákra osztották fel. Ezért mondhatta Jézus a következőket a János 11:9 szerint: „Nem tizenkét órája van a napvilágnak?” Az órákat általában napfelkeltétől naplementéig számolták, azaz kb. reggel 6 órától este 6 óráig. Tehát „a harmadik óra” kb. délelőtt 9 órakor volt; ekkor lett kitöltve pünkösdkor a szent szellem (Mt 20:3; Cs 2:15). Jézus „a hatodik óra” körül, vagyis délben ült le az utazástól fáradtan Jákob forrásához, és ekkortájt volt az is, hogy Péter nagyon megéhezett Joppéban (Jn 4:6; Cs 10:9, 10). Déltájban történt, hogy sötétség borult az egész földre „a kilencedik óráig”, azaz kb. délután 3 óráig, amikor is Jézus kilehelte utolsó leheletét a kínoszlopon (Mt 27:45, 46; Lk 23:44, 46). A kilencedik órát az ’imádkozás órájának’ is nevezték (Cs 3:1; 10:3, 4, 30). Ebből következik, hogy ’a hetedik óra’ kb. délután 1 óra volt, „a tizenegyedik óra” pedig úgy délután 5 óra (Jn 4:52; Mt 20:6–12). Akkoriban az éjszakát is felosztották órákra (Cs 23:23; lásd: ÉJSZAKA).

Volt olyan idő is, amikor a héberek a ’nap és éjjel’ kifejezéssel a 24 órás szoláris napnak csak egy részére utaltak. Egy példa erre az 1Királyok 12:5, 12, mely versek szerint Roboám arra kéri Jeroboámot és az izraelitákat, hogy ’menjenek el három napra’, és jöjjenek vissza hozzá. Abból látszik, hogy nem három teljes 24 órás napra gondolt, hanem inkább a három nap egy részére, hogy az izraeliták „a harmadik napon” tértek vissza hozzá. Ugyanez az értelme a Máté 12:40-ben található „három nap és három éjjel” kifejezésnek; ennyi ideig volt Jézus a seolban. A beszámoló szerint Jézus ’a harmadik napon’ támadt fel. A zsidó papok is pontosan tudták, hogy ezt jelentik Jézus szavai, hiszen amikor meg akarták akadályozni Jézus feltámadását, Jézus szavait idézték („három nap múltán feltámadok”), és arra kérték Pilátust, parancsolja meg, hogy „biztosítsák a sírt a harmadik napig” (Mt 27:62–66; 28:1–6; további példákért lásd: 1Mó 42:17, 18; Esz 4:16; 5:1).

A héberek nem nevezték el a hét napjait, kivéve a hetedik napot, melyet sabbatnak hívtak. (Lásd: SABBATNAP.) Az alapján utaltak a napokra, ahányadikak voltak a héten. Jézusnak és az apostolainak napjaiban a sabbatot megelőző napot előkészületi napnak nevezték (Mt 28:1; Cs 20:7; Mk 15:42; Jn 19:31; lásd: HÉT IV.). Az a szokás, hogy a napokat bolygókról vagy más égitestekről nevezik el, pogány eredetű. A rómaiak a Napról, Holdról, Marsról, Merkúrról, Jupiterről, Vénuszról és a Szaturnuszról nevezték el a napokat, de Európa é. részén ezek közül négynek a nevét az adott napot képviselő római isten germán megfelelőjére cserélték.

A „nap” szóval távolságot is ki lehet fejezni, például az „egynapi járásnyira” és az „egy sabbatnapi útra” kifejezésekben (4Mó 11:31; Cs 1:12; lásd: SÚLYOK ÉS MÉRTÉKEK).

A próféciákban egy nap időnként egy évet jelent. Ez a helyzet az Ezékiel 4:6-ban is: „feküdj a jobb oldaladra, és hordozd Júda házának vétkét negyven napig. Egy-egy napot egy-egy évért adtam neked.” (Lásd még: 4Mó 14:34.)

Néhány konkrét, próféciákban szereplő, napokban megadott időszak: három és fél nap (Je 11:9), 10 nap (Je 2:10), 40 nap (Ez 4:6), 390 nap (Ez 4:5), 1260 nap (Je 11:3; 12:6), 1290 nap (Dá 12:11), 1335 nap (Dá 12:12), 2300 nap (Dá 8:14).

