A Föld két égi világítóteste közül a nagyobbik; a Föld számára alkotott fő energiaforrás, mely nélkül nem lenne élet a bolygónkon. A Nap (héb.: seʹmes; gör.: héʹli·osz), csakúgy, mint a Hold, időjelzőként is szolgál az embernek az évszakok, napok és évek meghatározásához (1Mó 1:14–18). A Nap ajándék „az égi világosság Atyjától”, aki a gonoszokra és a jókra egyaránt ragyogtatja azt (Jk 1:17; Jr 31:35; Mt 5:45). A Napról kétségtelenül elmondható, hogy dicséri fenséges Teremtőjét (Zs 148:3).

A Nap egy kb. 1 392 000 km átmérőjű csillag. Átmérője több mint százszorosa, térfogata pedig több mint egymilliószorosa a Földének. A Földtől való távolsága átlagosan több mint 149 600 000 km. Mint mondják, a Nap felszínének hőmérséklete kb. 6000 °C. A Földtől való óriási távolsága miatt azonban az általa kisugárzott energiának csupán kevesebb mint az egymilliárdod része éri el a Földet – ám ez éppen elegendő ahhoz, hogy ideális éghajlatot biztosítson a növények, az állatok és az emberek életéhez (5Mó 33:14; 2Sá 23:4).

Jehova és Krisztus még ragyogóbbak: A nap Teremtőjének, Jehovának a páratlan ragyogását és dicsőségét jelzi az a tény, hogy amikor feltámasztott Fia részlegesen megnyilatkozott Saulnak, „a nap tündöklését felülmúló világosság” keletkezett (Cs 26:13). A szent városban, az Új Jeruzsálemben nem lesz szükség arra, hogy a nap világítson, mivel „Isten dicsősége” fogja bevilágítani, és a Bárány lesz a „lámpása” (Je 21:2, 23; 22:5).

Istennek hatalma van a napfény felett: Azon a napon, amikor Jézust kínoszlopra feszítették, a hatodik órától (de. 11 és 12 óra között) a kilencedik óráig (du. 2 és 3 óra között) sötétség borult arra az egész vidékre (Mt 27:45; Mk 15:33). Lukács beszámolója hozzáteszi még, hogy azért volt sötétség, „mivel kihunyt a napfény” (Lk 23:44, 45). Ennek oka nem lehetett a hold által előidézett napfogyatkozás, ahogy azt némelyek gondolják, hiszen a sötétség a pászka idején állt be, és olyankor mindig telihold van. Körülbelül két héttel később van újhold, amikor is a hold a földről nézve a nap irányában helyezkedik el (ilyenkor szokott előfordulni napfogyatkozás).

Jóval ezt megelőzően Jehova már bemutatta, hogy képes előidézni, hogy kihunyjon a napfény. Ez akkor történt, amikor az izraeliták Egyiptomban voltak. A kilencedik csapáskor olyan sűrű sötétség borította az egyiptomiakat, hogy ’tapintani lehetett’ a sötétséget. Ez három napig tartott, tovább, mint bármilyen napfogyatkozás tartana, melyet a hold idéz elő. Ráadásul mindeközben a közeli Gósen földjén, az izraeliták lakóhelyén világosság volt (2Mó 10:21–23).

Amikor Jézust a tanítványai a jelenlétéről és a világrendszer befejezéséről kérdezték, ő a válaszában jövendölt a nap szokatlan elsötétedéséről (Mt 24:3, 29; Mk 13:24; Lk 21:25; vö.: Ézs 13:10; Jóe 2:10, 31; 3:15; Cs 2:20; lásd: ÉG: Az ég elsötétülése).

Idő és irány: Gyakran úgy fejezték ki, hogy mennyi az idő, hogy a nap állására hivatkoztak (1Mó 15:12, 17; 32:31; 5Mó 16:6; Jzs 8:29; Bí 9:33; 1Sá 11:9). Az irányt hasonlóképpen jelezték (5Mó 11:30; Jzs 12:1). A „nap alatt” kifejezés azt jelentette, hogy bárhol (v. mindenütt) a földön (Pr 5:18; 9:11). A „Napnak szeme láttára” vagy „a Nap színe előtt” pedig azt jelentette, hogy nyilvánosan, mindenki szeme láttára (2Sá 12:11, 12).

Jelképes értelem: Jehova Istent a Biblia így is nevezi: „nap és pajzs”, de nem abban az  értelemben, mintha ő egy természeti isten volna, hanem mert ő a világosság, az élet és az energia Forrása (Zs 84:11). De úgy is említik, mint aki árnyék a népének, hogy ’a nap ne ártson nekik’. Ebben az esetben a csapást a nap hevéhez hasonlítják (Zs 121:6, 7). Az üldözést (Mt 13:5, 6, 20, 21) és Isten haragját is szemléltetik időnként a nap perzselő hevével (Je 7:16).

Jehova a lázadó Jeruzsálemet egy asszonyhoz hasonlította, aki hét fiút szült, a rá jövő ítéletet pedig jelképes nyelvezettel így fejezte ki: „Leáldozott napja, bár még nappal van” – vagyis még életének alkonya előtt szerencsétlenség fogja érni. Ez akkor teljesedett be, amikor Babilon elpusztította Jeruzsálemet (Jr 15:9). Mikeás is hasonlóképpen prófétált azokról a prófétákról, akik félrevezették Izraelt: „Lemegy a nap a próféták felett, és a nappal elsötétül felettük” (Mi 3:6; vö.: Ám 8:9). Jehova Királyság-uralmát a Biblia olyan ragyogónak ábrázolja, hogy ahhoz viszonyítva a holdról és a napról ezt írja: „Szégyent vallott a telihold, és megszégyenült az izzó nap” (Ézs 24:23). Jézus szavai szerint pedig a világrendszer befejezésekor „az igazságosak oly tündöklően fognak fényleni Atyjuk királyságában, mint a nap” (Mt 13:39, 43; vö.: Dá 12:3; lásd: VILÁGOSSÁG, FÉNY).

Napimádat: Jósiás király a tisztító munkálatai idején „eltávolította tisztségükből az idegen istenek papjait, akiket Júda királyai iktattak be, hogy áldozati füstöt füstölögtessenek. . . a napnak és a holdnak”. „Továbbá nem engedte többé, hogy a lovak, amelyeket Júda királyai a napnak ajándékoztak, bemenjenek Jehova házába. . .; és a nap szekereit elégette tűzben” (2Ki 23:5, 11). Később Ezékiel próféta Babilonban látomást látott Jehova jeruzsálemi templomáról. Ott mintegy 25 férfit látott az előcsarnok és az oltár között, akik „meghajoltak kelet felé, a nap előtt” (Ez 8:16). Az ilyen visszataszító szokások vezettek Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett pusztulásához, amikor is Jehova eszközeként Nabukodonozor lerombolta a várost és a templomot (Jr 52:12–14).

Az árnyék, mely visszament tíz fokkal: A napóra használata mind Babilonban, mind Egyiptomban egészen az i. e. nyolcadik századig nyúlik vissza. Azonban a héber ma·ʽalóthʹ szónak, melyet a 2Királyok 20:11-ben és az Ézsaiás 38:8-ban a Károli-fordítás a napóra kifejezéssel ad vissza, a szó szerinti jelentése ’fok’ (ÚV) vagy ’lépcsőfok’, ahogyan arra a Káldi-Neovulgáta Bibliafordítás a 2Királyok 20:9-hez fűzött lábjegyzetében is utal. Ugyanez a szó található meg a 120–134. zsoltár 15 zsoltárfeliratában is, a ’Fölmeneteli énekekben’.

Az említett írásszövegekben, vagyis a 2Királyok 20:8–11-ben és az Ézsaiás 38:4–8-ban arról olvashatunk beszámolót, hogy Isten előjelet adott a beteg Ezékiás királynak, Ézsaiás imájára adott válaszában. Az előjel szerint a fokozatosan megnyúló árnyék irányt változtat, és visszamegy tíz fokkal. Ez egy időmérésre használt napórának a lépcsőire vagy fokaira utalhatott, és nem kizárt, hogy Ezékiás apjának volt ilyen napórája, amelyet talán Babilonból szerzett be. A zsidó történetíró, Josephus azonban ezt a beszámolót tárgyalva úgy beszél ezekről a fokokról, mint amelyek Aháznál bent a házban voltak, ami kétségkívül azt jelzi, hogy ez valamilyen lépcsőzetnek a része lehetett. Talán volt egy oszlop a lépcsők mellett, amelyre rávetődtek a nap sugarai, és árnyékot vetett, mely aztán lassan végighaladt a lépcsőfokokon, és így időmérésre szolgálhatott.

Az itt végbement csoda talán a föld és a nap kapcsolatát érintette, és ha valóban így volt, akkor ez ahhoz a csodához hasonlóan történhetett, mint ami a Józsué 10:12–14-ben került feljegyzésre. (Lásd: ERŐ, HATALOM: Megállt a nap és a hold.) Úgy tűnik, ez az előjel távoli területeken is éreztette a hatását, ugyanis a 2Krónikák 32:24, 31 szerint Babilonból követeket küldtek Jeruzsálembe, hogy tudakozódjanak az eset felől.