A „nap” vagy „napok” szavak egy bizonyos személy életidejére is vonatkozhatnak, példa erre a ’Noé napjai’ vagy ’Lót napjai’ kifejezések (Lk 17:26–30; Ézs 1:1).

További példák arra, hogy a „nap” szó többfajta értelemben vagy jelképesen szerepel: „amely napon Isten megteremtette Ádámot” (1Mó 5:1), „Jehova napja” (So 1:7), „a bősz harag napja” (So 1:15), „a megmentés napja” (2Ko 6:2), ’az ítélet napja’ (2Pt 3:7), ’a mindenható Isten nagy napja’ (Je 16:14) stb.

A Mózes első könyvének teremtési beszámolójából egyértelműen látszik, hogy a „nap” szó különböző hosszúságú időegységek kifejezésére használatos. Ebben a beszámolóban egy olyan hétről olvashatunk, amely hat teremtési napból és egy hetedik napból áll, amelyen Jehova megnyugodott a munkájától. Az a hét, melyet Isten a zsidók számára előírt a törvényszövetség által, a teremtési hét mintáját követte (2Mó 20:8–11). A Szentírás szerint a hat teremtési nap mindegyike ezzel a kijelentéssel zárult: „Így lett este és reggel”: első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik nap (1Mó 1:5, 8, 13, 19, 23, 31). A hetedik nappal kapcsolatban azonban nem találunk ilyen kijelentést, és ez azt mutatja, hogy ez a nap – mely során Jehova megnyugodott a földi teremtési munkáitól – nem ért véget. Pál apostol arra utalt a Héberek 4:1–10 szerint, hogy ez a nap még az ő idejében is tartott, és ez több mint 4000 évvel azután volt, hogy a hetedik napi nyugalom elkezdődött. Ebből arra lehet következtetni, hogy minden egyes teremtési nap, amely során Jehova munkát végzett, több ezer év hosszú lehetett. Ahogyan egy enciklopédia megjegyzi: „A teremtési napok során Isten alkotói munkát  végzett, ezek a napok szakaszokra osztották a teremtési folyamatot, de nem huszonnégy órás napokról van szó” (P. Schaff [szerk.]: A Religious Encyclopædia. 1894, I. köt. 613. o.).

A hat időegységet, vagy teremtési ’napot’, melyek során Jehova előkészítette a földet, egyetlen, mindent felölelő napnak nevezi az 1Mózes 2:4: „Ez a története az egek és a föld teremtésének, amikor megteremtettek, amely napon Jehova Isten földet és eget alkotott.”

A Teremtő körülményei nem hasonlíthatóak az emberekéihez, hiszen ő nem a naprendszerünkben „lakik”, és nincsen rá hatással a naprendszerünk égitesteinek forgása vagy éppen keringése. A zsoltáríró a következőt mondta Istenről, aki időtlen időktől fogva időtlen időkig létezik: „ezer esztendő annyi a te szemedben, mint a tegnapi nap, mely elmúlt, és mint az éjjeli őrszolgálat” (Zs 90:2, 4). Ezzel összhangban Péter apostol azt írta, hogy „Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap” (2Pt 3:8). Egy ember számára egy 1000 évig tartó időszak mintegy 365 242 nappalból és éjszakából álló időegység, de a Teremtő számára ez egyetlen, megszakítás nélküli időszak, amely során elkezdheti véghezvinni a szándékát, és sikeresen meg is valósíthatja, hasonlóan ahhoz, ahogy egy ember reggel elkezdi a munkáját, a nap végén pedig befejezi.

Jehova alkotta a világegyetemet, melyben az idő, a tér, a mozgás, a tömeg és az energia mind-mind tagadhatatlanul kapcsolatban van egymással. Jehova az akaratának megfelelően tudja ezeket irányítani. Ha a földi teremtményeivel kapcsolatban tesz valamit, akkor meghatározza, hogy mikor fogja ezt megtenni, méghozzá ’napra és órára’ pontosan (Mt 24:36; Ga 4:4). Ezeket az időpontokat pedig mindig pontosan betartja.

Lásd még: JEHOVA NAPJA.